Daniel Craig nemcsak abban hozott mást az új évezred Bondjaként, hogy elődjeivel ellentétben szőke volt és inkább markánsan vonzó, semmint hagyományos értelemben vett sármőr csibész, de abban is, hogy az általa fémjelzett érában derült ki, hogy a szuperkémnek vannak érzései is, mi több, múltja, démonjai, és olyan személyes ügyei, amelyek nem hagyják nyugodni, amíg el nem rendezi őket.
Craig személye, akinek a Nincs idő meghalni hivatalosan az utolsó Bond-filmje (már keresik az utódját) kifejezetten jót tett a franchise-nak azzal, hogy egy karcosabb realitás irányába tolta azt. A mozik hangulata sötétebbé vált, a „Bond-lányok” pedig – nyitva a női közönség felé is – jóval fajsúlyosabbá, néhányan még nyomot is hagytak James életében. Mi több, Bond maga lett az egyik eye candy a saját filmjeiben – gondoljunk csak a Casino Royale (2006) híressé vált Speedós jelenetére, amely egyszerre idézte meg és vetekedett Ursula Andress (Dr. No, 1962) és Halle Berry (Halj meg máskor, 2002) „Vénusz a habokból” jelenésével.
Míg az előző évtizedek Bond-filmjeihez nem kellett semmiféle háttértudás, az egyes részek önállóan is működtek, a Craig főszereplésével forgatott mozik történetszálai összefüggtek egymással, a filmekből ráadásul egy egészen másfajta karakter rajzolódott ki, mint akit régről megszokhattunk és megismerhettünk – a titkosügynök megtartotta ugyan az attribútumait (gyors autók, szuperkütyük, vodka-martini, szép nők, stb.), de kiderült róla, hogy jóval több egy egyszerű és igencsak sablonos fantáziaképnél.
A Nincs idő meghalni direktora, Cary Joji Fukunaga, aki az HBO-sorozat, A törvény nevében mágikus első szezonjával szerzett magának hírnevet, kitűnő választásnak bizonyult Sam Mendes után (007 – Skyfall, 2012; 007 Spectre – A Fantom visszatér, 2015) a rendezői székbe. Filmje tovább árnyalta Bond karakterét, elegánsan visszahozta az előző részek kulcsfiguráit és profin elvarrta a szálakat, miközben megkaptuk azt is a közel háromórás játékidőtől, amit alapból elvárunk egy James Bond-mozitól: látványos, pergő akciókat, gyönyörű helyszíneket, autós üldözéseket, őrült tűzpárbajokat, némi hidegháborús fílinget és a titkosszolgálatok rivalizálását.
 Daniel Craig a filmben |
Az új sztoriban, amely A Fantom visszatér folytatásának tekinthető, de visszautal úgy a Casino Royale-ra, mint a Skyfallra is, egy a titkosszolgálatot már maga mögött hagyó és szerelmes Bondot ismerhetünk meg. James és a titokzatos múltú Dr. Madeleine Swann (Lea Séydoux) érzelmektől (is) túlfűtött idilljének a festői olasz kisvárosban azonban váratlanul és erőszakos módon vége szakad, ezért Bond átteszi a székhelyét Jamaicába.
Itt keresi fel őt régi harcostársa, a CIA-s Felix Leiter (Jeffrey Wright), hogy az immár szabadúszó brit ügynök segítségét kérje. Az akció egy orosz tudós által kifejlesztett biofegyverrel áll kapcsolatban, amelyre az angol és az amerikai titkos szolgálatnak is fáj a foga. Mivel a küldetés a Spectre-t is érinti, Bond újra felveszi a lantot, és ennek apropóján rögtön meg is ismerkedik két újgenerációs ügynökkel: a szintén 007-es Nomival (Lashana Lynch) és a kubai összekötő CIA-s Palomával (Ana de Armas).
Miközben a világméretű összeesküvés kibontakozik, amelyet főgonoszként Lyutsifer Safin (Rami Malek) irányít, kiderül, hogy minden és mindenki összefügg egymással, és hogy ügynökünknek sokkal nagyobb személyes drámákat kell megtapasztalnia ebben a részben holmi lehetséges világégéseknél.
 Daniel Craig és Ana de Armas. A képek forrása: MAFAB |
A Nincs idő meghalni egyrészről tehát megtartja a jól ismert és bejáratott Bond-narratívát (a világot fenyegető katasztrófa, amelyet el kell hárítani), másfelől azonban személyes üggyé teszi a legújabb küldetést, felhasználva azt a főhős jellemfejlődéséhez. A film éppen ezért a legérzelmesebb Bond-film a franchise történetében, amely egyszerre érinti a bizalom, az árulás, a gyász, a mellőzöttség, a behelyettesíthetőség és az áldozatvállalás kérdését is.
Ha úgy tetszik, éppen olyan újragondolása és feszegetése a mítosz kereteinek, mint amilyen a Batman-filmek esetében A sötét lovag-trilógia volt. A felnőtté válást (igazodva a mozis trendekhez) tehát James Bond karaktere sem kerülhette el – a Daniel Craig-érának talán ez a legfontosabb öröksége.