Nyugati nyaralás
2022.09.14.

Lévai Balázs és Tiszeker Dániel az egyik legamerikaibb műfaj után most hamis nosztalgiával támad. Új filmjük Bundesliga-frizurával, a Balatonnal és a nyolcvanas évek klasszikusaival szólítja meg a nézőt. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.

A nyári vígjátéktermés utolsó, valójában már az őszt megnyitó darabjának szinopszisa nem sok jót sejtetett. Történik ugyanis, hogy a Maurer család évek kemény munkája után végre megengedhet magának egy rendes nyaralást. Igen ám, de a Kádár-korszak bürokráciája közbeszól: a család legkisebb tagjának, a sakkzseni Petinek (Tóth Mátyás) nem érkezik meg az útlevele. Bár Katica (Szőke Abigél) és Gyuri (Mészáros Máté) a kisfiú nélkül is el tudja képzelni az utazást, Kriszta (Pokorny Lia) kiköti, hogy vagy négyen mennek, vagy mindenki otthon marad. A családfőnek ekkor újító ötlete támad: nem ők mennek nyugatra, hanem a nyugatot hozzák ide, mégpedig úgy, hogy a náluk hagyott német autó (hiszen Gyuri szerelőként dolgozik) és a benne lévő okmányok segítségével turistáknak adják ki magukat a Balatonon. Aztán meglepő módon kiderül, hogy a háttérben valami nagyobb, államok közötti összeesküvés zajlik. 


Jelenetek a filmből

Tiszeker Dánielék tavalyi filmje, a Nagykarácsony minden – műfajából adódó – negédessége ellenére rokonszenves próbálkozás volt, ám valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki a fenti cselekményvázlat alapján ráncolta a szemöldökét. A Nyugati nyaralás ennek ellenére egyáltalán nem katasztrofális, a forgatókönyv feszes, a 90 perces játékidő gyorsan eltelik, és hiába az elcsépelt alaphelyzet, a film helyenként még szellemes is. 

Meglepő módon azonban egy olyan tényező miatt válik sokszor kellemetlenné az élmény, ami ritkán kerül képbe a magyar közönségfilmek esetében. Érzésem szerint ugyanis ebből a moziból elsősorban az önbizalom hiányzik: a készítők nem bíztak eléggé a koncepcióban és a forgatókönyvben, ezért indokolatlan mennyiségű utalással tűzdelték tele a filmet.

A tévében a nyolcvanas évek klasszikusai mennek, a háttérben Soltész Rezső szól, a szereplők az Európa Kiadóról beszélgetnek, a balatoni felvételeket néha archív anyagok váltják (a mai nézőnek pedig egy-két Carson Coma-sláger is jut, amik a zenei világ miatt nem is lógnak ki a filmből). Ezek pedig megteremtik ugyan a zsigeri azonosulást, de valójában egyfajta identitáskrízisről tanúskodnak. Persze nem abban az értelemben, hogy az alkotók ne lennének teljesen biztosak abban, hogy mit akarnak csinálni (egy szégyentelen nosztalgiabombát), de ahhoz nincs meg náluk a kulcs, hogy ezt hogyan lehet ízléssel, az arányokat megtartva prezentálni. Így amikor Pokorny Lia karaktere a rádióból németül szóló Soltész Rezső-dalokat megunva felkiált, hogy „Rezső, kussolj már!”, azzal kicsit mindannyiunk szócsövévé válik, már ami az ilyen jellegű utalásokat illeti. 


A képek forrása: MAFAB

A Nyugati nyaralás tehát csatlakozik a filmiparban nagyon erősen jelen lévő nosztalgiahullámhoz, és meglepő módon A besúgó által elkezdett nyolcvanas évek tematizáláshoz is. Ez utóbbit ennél a mozinál két szempontból lehet vizsgálni: a film kémszála egyáltalán nem működik, logikátlan, még vígjátéki mércével mérve is hiteltelen gyakorlatilag minden történés. Másrészről viszont Tiszekerék talán legszimpatikusabb vállalása, hogy felületesen ugyan, de a korszak mozdulatlanságának drámáját is ábrázolják. Kriszta ugyanis többször említi Gyurinak, hogy azért akarta ennyire ezt a nyaralást, mert hiába dolgoztak végig egy egész életet, kézzelfogható gyümölcse nemigen van a munkájuknak. A látszólagos létbiztonság tehát valójában a kiemelkedés teljes lehetetlenségét fedte el, ami legalább annyira hozzátartozik ehhez a korszakhoz, mint a kellemes tétlenség és a helyi pártkorifeussal vívott teniszmeccs. 

A film ebből az állapotból akarja levezetni, hogy a Maurer család miért gondolja úgy hirtelen, hogy részt vesz a háttérben meghúzódó nagyobb játszmában. Egyfajta „a kisember szembeszáll a hatalmasokkal” történetszál ez, ami bár a cselekmény szempontjából hasznos, azzal az alkotók már egyáltalán nem foglalkoznak, hogy mennyire áll ellentmondásban a világgal, amelyet felépítettek. Pedig sajnos nagyon. Nem lehet úgy hitelesen lázadástörténetet ábrázolni, ha egyébként mindent - beleértve a mozi végkicsengését - a hamis nosztalgia, a romantizált történelemszemlélet határoz meg. Ezzel ugyanis a Nyugati nyaralás végül éppen amellett tesz hitet, és azt legitimálja a jelenben, amelynek lebontásáért a szereplők küzdenek. 

Hasonlóan ellentmondásos a színészek szereplése is. Tiszekerék kis túlzással fogták a Nagykarácsony szereplőgárdáját, és itt-ott újraosztva, kiegészítve most is megbízták ugyanazt a csapatot. Orosz Ákos és Ötvös András ezúttal az aktuális bunkók szerepét nyerte meg, Szervét Tibor egészen remek ügyeletes elvtárs, de itt van még nekünk Péterfy Bori mint énekes- és kémnő, vagy az egyébként sokszor remek, itt azonban sablonos fiatalokat játszó Szőke Abigél–Katona Péter Dániel páros. A főszereplők közül Mészáros Máté üzembiztosan hozza a tőle megszokott harsány humort, Pokorny Lia visszafogottsága és finomsága pedig nagyon üdítő a film színes és hangos káoszában. 

A Nyugati nyaralásnak megvolt a lehetősége arra, hogy ha még műfaji keretek között is, de ténylegesen, ne csak a húsz perces autóútra csomagolt szendvics és a hiányzó nyelvtudás szintjén reflektáljon a nyolcvanas évek Magyarországára, és érezhetően az erre való igény is megfogalmazódott az alkotókban. Csak mindezt erőltetve és végső soron igen bátortalanul próbálták véghezvinni.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Szerző: Vigh Martin
Címkék: Mozipremierek 2022