Jennifer Haley: A Menedék / TÁP Színház, Trafó
2020.09.29.

Jennifer Hailey disztópia-drámája a Földön játszódik, ahol a természet már régen kipusztult. Itt egy kihallgatószobába és egy fizetőképes pedofiloknak fejlesztett oldal virtuális világába enged számunkra betekintést. PROICS LILLA KRITIKÁJA.

Hajduk Károly és Józsa Bettina.
Hajduk Károly és Józsa Bettina. 
A látszólag morális indíttatású nyomozónőnek sikerül bizonyítékokkal sarokba szorítania az oldalt létrehozó szuperintelligens pedofilt, ám végül kiderül, a virtuális világban a nyomozónő is boldogan éli a pedofil férfi szerepét. A történetben tanúként szerepel egy nyugdíjas tanár is, aki – nem teljesen világos, miért – a virtuális világban olyan kilencéves kislányt alakít, akivel a pedofil kliensek bármit megtehetnek. Miután lebukik, és kívül reked ezen a virtuális világon, öngyilkos lesz.
 
Az angol nyelvű közegben zajlik egy vita. Az egyik tábor a Pearson vezetősége (a Pearson elsősorban oktatási programokkal kereskedő cég, eredetileg egy 1844-ben alapított tankönyvkiadó volt). Szerintük a robotokkal való szex elterjedése jótékony hatással lesz a magányos emberekre és felválthatja a prostitúciót, tehát ezért is etikus ezek fejlesztésére költeni. A másik tábor szerint azonban, élén a robotika egyik szakértőjével, Dr. Kathleen Richardsonnal – aki elindította a Campaign Against Sex Robots elnevezésű aktivitást –, ezek a robotok inkább elmélyítik a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket, és megerősítik a nők tárgyiasítását. Mindkét tábor hivatkozási alapja a prostituált-használókkal készült beszélgetésekből szintetizált tudás: a nőket azért vásárolják meg, mert bármit megtehetnek velük, és ők semmit sem utasíthatnak vissza.
 
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból. 
A diskurzus ezek után válik kétpólusúvá. Sokan vitatják és prűdériának minősítik, hogy a pornográfia és a legalizált prostitúció fokozza a nőkkel és gyerekekkel szembeni erőszakot; azt állítják, hogy az egyre könnyebb hozzáférés csökkenti az erőszakos cselekményeket. A dekriminalizációt és a legalizációt a szabadság felé mozdulásnak tekintik. Több észak-nyugat-európai államban kifejezetten a fiatalkorúak védelmére is hivatkozva legalizálták a prostitúciót mint „szexmunkát”, arra számítva, hogy ha törvényesen hozzáférhető ez a „szolgáltatás”, akkor nem lesz igény a legkiszolgáltatottabbakra, a gyerekekre. A gyakorlat ezt nem igazolta, sőt: amikor a legalizációt követően nőtt a forgalom, a gyerekprostitúció is nőtt. 

A Menedék, Jennifer Hailey írása a fentieket tárgyaló tézisdráma. Nagy kár, hogy a dilemma egyik fontos elemét nem tárgyalja: azt, hogy a szexuális erőszak során mennyire egyenlőtlen egy felnőtt és egy gyerek helyzete. Ráadásul a szex nincs megkülönböztetve a szexuális erőszaktól – mivel az előadás a kilencéves kislánnyal elmélyült(?) viszonyba(?) kerülő felnőtt szempontjából láttatja a helyzetet, a kislányéból nem. A fantáziahelyzetben egy felnőtt férfi és egy kilencéves kislány egyenlő felek – akár szexuális partnerként, akár gyilkosként és áldozatként. Ettől aztán érthetetlen az a virtuális valóság, ahol az emberek a végsőkig fokozott alávetettségben örömet találnak. És emiatt tulajdonképpen nem is lehet komolyan venni az egészet.

Forrás: trafo.hu. Fotó: Déri Miklós.
Forrás: trafo.hu. Fotó: Déri Miklós.   
A virtuális pedofília vállalhatóságát képviselő szereplő, Sims / Papa (Hajduk Károly) csodálatosan szellemes intellektus, aki – leszámítva a perverzióját – nagyon is szimpatikus. A vele szemben álló tézist egy folyton moralizáló, labilis, hibát hibára halmozó, bizonytalan nyomozónő, Morris (Józsa Bettina) képviseli – aki egyébként szintén szimpatikus figura. Az oldal tulajdonosa tulajdonképpen a neoliberális szemléletet képviseli, a felügyelő az egyre szánalmasabbnak tűnő morált, a tán személyes indíttatású humanizmust (aminél nincs is röhejesebb egy liberális feminista olvasat szerint). 
 
A lényeg egy, a virtualitásban játszódó erőszakismétlés-sémával való tétova bátorítás, egy egyébként is elterjedt kultúra erősítése, amiben a nők és lányok elleni szexuális erőszakot új módon, új formában ismétlik, sulykolják. Az előadás azzal tartja fenn a figyelmet, hogy kihagyásosan meséli el a sztorit – így csak a legvégére áll össze a történet, és minden igyekezet ellenére papírízű marad. Felbukkan még néhány pillanatra egy gyarló, emberinek tűnő volt tanár, Doyle (Terhes Sándor), majd gyorsan érdektelenné válik – ha van is tragédiája, nem érthető, nem játszhatja el, csak elhangzik a távollétében. A nyomozó virtuális avatárja (Lestyán Attila), és a tanáré (Vitárius Orsolya) végképp hálátlan feladat: szegényeknek személyisége nincsen, csak kinézete.
 
A három „hagyományos” szerepet alakítóról pedig nem derül ki, hogy mekkora színészek (pedig azok), hiszen alig csinálnak valamit a szöveg elmondásán túl.
 
Pedig Vajdai Vilmos rendező mindent lehetséges körülményt megteremtett ahhoz, hogy életre keltse ezt a szöveget: Hód Adrienn koreográfiájával, Juhász Nóra látványával, Bujdosó Nóra jelmezével és Varga Vince, Juhász András videómunkájával. Illetve a zárógeggel, ami ugyan vicces, röhögtünk is, de arról szól, hogy a darab már a próbák során érdektelenné vált. Kár, hogy nem lehetett teljesen szabadon kezelni (a szerzői jogok ezt nyilván nem engedik meg), mert ez a csapat biztosan összehozott volna valami sokkal izgalmasabbat.
 
Az előadás adatlapja a Trafó honlapján itt található. 
Szerző: Proics Lilla