Szokol Judit-Fabacsovics Lili: Csend-etűdök / Szkéné – Szentendrei Teátrum
2021.11.21.

A Szkéné színház bemutatója a legújabb kori magányosság változatait, intimitását és komikumát vizsgálja. A díszlet változott, de a sóvárgás tárgya ugyanaz: a tömegtársadalmi őrületben is csak szeretetre és törődésre vágyik mindenki. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.

Hajduk Károly
Hajduk Károly
A színpadkép öt részre osztott, amelyen keresztül az öt főszereplő párhuzamos életeibe kapunk betekintést. Egy egyetemista lány, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója és egy szelfikamerával a saját nárcizmusa és felfedezőkedve előtt hódol, és különböző pózokban mutatja magát. Egy negyven év körüli férfi, aki törökülésben origamit hajtogat, és közben egy távol-keleti mesét mondana, ha nem szakítaná félbe folyton a csörgő mobilja. Egy nyugdíjas anya, aki kétségbeesett küzdelmet folytat a Skype technológiával, hogy részt vehessen az Angliában élő lánya életében. Egy kedves, link srác, aki a Zeneakadémiára vágyik, de a futármunka és a Pató Pál úr-mentalitás egyre messzebb sodorja az álmaitól. Egy vlogger, aki naphosszat magányosan ül kütyüi előtt, és abba a hitbe ringatja magát, hogy arctalan kommentelőivel egy közösséget alkot.
 
A vasbeton pillérekkel elzárt életek között kaput nyit az origamizó férfi képzelete, amit egy bizonyos Ezer tó vidékén portyázó harcosokkal népesít be. A harcosok kimonóiban a többi négy színész tűnik fel, akik kizárólag magasztos eszmékért küzdenek: hűség, becsület, szabadság – a jó harca ez a gonosz ellen. Nem csoda, hogy a negyvenes férfi elvágyódik a valóságból, tehát gondnoki munkájából a Birodalom keleti szegletébe.
 
 
Hajduk Károly szokása szerint kiemelkedik a mezőnyből: egészen észrevétlen hatáskeltéssel dolgozik, de nagy szerepe van benne a hangjának. Több hangoskönyves vagy szinkronszínészi munkát kellene vállalnia: egy Bosch fúrógép használati útmutatóját is végighallgatnám szlovákul, ha ő olvasná fel. A figurájának képzeletében zajló kimonós harcosok eszményített megfelelői a hétköznapi élet szánalmasan törékeny emberi lényeinek, a konfliktusok pedig eposzi történések egy levert biztosíték körül kialakult, hétköznapi perpatvarhoz képest, ami a közös háztömbben kialakul. Ezért ennek megoldása alól gondnokként ki is húzza magát.
 
Nyakó Júlia
Nyakó Júlia
A legszellemesebb színpadi megoldásokat kétségkívül a vlogger fiú jeleneteiben láthatjuk. A livestream nézőit fekete „Komment” feliratú baseballsapkában alakítják a színészek. Általában csak lájkot, diszlájkot, szívet mutatnak a közönségnek a hallottak után, de néha értelemszerűen kommentálják is az eseményeket. Ezzel az előadás lényegében egy jelenetben összefoglalja a magyar (és nemzetközi?) kommentelési kultúra mélységeit és magasságait. Van itt lelkes fanboy és kérlelhetetlen hater, van bólogató János és az eseményeket rezignáltan lájkoló, kiégett néző is. A vlogger fiút játszó Dékány Barnabás jól jeleníti meg az élő online sugárzások eltúlzott, semmitmondó gesztusait és mondatait, a túlmozgásos szereplő láthatólag mindent megtesz, hogy egy percre se veszítse el a nézői figyelmét. Egy olyan világban, ahol milliónyi vizuális ingerrel bombáznak minket, és amely állandóan igényt tart a figyelmünkre, ott bizony nehéz talpon maradni. Ez a kihívás nyit ki – teljesen akaratlanul - egy másik ajtót a párhuzamos életek között: a jótétemény álcájába csomagolt „kihívás” alkalmával Dékány karaktere átkopog idősebb, magányos szomszédjához, hogy miben segíthetne neki, miközben az arcába tolja a GoPro kameráját. A Nyakó Júlia által alakított nyugdíjas asszony elküldi melegebb éghajlatra, ám egy áramszünet mégis közös platformra hozza őket. Nyakónak azok a legerősebb jelenetei, amikor sem a technikával, sem az idegenben élő lányával nem sikerül megtalálnia a közös hangot. A Skype-hívás utáni csendben még a nagycsaládos nézők is magányosnak érezhették magukat egy percre a teremben.
 
Fotók: Puskel Zsolt, port.hu
Fotók: Puskel Zsolt, port.hu
Jeney Luca Viktória jeleneteiben a díszlet világteremtő képessége maradt meg a legjobban. Jeli Sára Luca remek érzékkel rekonstruálja a mai huszonéves kamaszok budoárjait, amiben úgy tudnak céltalanul bolyongani, mint egy elvarázsolt kastélyban. A Twin Peaks-es kikacsintások a figura alter-művész imidzsét erősítik. Az öt színész közül Lelkes Botond játékát éreztem a legerőtlenebbnek. Az ételfutárként dolgozó fiú zenész akar lenni, de a gyakorlás mindig meghiúsul valahogy, hogy végül apatikus sorozatnézésbe kezdjen a művészet helyett. A joviális fiú rimánkodása az elégedetlen megrendelőnek - akit történetesen Hajduk alakít - azért így is emlékezetes jelenet marad.
 
A legfőbb problémám a történettel, hogy a konzekvensen végig vitt hitelességet végül elcseréli egy amerikai heppiendre. Szokol Judit rendező indítékait csak találgathatom, de a legvalószínűbb az lehet, hogy ezzel a stilizált szituációval próbálja meg felvillantani a nézők előtt az „így is lehetne ezt csinálni” gondolatát. A sok magányos ember összejön egy bulira, az idegenbe költözött lány hazatér, és még az áram is visszajön az épületbe. Következetlennek tartom ezt a lezárást, ha azonban parabolának szánták a szerzők-rendezők, akkor a jószándékot kétségkívül értékelni kell.