Sebő Ferenc Énekelt versek kötetéhez (Magvető Kiadó, 1982) írott beköszöntőjében Széchy Margit arról töpreng, „hogy kellene a költői világképet újból emberközelbe hozni?”, és ezt a közelítést a verséneklésben, az énekelt versben találja meg, aminek következtében „a vers oly természetesen válik közkinccsé, akár a népdal íratlan szövege. Énekelhetővé, tehát közvagyonná így lesz a megfogalmazott világ…” Széchy Margit szép szavai pontosan fogalmazzák meg az énekelt vers, a vers megzenésítésének és éneklésének kulturális funkcióját, hogy azt ne mondjam: küldetését. Ugyanis a verséneklés közvetlen érzéki tapasztalattá (dallammá, ritmussá stb.), vagyis egyfajta „jelenlétté” változtatja az írott (és alapvetően magányos olvasásra szánt) szöveget.
Különösen fontos ez olyan szerzők esetében, akiknek a műveit legfeljebb szakemberek olvassák és kutatják. E szerzők emlékezetének fenntartása csupán a kultuszuk ápolásával lehetséges, ami annyit jelent, hogy az aktuális évfordulókon megkoszorúzzák szobraikat, utcákat, tereket, intézményeket neveznek el róluk, ám a szövegeiket csupán a kötelező tisztelet miatt veszik elő, amennyiben előveszik egyáltalán. A versek megzenésítése azonban lehetővé teszi azoknak az egykori jelentéseknek az aktualizálhatóságát, ha úgy tetszik saját aktuális léthelyzetünkre vonatkoztatását, amelyek amúgy csupán történetiségük miatt tarthatnának számot érdeklődésünkre. (Ráadásul a középiskolai oktatás számára fontos segédanyagot szolgáltathat a megzenésített vers, hiszen a zene közelebb hozhatja a szövegeket a gyerekekhez, mint az olvasás.)
Janus Pannonius pécsi kultuszában az újratemetéssel új fejezet nyílt. A pécsi Bazilika altemplomában örök nyugvóhelyre lelt humanista költő földi maradványai a költészet szakrális terévé avatják a más tekintetben eleve szakrális helyet. Ebből következik, hogy a Janus megzenésített verseit magában foglaló lemez bemutatójához a szervezők keresve sem találhattak volna megfelelőbb helyszínt, mint magát a Bazilikát. Ráadásul a 2008. december 9-iki lemezbemutató koncert az ádventi időszakra esett, ami a szakrális tér mellett szakrális időt is rendelt a bemutatóhoz, illetőleg Janus Pannonius költészetéhez. Megszentelt hely, szent idő, és kultikusan tisztelt püspök-költő: már-már a magamfajta szkeptikus szemlélő számára kicsit sok is a jóból, hiszen minden afelé mutat, hogy ezen a koncerten Janus kultuszának ápolása, megerősítése történik, és nem az, amit fentebb az énekelt vers legfőbb funkciójaként említettem, vagyis a művek felélesztése tetszhalotti állapotukból.
Érdemes néhány szót szólni magáról a vállalkozásról. 2008 tavaszán a Püspöki Palota kertjében álló Janus-szobornál az énekelt vers legnevesebb magyarországi képviselői (Sebő, Kaláka, Szélkiáltó, Misztrál) tartottak koncertet, amelyen egy-egy Janus-verset adtak elő. A fiatal, ám annál nagyobb nevű Misztrál együttes egyik tagja, Török Máté már ott bejelentette, hogy egy nagyszabású vállalkozásba fogtak, tudniillik a magyarországi verséneklők és „régizenészek” legjobbjait felkérték arra, hogy egy-egy Janus-verset zenésítsenek meg, amiből majd lemezt fognak összeállítani. Nos, a lemez elkészült, és ennek a bemutatóját tartották a Bazilikában.
 Az előadói gárda a Pécsi Bazilikában 2008. december 9-én (Forrás: januspannonius.hu) |
Persze nem véletlen, hogy éppen a Misztrál együttes ötlete a Janus-lemez, hiszen az ő korábbi Balassi-albumuk bizony minden tekintetben betölti az énekelt vers kultúraközvetítő funkcióját. (Tíz év alatti gyermekeim hihetetlenül szeretik ezeket a dalokat és szövegeket, holott persze olvasva nyilván nem lehetne ekkorra hatással rájuk Balassi „avult” nyelve és „letűnt” világa.) Ráadásul a vállalkozás maga (összehozni egy lemez vagy pláne egy koncert erejéig az egymástól meglehetősen különböző orientációjú, korú és attitűdű zenészeket) igen fontos gesztus-értékkel bír, a vélhető esztétikai nyereségen túl. Ez a lemez magában egyesíti az énekelt vers műfajának kettős hagyományát, amely egyrészről erős népzenei alapokról indul (Sebő-féle irány), és a ma divatos világzenébe torkollik, illetőleg a Kaláka, Szélkiáltó által képviselt irányt, amely eltávolodik a népzenei hangzástól, sajátos hangzásvilágot hozva létre. A Misztrál együttes inkább ez utóbbi hagyományszálhoz kapcsolódik erős rockos ritmusokkal és áthallásokkal, ami zenéjük fiatalos, impulzív lendületességét eredményezi. A lemezen a régizene képviselői (Musica Historica, Vagantes trió) egyfajta historikus előadásmódot követnek, míg például Tolcsvay Béla egyikkel sem összevethető beates hangzásvilágot reprezentál. (Sajnálatosan hiányzik a lemezről a női hang, márpedig manapság bővelkedünk kitűnőbbnél kitűnőbb női előadókban, gondoljunk csak Szalóki Ági vagy Palya Bea közelmúltban megjelent lemezeire.)
A sokféleség a lemezbemutatón azt eredményezte, hogy a koncert szétdarabolódott, és ahelyett, hogy a sokszínűség izgalmát és lüktetését eredményezte volna, inkább az egymástól elszeparált produkciók döcögős váltakozásával szembesülhettünk. Ráadásul az volt a benyomásom, hogy a „nagy öregek” megszokott zenei paneljeik segítségével, rutinból oldották meg feladatukat. Talán egyedül Kátai Zoltán énekmondó kobozzal kísért előadásáról mondható el, hogy valódi átéltségről és hitelességről árulkodott. Ugyanakkor az „ötletgazda” Misztrál négy dala (a lemezen csak kettő szerepel) fantasztikus invenciózusságával, lendületes előadásmódjával messze felülmúlta a nagy elődök produkcióit. A lemezbemutató egyfajta kéretlen dalnokversennyé avanzsálódott, amelyen a fiatalok tehát akaratlanul is egyértelműen maguk mögé utasították elődeiket: a generációváltás megtörtént.
A koncert szakrális színhelye, az ádventi áhítat és Janus Pannonius tisztelete sajnálatos módon olyan patetikus-kultikus hangulatot varázsolt a bemutató köré, amely számomra már-már elviselhetetlen kínossággal öltött testet az est háziasszonyának pátosszal telt konferálásában (azzal, hogy minden egyes kimondott szóra hangsúlyt helyezett, szinte beleénekelte magát a műsorba). A pátosz ugyanis éppen a versek élővé tételének ellenében hat, márpedig a megzenésítésnek éppen ez volna a lényege. Ezt a fajta áhítatot csak a Misztrál előadása törte meg, sőt robbantotta szét, némiképpen érzékelhető zavart keltve a (többségében) rituális kultuszcselekvésre összegyűlt nézők között. Jellemző egy idős hölgy véleménye, aki a Misztrál előadására célozva, szinte felháborodottan jegyezte meg, hogy „ezek elrontották az esemény ünnepélyességét”.
Hát, valóban. Csakhogy éppen ez a dolguk. Köszönjük meg nekik!
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.