Ali Abbasi: Szent pók / 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
2022.10.12.

Ali Abbasi Cannes-ban debütáló filmjében nem az a legszörnyűbb, hogy egy átlagos iráni férfi lelkiismeretfurdalás nélkül meggyilkol tizenhat prostituáltat, hanem az, hogy a kegyetlen mészáros a nép hősévé válik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.

A valós eseményeket feldolgozó filmek forgatókönyvfejlesztésénél alapvető kérdés, hogy az alkotók hogyan tervezik dramatizálni a tényeket. A legtöbb esetben a kulcspontok megtartása mellett a készítők inkább a nyomozó személyének írnak saját, fikcionalizált szálat, mely a kreatív szabadságon kívül a cselekményt is izgalmasabbá teszi, hiszen a karakterrel azonosulva a nézőt könnyebb „bevarrni” az akár kronologikusan, akár időfelbontásosan szerkesztett narratívába. A főszereplő az érzelmi érintettségért és annak sikerességéért felel: őt féltjük, továbbá az ő nézőpontján keresztül kerülünk közelebb a hátborzongató ügy részleteihez. 


Jelenetek a filmből

A Zodiákus, vagy A martfűi rém elvét követve a Szent pók egy fiatal újságírónőt (Zar Amir-Ebrahimi) helyez a középpontba (aki egyébként tényleg segítette a nyomozást, viszont számos hozzá köthető momentum kitalált), aki 2001-ben – megelégelve az iráni hatóságok nemtörődömségét – a szent Meshed városába utazik, hogy maga kezdjen el nyomozni a hírhedt pókgyilkos után, aki nevét az elkövetés módja miatt kapta: először a hidzsábra kötött két csomóval fojtotta meg áldozatait, majd szőnyegbe csavarva elszállította őket, és a pontos helyet szinte minden alkalommal közvetlenül a támadás után telefonon közölte egy újságíróval. A prostituáltakat kiszemelő Saeed Hanaei (Mehdi Bajestani) az éj leple alatt akkor járta a várost, amikor a felesége és gyermekei nem voltak otthon, így felvitte őket a lakására és rövid közjáték után – tetteinek ugyanis nem volt szexuális indíttatása - lecsapott. 

A filmért kiáltó történetet (melyhez készült egy olyan dokumentumfilm is, amiben a sorozatgyilkos is megszólal) Ali Abbasi Dániában élő rendező hazájában szerette volna leforgatni. Bár szóban zöld utat kapott a projekthez, tervét végül Jordániában, külső támogatással valósította meg. A Szent pók vélhetően nem (vagy csak részben) az ügy miatt került át másik országba, inkább az azt átható vallás- és társadalomkritika, továbbá az explicit képi világ voltak azok a szempontok, melyeket nem tolerál a rigorózus elveket követő elit. Sőt, azon túl, hogy egyelőre nem tűzték műsorra, a kulturális miniszter büntetéssel fenyegette azokat, akik bármilyen szerepkörben részt vettek a „sértő, politikailag motivált” film létrejöttében. A híreket némileg árnyalva Mehdi Bajestani – aki jelenleg is Iránban él, elmondása szerint bárminemű fenyegetettség nélkül - nem zárta ki a hazai premiert, ám véleménye szerint a mozikban csak egy erősen cenzúrázott verzió vetíthető le. 


A képek forrása: MAFAB

Az alkotás körüli kálváriát tovább növeli, hogy az IMDb értékelőfelületén furcsa módon az egyes (több, mint 50%) és a tízes (kb. 30%) értékek a leggyakoribbak, amihez hasonló folyamatok vezethettek, mint az Elk*rtuk 1,5-ös összpontszámához: a Szent pók politikai kérdéssé vált még akkor is, ha a rendező elmondása szerint elsősorban nem a nők helyzetét és az iszlámot akarta kritizálni, bár motívumként indirekt - és a gyakorlatban sokszor direkt -   módon problematizálja a társadalmat alapjaiban meghatározó témaköröket. Rahimit nem akarják beengedni a hotelbe, mivel nincs férjnél, a rendőrfőnök alárendeltként kezeli, de az utcán sincs teljesen biztonságban: a narratíván belül felsejlik az európai szem számára szinte elképzelhetetlen, patriarchális világ, ahol a nők alsóbbrendű állampolgárként legtöbbször kizárólag a házkörüli munkát végzik. 

Az elvakult valláskövetést, a Koránban foglaltak feltétlen betartatását és az erkölcsrendészet működését is tematizálja a film, melyek főleg a hidzsáb viselését és a prostitúció megítélését érintik. A sorozatgyilkos nem azért szedheti áldozatait annyira szabadon, mert tökéletesen, nyom nélkül dolgozik: azon túl, hogy a nyomozási rendszer elmaradott, a közhangulat sem kifejezetten sürgeti a hatóságokat. Mivel a testüket áruba bocsátó nők (szerintük) főbenjáró bűnt követnek el, ezért tulajdonképpen megérdemlik sorsukat, Saeed pedig nem tesz mást, mint „elvégzi azt a feladatot, melyet a rendőrségnek kellene”. 

A pókgyilkost hiába kapják el, hiába gyakorol nyomást Teherán az ítéletre, a társadalom mélyrétegében lakozó percepcióknak köszönhetően az emberek az ő oldalára állva követelik szabadon engedését. A cél szentesíti az eszközt: tizenhat nő élete is kevés ahhoz, hogy a nép szembehelyezkedjen hitével, így Saeed gyakorlatilag végighaknizza a médiát, gyalázza áldozatait, miközben egy percig sem mutatja a megbánás vagy a kétely bármilyen jelét. A Szent pók legerősebb pillanatai kétségkívül azok, amikor az alapvető(nek vélt) emberi morált felmondva az emberek a prostituáltakat bestializálva hitelesítik az események „szükségszerűségét”. Ugyan a vádlott is evidenciának veszi cselekedetének helyességét, mégis a fia mondatai maradnak igazán emlékezetesek, aki apját hősnek tekinti és eljátszik a gondolattal, hogy börtönbe kerülése után az ő nyomdokaiba lépve folytathatja Meshed városának megtisztítását. A dermesztő tartalom mellett Nadim Carlsen kamerája közelről követi nyomon az áldozatok szenvedését, egészen addig, amíg az utolsó leheletükig küzdő nők testét elhagyja az élet. Ali Abbasi semmit sem bíz a nézők képzeletére: minden szekvencia tudatosan, a haláltusa középpontjából tudósít, nincsenek homályba vesző részletek, csak hátborzongatóan realista kompozíciók egyenesen a pokol tornácáról fényképezve. 

Míg az ügy súlyosságához és annak feldolgozásához kétség sem férhet, addig filmként a Szent pók, főleg az eredeti sztorihoz hozzáadott jelenetek miatt nem tud olyan hatást kiváltani, mint más, hasonló premisszával rendelkező alkotások. A történethez hozzá kell írni, persze, ám itt rengeteg kevésbé érdekes aspektus került be számos ténylegesen megtörtént körülmény helyett, amelyek tovább árnyalták volna a gyilkos hátterét. Az újságírónő annak ellenére kap nagy hangsúlyt, hogy egy-két rövidebb szegmensen túl nem építik a karakterét, ahogy azokból a pillanatokból is lehetett volna több, amikor Saeed-nál egy teljesen ártalmatlan családi piknik alkalmával is vörössé válik a világ. Kimarad az a fontos adalék, hogy a férfi nem véletlenül kezd el éppen prostituáltakra vadászni: feleségét le akarták szólítani, mivel a kuncsaftok egyik bejáratott utcáján sétálgatott. Szintén nem derül ki, hogy Saeed azért sem volt kéjgyilkos, mert impotenciával küzdött, ami a bíróságon is fontos fegyvertény lehetett: nem vágyvezérelten, hanem hideg számításból, vallási meggyőződésből, „magasztos” céllal ölt. A Szent pók ott „színez”, ahol kevésbé lenne indokolt és olyan dolgokat hagy ki, melyek érthetőbbé tették volna a pókgyilkos ámokfutását. 

Ali Abbasi rendezése sokkal inkább fontos, mintsem kiváló alkotás, melynek tagadhatatlan erénye, hogy szembeszélben is mesél Irán egyik legsötétebb időszakáról. A látottak fényében pedig nem csoda, hogy ez a film hazájában dobozba került, hiszen sokszor a közegtől jobban viszolygunk, mint az embertől, aki semmit sem csinálna másképp, ha újra megtehetné.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.