Hogy mi köze a Ványa bácsinak egy piros Saabhoz és egy szerelmes japán tinilányhoz, aki előző életében ingola volt? A japánok idei Oscar-jelölt mozija, a Vezess helyettem egy perc híján három órában megválaszolja a kérdést. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Hiteles nosztalgia az idilli gyerekkor, az ismerős szülőváros és egy összetartó közösség iránt. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Bontógolyó képével indul, ám Steven Spielberg filmje éppenséggel újra felépíti számunkra a West Side Storyt és az ötvenes évek New Yorkját. Van, hogy a kritikus is csak hüppög a meghatottságtól, a megrendüléstől és a gyönyörűségtől. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Olyan rég forgatott filmet, hogy szinte már el is feledkeztünk a Zongoraleckével egykor még Oscar-díjat is bezsebelő Jane Campionról. Pedig csak erőt gyűjtött. Ahhoz, hogy egy újabb remekléssel lepjen meg minket. A kutya karmai közt ugyanis szinte hibátlan remekmű. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az egyik legfelkapottabb kortárs rendező a sci-fi irodalom talán legismertebb alapművét adaptálta. Kis hiányérzetünk azonban így is lehet a végeredmény láttán. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Az olyan kultikus-mitikus karakterek, mint amilyen a 007-es ügynök, James Bond is, akkor futják a legjobb formájukat, ha az alkotók elég merészek ahhoz, hogy feszegessék a figura és univerzumának határait. A Nincs idő meghalni az egyik leginkább maradandó Bond-filmként pontosan ezt teszi. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.