A mindig józanul fogalmazó Nánay István – sokak számára egyszerűen: Tanár úr – igazán tanárosan oldja meg a feladatot. Kommentárjai, bevezetői szinte csak összekötik a tanúk-recenzensek egymás mögé sorakoztatott vagy egymás mellé helyezett beszámolóit. Nem írja felül, nem korrigálja, nem teszi idézőjelbe őket, nem használja ki a túlélő bölcs helyzeti előnyét.
Újságcikkek, kritikák, nyilatkozatok, visszaemlékezések adják a könyv-szövegépítmény javát, Nánay ezt a maga rakta konstrukciót tölti hézagmentesre – de ahol csak lehet, előzékenyen átadja a szót az akkori krónikásoknak. Talán nem is tehetne mást, de mindenképpen legendás szerénységét dicséri, hogy az idézettekhez nem fűz utólagos kommentárt, nem véleményezi, csak közreadja őket.
Megkönnyíti, ugyanakkor talán meg is nehezíti ezt, hogy azok a bizonyos tanúk-recenzensek igen gyakran ugyanarra az ismerős névre hallgatnak. Nánay István ugyanis sokat idézi Nánay Istvánt. És ez így van rendjén, így kell, mert már annak idején is ő volt leghűbb, megbízható krónikása ennek az ötven éve lezárult korszakos korszaknak, ő tudósított állhatatosan és visszafogott szenvedéllyel. És a mai Nánay István ugyanúgy nem ragadtatja el magát, mint az akkori (vagy: nem hagyja, hogy magával ragadja a hév). Nosztalgiamentes lelkesedése visszafogott, komoly kritikushoz méltó. Kritikushoz, aki mellesleg mélyen érintett – és ezt nem rejti véka alá –, mégis meg tud maradni a fél lépés távolságból jegyzetelő megfigyelő szerepében.
A téma hálás és kényes egyszerre. Egy fél évszázaddal ezelőtti keserves fénykort kellene bemutatni a lehető legárnyaltabban, a középpontban egy olyan karizmatikus figurával, akiről – és akinek legkiemelkedőbb műveiről – közvetlen tudása, személyes élménye egyre kevesebbeknek van. Egy olyan mítosszá vált társulatról és alkotóról, amelyről/akiről a valós vagy önjelölt szellemi örökösök és rajongók szűk körein kívül talán nem is hallani ma. És – az ötven alattiakat erre újra és újra emlékeztetni kell – ehhez a bemutatáshoz nem, vagy csak nagyon korlátozottan állnak rendelkezésre mozgóképes eseménylenyomatok, de olykor hiteles, plasztikus leírások is alig. (A titkosügynöki jelentések bizarrmód hasznos, de csöppet sem torzításmentes kockákkal egészítik ki a képet – Nánay közzéteszi-használja ugyan őket, de nagyon helyesen nem bíz rájuk döntő szerepet.)
Paál István
Isti (ha „boomer” létedre nem így hívod, legalább magadban, akkor átaludtad a hatvanas-hetvenes évek fordulóját) nemcsak színházcsináló, de formátumos drámai alak is. Hőstörténet az övé, azaz legenda. Szorítások, kényszerek, emelt tétű döntések: színházat csinálni és egy közösséget felépíteni, egyben tartani egy lelkes, ámde ezer oldalról gyanakvón figyelt közegben: ma újra ismerős kihívás.
A Szegedi Egyetemi Színpad – így vagy úgy – létezett a Paál István-korszak előtt is, Paál pedig az itt kiemelt szegedi évtized után is készített rendkívüli erejű előadásokat – immáron hivatásos színházban. De legendává a Nánay könyvében tárgyalt néhány év és néhány amatőr színházi produkció lett. Ennek csúcspontja pedig az, amit Paál nyitott színházként ír le. (Ó, és vajon hol van ma a nyitott színház eszménye? – ez is megérne pár jól megírt fejezetet, de persze nem itt, nem ebben a könyvben.)
Csomósodási pont ez, és Nánay dolga, hogy ennek útkereszteződés-voltát is megragadja. Az akkori amatőrelitnek – a szegedin kívül, velük együtt még egy maréknyi együttesnek – köszönhető, hogy egy nem elhanyagolható réteg számára sokáig ez az eszmeiségében, etikájában, esztétikájában a hivatalosnál sokkal határozottabban körvonalazható színház volt „a” színház (nem csoda, hogy gyakran a hivatásos kollégák is ferde szemmel nézték).
Ideje volt már ennek a könyvnek. Noha a színház a legjelenebb jelen művészete (kellene, hogy legyen), a színháztörténet nem halott anyag, nem fölöslegesen telefirkált papírhalom. És noha az itt megörökített, fél évszázaddal ezelőtti fénypont egy önmagára ébredő generáció (egyik utolsó) nagy pillanata, nem csupán nemzedéki ügy. Ennek igazolására, megerősítésére szolgál a Selinunte Kiadó következetesen épülő sorozata – és ezen belül ez a Paál-Nánay kötet.
A könyv adatlapja a Selinunte Kiadó honlapján itt található.