Interjú Neudold Júliával, az Örkény Színház színházi nevelési programjának vezetőjével
2020.05.20.

Az Örkény Színház IRAM programjának alapítójával, Neudold Júliával beszélgettünk arról, találtak-e valamilyen formát vagy módszert arra, hogy náluk ne álljon meg teljesen az élet, mint ahogy a legtöbb színházban kényszerűen megállt. PROICS LILLA INTERJÚJA.

Revizor: Normál esetben mire épül a programotok? Feltételezem, mindenekelőtt személyes együttlétre.
 
Neudold Júlia: Valóban, és most ez okozza a legnagyobb kihívást. Az Örkény Színházban immár nyolcadik éve működik ez a program. Először csak ifjúsági volt, IRAM néven, de azóta már felnőttek felé is kinyitottuk. Most komplex művészetközvetítő és közösségépítő programnak hívjuk, és valóban az elsődleges célunk, hogy a színház fórumjellegét erősítsük, azaz közösségi térként használjuk az épületet, és kommunikációs csatornákat építsünk a színházban dolgozók és a közönség között, ami főként fizikai találkozásokat jelent. Mára már szerteágazóan sokféle munka folyik az ÖrkényKÖZ műhelyben, ezekből a legtöbb az előadásokhoz kapcsolódik.
 
R: Mondanál néhány példát?
 
Neudold Júlia
Neudold Júlia
NJ: Olvasópróba-demónak hívjuk, amikor az alkotókkal beszélgetünk még a próbafolyamat közben, a jelmez-, és díszletterveket is megszemlélve – így a résztvevők aktívan nyernek betekintést abba, hogyan jön létre egy előadás. Ismert műfajunk a közönségtalálkozó, rendhagyó módon ebből olyat is csinálunk, amikor a nézők előadáshoz kapcsolódó észrevételeire reflektálva színészi improvizációk segítik a közös gondolkodást. Vagy olyan beszélgetéseknek is teret adunk, amelyek nem köthetők szorosan az előadásokhoz, hanem egy-egy közéleti, kulturális téma köré szerveződnek. KÖZjáték címen improvizációs gyakorlatokkal és drámajátékokkal várunk felnőtteket, KÖZbejárás néven színház- és várostörténeti sétákat vezetünk, bejárva az Örkény zegzugos épületét és a Madách teret. VII. kerületi lakosokkal történetmesélő játékokból kiindulva helyi ügyekhez kapcsolódó vitafórumot rendeztünk, igyekszünk a színház és a város kapcsolatát építeni. A legtöbb ajánlatunk persze diákoknak és pedagógusoknak szól. Az előadásokhoz kapcsolódó ráhangoló vagy feldolgozó foglalkozásokat FLESS-nek hívjuk – ezek célja, hogy a diákok jobban élvezzék az előadást, több minden jusson eszükbe róla, illetve gyakran foglalkozunk az adott előadás színházi nyelvével, amit játékos formában ők is kipróbálnak. A ráhangolásra, felkészítésre nyilván akkor van leginkább szükség, amikor az előadásnak nem kifejezetten a középiskolás korosztály a célközönsége.
 
R: Azt előre lehet tudni, melyik előadás való gimnazistáknak, és melyik nem?
 
NJ: Sejteni lehet, bebizonyosodni attól tud, hogy a bemutató után diákokkal és pedagógusokkal interjúzunk. Ezek a visszajelzések azt is kirajzolják, hogy a foglalkozásokon mire érdemes fókuszálni. Közös pont minden foglalkozásban, hogy személyes élményeket kapcsolunk az előadásokhoz, hogy a résztvevők felfedezzék, nekik mi közük van az adott anyaghoz. 
 
R: Van olyan csoportotok is, ahova menet közben is bekapcsolódhatnak diákok?
 
NJ: Igen, a másik nagy programunk a színházi szabadiskola, amit Kaptárnak nevezünk, kifejezetten közösségépítő jellegű folyamatos munka, ami többek közt egy zárt facebook-csoportban is követhető, ahova több mint négyszáz diák csatlakozott az évek során. Nekik lehetőségük van végig követni a próbafolyamatokat, ezekhez kapcsolódóan beszélgetéseken és workshopokon vesznek részt, illetve hosszabb alkotófolyamatokban dolgozunk azokkal, akik elköteleződnek ilyesmire.
 
R: Ez hasonlíthat a készülő előadásra?
 
Legmerészebb álmaink és vágyaink. IRAM
Legmerészebb álmaink és vágyaink. Forrás: IRAM
NJ: Volt már olyan, hogy a színház egy konkrét előadása inspirálta a diákokkal zajló alkotófolyamatot, de gyakran a csoport érdeklődése jelöli ki a témát. Minden esetben a diákok saját élményeiből és tapasztalatából, illetve az általuk készített interjúkból, improvizációkból építkezünk. Ezeket a műhelymunkákat gyakran nyilvános eseménnyel zárjuk, ez csak nyomokban hasonlít egy színházi előadásra, itt mások a célok és a munkamódszerek, részvételi és közösségi formákkal dolgozunk.
 
R: De mindezt most nem lehet csinálni.
 
NJ: Hát, nem. Amikor kiírtuk a Kaptár csoportban, hogy elmaradnak a márciusra és áprilisra tervezett alkalmak, már másnap rájöttünk, hogy azt is ki kellene írni, hogy akkor mit csinálunk helyettük. Persze, az iskolák ellátják a diákokat feladatokkal, de olyan kreatív kihívásokra, amiért az Örkényhez csatlakoztak, a mostani helyzetben is szükség van. Úgyhogy belevágtunk. Az volt a feltevésünk, hogy a feszültséget, amit ez a helyzet hoz, hogy mindenki otthon van, összezárva, hasznos lehet alkotóerővé alakítani – ezért „Színház az összes szoba!” felkiáltással feladványokon kezdtük törni a fejünket, igyekszünk elérni azt, hogy a diákok tekintsenek a saját szobájukra alkotótérként.  Létrehoztunk egy online felületet, ahol mindezt a sok kis teret össze tudjuk kötni. Ennek a motorja két, drámainstruktor szakon végzett kollégám: Fodor Fanni és Török Timi. Minden héten egy-egy Örkény-egyperceshez találnak ki egy alkotófeladatot: csináltunk egy ötletelést, hogy milyen műfajok élnek meg egy szobában és a neten is.
 
R: Mondasz egy példát?
 
NJ: Az IRAM-online első felkérése az volt, hogy vegyék számba, mi minden van elraktározva a szobájukban, ne csak a tárgyakat, hanem érzéseket, gondolatokat, emlékeket, hiányérzeteket – Örkény Leltár című novellája által inspirálva. Száznál több saját készítésű leltárat kaptunk a csoport 14 és 25 éves kor közötti tagjaitól, amit a társulat is érdeklődve olvas. Sőt, több színész jelezte, hogy szívesen felolvas az elkészült írásokból, már dolgozunk is ezen a videón. A leltározás mellett a diákok például rajzoltak már képregényt Hogylétemről címmel, a legmerészebb álmaik otthoni megvalósítását fotókon örökítették meg. Az Örkény-IRAMonline nevű nyilvános fb-csoportunkhoz eddig majdnem hatszázan csatlakoztak, itt és majd az Örkény Színház felületein tekinthetők meg az elkészült alkotások. Nagy kérdés, hogy tudjuk majd a járvány után a színház tereibe átemelni a diákok munkáit, valós találkozásokra is lehetőséget kínálva.
 
R: Ha jól értem, akkor ehhez, illetve ezekhez a csoportokhoz jellemzően olyan tagok csatlakoztak, akiknek a többsége feltehetően középosztálybeli családhoz tartozik, de legalábbis van szobája. És ezt nem számonkérőn jegyzem meg, hanem szeretném érteni a motiváltságukat és a lehetőségeiket – amennyire ezt egy nagyobb csoporttal kapcsolatban sematikusan lehet.
 
Forrás: IRAM
Forrás: IRAM
NJ: Valószínűleg így van – az újonnan csatlakozókkal nem kérdőíveztünk –, de a Kaptár szabadiskolába általában azok a budapesti diákok jelentkeznek, akik egyébként is járnak színházba és ismerik az Örkényt. Ugyanakkor találkozunk olyan diákokkal, akiknek valamelyik tanára hívta fel a figyelmét a programjainkra, tehát nem feltétlenül voltak korábban is színházjárók. Illetve rengeteg osztályt hoznak pedagógusok, akik közül ugyancsak akadnak olyanok, akik egy nálunk töltött foglalkozás során csodálkoznak rá arra, amiben itt részt vesznek, és utána csatlakoznak hozzánk. S persze megáll a feltevésed abból a szempontból is, hogy az Örkény műsorprogramja ugyancsak ahhoz a közönségréteghez szól, akiket leírtál. 
 
De visszatérek az IRAM-online-ra, amit nemcsak azoknak a diákoknak kínáltuk fel, akik hozzánk járnak – nekik egy külön programot fogunk indítani –, ez a csoport nyilvános, hogy bárki csatlakozhasson, az online programok többeknek hozzáférhetők. És ez működni is látszik, pillanatok alatt több diákot értünk el, mint tanév elején, amikor meg szoktuk hirdetni ezt a szabadiskolás lehetőséget. De való igaz, hogy azoknak a diákoknak, akiknek nincsenek erős motivációik és digitális lehetőségeik sem, még nem találtunk ki programot, ez nehezebb és nagyobb feladat, de ha sokáig eltart ez a helyzet, akkor ez egy valid kihívás lehet.
 
Éppen készül a Digitális Tyúk nevű programunk, amelyen Hudáky Rita színházpedagógus és magyartanár kollégánk dolgozik. Ez a tanári segédlet a jelen helyzethez igazodva kifejezetten digitális módszertanra épül majd, és az Anyám tyúkja című előadásunk egy-egy verséhez fog kapcsolódni – reméljük, ezzel elérünk olyan pedagógusokat is, akik periférikusabb helyzetű iskolákban dolgoznak. 
 
És ami még válasz a felvetésedre, hogy szinte az indulásunk óta van külön pedagógusoknak szóló programunk, ahol az előadásainkhoz kapcsolódó tanítási segédanyagok mellett módszertani tréningeket is kínálunk. Pályaválasztással kapcsolatos workshopokat is tartunk drámás módszerekkel. Csináltunk már UNICEF által támogatott programot kifejezetten nehéz helyzetű diákoknak – a kőszínházban működő színházi nevelési csoportoknak ez az igazi kihívás. És nemcsak a diákprogramokban, hanem a közönségünk egészére nézve, hiszen alapkérdés: kié a színház, kiket tud megszólítani, meddig tágítható a társadalmi felelősségvállalása.   
 
R: Ugye, nem unatkozol a karanténban?
 
NJ: Nem, mert az Örkényen kívül a Színművészeti Egyetemen is dolgozom, tanítok a drámainstruktor-képzésen, ahol ugyancsak nagy feladvány, hogy a gyakorlatközpontú kurzusokat miként lehet távoktatásban folytatni. Az osztályom most a kaptáros diákoknak tervez online foglalkozásokat, legutóbb egy izgalmas Zoom-meeting játékot teszteltünk, a résztvevőknek a bejelentkezés előtt az lesz a feladata, hogy keressék meg otthon a legérdekesebbnek vélt ruhákat, az online foglalkozáson a felöltött jelmezekből kiindulva találunk ki egymásnak karaktert, majd történeteket írtunk a furcsa alakok találkozásáról. Egyébként abból a szempontból akár szerencsés is a helyzet, hogy ez a szakma nagyon erősen szól az alkalmazkodásról, a jelenhez, az adott csoporthoz való igazodás képességéről – most aztán mindannyian fejlődhetünk.
Szerző: Proics Lilla