Látszólag minden együtt van, hogy remek szórakozássá váljon Scott Cooper filmje: pompás kosztümök, lehengerlő képek, és az Edgar Allan Poe ihlette, hamisítatlan gótikus történet, amelybe ő maga csöppen bele önkéntes nyomozóként. Ám a Halványkék szemek ettől még nem ragyognak fel. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Vegyél el a mozivalóság és a Tiktok-látszat szerelmét kínálja, és be is teljesíti azt. Ebben talán a film sem hisz, de ez semmiben sem zavarja a kommerszmozi alkalmi sikerességét. NAGY TIBOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bernáth Szilárd nagyjátékfilmes debütálásának kulcsszava az autentikusság: releváns, szőnyeg alá söpört, kínzóan kevéssé tematizált témáról beszél olyan érvénnyel, hitelességgel és szerzői stílussal, ami a magyar kortárs moziból fájóan hiányzik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az unoka nem tesz mást, mint a bejáratott műfaji konvenciókat okosan felhasználva tár fel egy hamisítatlanul magyar bosszúsztorit, melyben egyszerre fér meg a maró társadalomkritika és a vígjátéki könnyedség. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az egykori brit fenegyerek, Guy Ritchie Fortune hadművelet – A nagy átverés című filmje nyomokban sem tartalmazza a rendező markáns stílusjegyeit. Legújabb rendezése lapos, fantáziátlan kémtörténet, melyet Hugh Grant sem képes megmenteni. KISS DALMA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
David Cronenberg új horrorfilmjének befogadásához nem annyira erős idegekre, inkább erős gyomorra van szükség. Az 56. Karlovy Vary-i filmfesztiválon néztük meg az ember fizikai és morális határaival kapcsolatban izgalmas kérdéseket felvető alkotást. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Noah Baumbach filmjei eddig többnyire kiáltó hétköznapiságukkal váltak emlékezetessé: a The Meyerowitz Stories családi dinamikája, a Házassági történet váláskrónikája kényelmetlen érzékletességgel ábrázoltak mindenki számára ismerős élethelyzeteket. Legújabb műve, a Fehér zaj azzal nyűgöz le, hogy kozmikus értelmet vágyik találni az élet trivialitásában. BECSÁGH DÁNIEL KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Idén a BIDF központi motívuma a bátorság, mely egyéni, közösségi és társadalmi szinten is tematizálódik: megismerjük egy homoszexuális illegális bevándorló, egy afrikai sivatag közepén fekvő, létbizonytalanságban élő közösség, továbbá a lengyel bírók hatalom elleni harcának történetét is. És ez csak a kezdet. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
A Mariano Cohn-Gastón Duprat rendezőpáros legújabb filmje a filmkészítés kulisszái mögé kalauzolja a nézőt. Törnek a díjak, repkednek a káromkodások, de idővel semmi kétség: az utóbbi időszak egyik legintelligensebb vígjátékával van dolgunk. VIGH MARTIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az I Wanna Dance with Somebody azzal a nem titkolt szándékkal született, hogy Whitney Houstonra ne tragikus sorsú drogosként, hanem csodás hangú énekesként és queer ikonként emlékezzünk. Ehhez azonban közelebb kellett volna kerüljünk hozzá a közel két és fél óra alatt. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Talán az év legjobban várt folytatása volt a Tőrbe ejtve második része, amely ismét tekintélyes színészgárdával és csavaros történettel igyekezett a krimikedvelők kedvében járni. Pedig talán épp ők csalódhattak a legnagyobbat, miközben a film remek szórakozást nyújt paródiaként vagy társadalomkritikaként. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Netflix sikerszériája elérkezett a zűrös ’90-es évtizedhez, mely a brit királyi család botrányoktól hangos időszakának számít. Házasságok mentek tönkre, sérült a monarchia szuverenitása, miközben a sajtó minden korábbinál nagyobb hatalomhoz jutott. KISS DALMA CIKKE. Tovább a cikkhez
„Hát hányféle múlt van?” – kérdi a költő, Dusán Sztevanovity. (A dal – Ahogy volt, úgy volt - Zorán 1987-es, Szép holnap című LP-jén jelent meg.) RÉZ ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A legtöbb szerzői filmes karrierjében elérkezik az a pillanat, amikor saját stílusát nevetséges túlzásokig fokozza – az ötszörös Oscar-díjas mexikói rendező esetében egyáltalán azt nevezhetjük kisebb csodának, hogy ez csak a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikájával következett be. BECSÁGH DÁNIEL KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Guillermo del Toro Pinokkió feldolgozása kicsiknek és nagyoknak szóló mágikus-realisztikus tündérmese, egyben kiáltvány az animáció mint művészeti forma szépségéről. Szerencsére mindkét téren kiemelkedőt nyújt. BOZÓ ANTAL KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
