A Stúdió K Színház új bemutatójáról kifelé menet elcsíptem egy beszélgetésfoszlányt, amelyben az Amikor én halott voltam című előadás egyik nézője éppen azt fejtegette a társának, hogy ő bizony hiányolta a burleszk ősi mozgóképes műfaját megbolondító, eredeti helyi értékéről elmozdító színházi eszközöket Ernst Lubitsch 1916-os némafilmjének Gyarmati Kata által dramatizált, a szlovén Diego de Brea által vendégrendezett és látványtervezett változatából. Leszámítva az egy szem jelenetet, amikor is a bizarr szerelmi háromszögtörténet anyósa hirtelen beleszeret a korábban éppen általa elűzött, majd azután – hamis halálhírét követően – álruhás inasként hozzájuk szegődő vejébe. Ekkor ugyanis, az elmúlt század legelején játszódó torz mese váratlan fordulópontját nyomatékosítandó, érzelgősen romantikus popsláger töri meg a színtér legszélén helyet foglaló Darvas Kristóf ihletett zongorakíséretének játékosan egynemű zenei ívét. Ezután pedig immár végleg visszazökkenünk a korabeli némafilm formavilágát megidéző s így színházilag felelevenítő közegbe – egészen a közhelyességében hatásos csattanóig: az újra egymásra találó házaspár diadalmasan felülkerekedik a korábban őket uraló anyóson.

Bevallom, a művészeti közegváltás esztétikai érvényességére vonatkozó kérdés bennem is felvetődött – volna, ha nem éreztem volna arányosnak és meggyőzőnek az alkotók kiinduló döntését, továbbá annak egyenes formai következményeit. A „modern burleszknek” nevezett előadáson a nagyon egyszerű történet még tovább egyszerűsödött (a feleség filmbeli udvarlója például kimaradt); ráadásul a vegyes nemű szerepeket három férfi színész kapta; továbbá a színház eleve szűk játszótere egy megvilágított vetítővászon előterére, egészen pontosan az odahelyezett három székre szűkült (a szobát stilizáltan megjelenítő díszletvilág tehát határozottan kizárta a film eleve kevés külső helyszínét). Következésképpen a fekete-fehérbe öltöztetett, erősen megvilágított játszók a fehér háttéren árnyalakokként megkettőződtek, kifeszítve így az időbeli és érzületi távolságot a bő száz éve keletkezett némafilm és a színpadi cselekedetek szükségszerű zörejeit megszólaltató előadás között… És mindez a régi idők moziját historikusan újrateremtő zongorajáték szellemesen zaklatott metronómjára fűzve, továbbá a zenés némajáték idejét egyórásra feszesítve (igaz, a Lubitsch-film csupán bő félórás volt). Érzésem szerint az egyetlenegy rendhagyó, ráadásul dramaturgiailag jól időzített hatáseszköz (a nyálas popzenei betét) bőven elégségesnek bizonyult az előadás átgondoltan – és nem túlgondoltan – homogenizált téridő-szerkezetében. Különösen, ha hozzávesszük a mértékkel adagolt egyéb teátrumi javakat, például az alkalmi kivetítéseket (közöttük a feleség által lelkesen gusztált piktorialista férfiakt-fotográfiákat), vagy az eklektikus tartalmú kelléktárként használt ALDI-bevásárlószatyrokat (amelyekből hol alvópárna, hol paróka, hol valami más szükséges holmi került elő).

És hát a „modern burleszk” működőképességéhez leginkább a szerepekre pontos érzékkel kiválasztott színészek járultak hozzá: feleségként Lovas Dániel (teljességgel átlényegülve az atavisztikus habzsolás már-már Übü mama léptékű allegóriájává), férjként Nagypál Gábor (akinek szerepét egyébként az 1916-os némafilmben maga a rendező alakította) és anyósként Spilák Lajos (aki átváltozó-művészeti előélete során volt már macska is a Stúdió K 2017-es Peer Gynt-előadásában). Hármas együttműködéseivel (például a filmes hagyományok szerint motorizált geghalmozások a közös étkezésekkor), kettős alakításaival (például a feleség és az anya önismétlő civakodásai az elosztandó ruhadarabok körül) és magánműsorszámaival (például a mélán mohó feleség makaróni-zabálása, egyúttal tisztelgése az olló segítségével étkező Buster Keaton előtt) ez a három remek színész bőséggel életben tartja az órányi mulatságra hangolt kedélyt a nézőben. Nagy hirtelen két olyan háromszereplős párhuzam jut eszembe a legendává vált közelmúltból, amelyekben a különbözőképpen túlrajzolt alakok a lehető legjobb színészi kezekbe, illetve testekbe, átlelkesített testi hordozókba kerültek: Slawomir Mrożek Mulatsága a Bárka Színházban (Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Szikszai Rémusz – rendező: Bérczes László) és Werner Schwab Elnöknőkje a Katona Kamrában (Csákányi Eszter, Pogány Judit és Szirtes Ági – rendező: Ascher Tamás). De bátran említhetném – már csak a hely szelleme miatt is – a Csehov-elbeszélések nyomán született De mi lett a nővel? című „férfi mesét” a Stúdió K-ból (Gyabronka József, Horváth Lajos Ottó és Honti György – rendező: Kiss Csaba).

Az elsősorban mulattatásunkra szánt előadás – minimalizmusával együtt is összetett szerkezetű – terében számos egymásra épülő, egymást hatványozó feszültség működik: az anyós és a veje, az anyós és a lánya, valamint a férj és a feleség között; a mulatságos történet banalitása és a szintúgy mulatságos történetmondás művisége között; a valóságot stilizáló némafilm és a némafilmet stilizáló színház ábrázolóeszközei között; a többségükben női alakok és a kizárólag férfi alakítóik között; a Lubitsch-film akkori jelenéből átemelt polgári kultúra (lásd az archív Berliner Zeitungot) és a mi saját fogyasztói társadalmunk (lásd az ALDI-termékeket) között… Egyszóval a megidézett film és a megidéző színház párhuzamos világai között.

Ezeken az áthangzásos vagy áthallásos párhuzamokon persze nem muszáj elgondolkodnunk, elég csupán, ha az önfeledt befogadás közben megérezzük azok némelyikét. És akkor tényleg ritka adományban részesülhetünk: érzéki módon megsejthetjük a kapcsolatot, az átjárást, mi több, a folytonosságot a többszörösen rétegzett színházi feszültségtér pólusai által jelölt valóságok között. Vagyis amikor az adaptált 1916-os némafilmből adoptált feleség, férj és anyós komikus hármasán nevetünk, egyúttal a saját világunk is nevetségessé válik. És benne nevető jómagunk is. Ettől lesz némiképpen lidércessé a történeti és formai idegenségeivel egyébként is valamennyire lidércesnek tetsző némafilm – mert nézzék csak a rendező-színész Lubitsch arcát, arcjátékát! – feszes színpadi újragombolása. 

 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.