Laikus szemek nemigen érzékelhették, hogy idén csaknem tízmillió forinttal kevesebb jutott a rendezvényre, mint két éve, hiszen a – szakmai sajtó által sokszor bírált, túlságosan színesnek tartott – táncpaletta ez évben is széles spektrumát mutatta. Az egyhetes táncünnep műsorszámai – a balettól a néptáncon és a showtáncon át a kortárs táncig – három helyszínen, a Győri Nemzeti Színház előtti színpadon a szabadég alatt, a főprogramnak otthont adó nagyszínpadon és a Kisfaludy Terem stúdióterében zajlottak. (Ez utóbbi – a MU színház színpadához hasonlatos tér – a légkondicionáló kikapcsolásával fullasztó kazánházzá változik.) Újdonság, hogy a néhány éve impozánsan felújított Bartók Béla Művelődési Ház idén nem tartozott a fesztivál helyszínei közé – egy kivétellel: Földi Béla együttese, a Budapest Táncszínház számára saját költségén bérelte ki a termet egy előadás erejéig (Koreográfus-vallomások).
 A lengyel együttes előadásának plakátja |
A Magyar Táncfesztivál nem kíván tematikus tánceseménnyé válni, kerüli a díjazást; és a válogatás feladatát minden évben ugyanaz a személy vállalja magára: Kiss János, a Győri Balett igazgatója. Merész vállalkozás, de a résztvevő együttesek és vezetőik – általában – hallgatólagos beletörődéssel veszik tudomásul, hogy a fesztiválon való megjelenésük tőle függ. Bár Kiss János a legtöbb meghívott előadást vagy az adott együttes premierjén vagy DVD-felvételről tekinti meg, sok esetben az együttesre bízza, hogy melyik produkcióját hozza el a rendezvényre. Az engedékenység néha komoly melléfogásokkal jár, így idén éppen a külföldi díszvendég, a poznani Polish Dance Theatre okozott csalódást a Carpe Diem című, rendkívül közhelyes mozgásanyagú, pontatlanul eltáncolt, agyondíszletezett előadásával. Nyilvánvalóan sokkal nívósabb együttes is helyet kaphatott volna a seregszemlén, hogy reprezentálja a külföldi táncvilágot (mint például 2004-ben a Rambert Dance Company), de a finanszírozási akadályok gátat vetettek a nagyravágyó gondolatoknak. A magyar tánc viszont olyan nívós produkciókkal jelenhetett meg, mint – a közönség és szakma által egyöntetűen ünnepelt – a Gaudí premier (Győri Balett), vagy a nagysikerű Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes közös estje, vagy Gergye Krisztián T.E.S.T. I-II. című, utoljára itt játszott, szuggesztív és átütő erejű előadásai.
A mai táncfejlődésre jellemző, hogy kezdenek eltűnni a tiszta műfajok, és megnő az átjárhatóság a táncstílusok között. A fesztivál szomorú tanulsága számomra, hogy alig láttam egységes stílusú előadást. Furcsa, hogy a show-tánc, a show-business világa előtérbe tolakszik a tánc minden műfajában. Az Experidance – szokásához híven – minden stílust és színpadi eszközt gátlástalanul vegyít a néptánccal, melyet a táncosok virtuóz technikája visz (közönség)sikerre. Az Esszencia egyébként egy montázs-est, mely a társulat korábbi munkáinak legjavából ad válogatást. Az Experidance-műfaj olyannyira eladható, hogy még a Magyar Művészetért Díjat is kiérdemelte, melyet Román Sándor koreográfus vehetett át a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán. A néptáncban a stilizáltság majdnem összekeveredik a giccsel: az arany, ezüst, fekete-fehér viseletek már hungarikumként sem prezentálják az eredeti viseleteket, nem beszélve a sok vetítésről, árnyjátékról, tükörfóliáról…
Bizonyára a néptánc koreográfusok is szeretnének élni a modern szcenika adta lehetőségekkel, de mintha már nem bíznának eléggé a tánc erejében. A már említett lengyel együttes is csupán a fejfájósan tarka-barka színpadképben, vizuális sokkban látja a mai világ színpadi leképezhetőségét. A Frenák Pálnál egykor oly egyedien használt divatbemutató-jelenet mind a lengyelek, mind Pálosi István Tükörfényben című koreográfiájában megjelenik – vitatható funkcióval. Pálosi darabja viszont visszafogott látvánnyal operál, csakúgy, mint Pataky Klári táncra koncentráló, Lábán-díjas koreográfiája a Nagyon jól vagyok, lszi ne keress!
A szabadtéri rendezvények érdekességét az adja, ahogyan a színház előtti tér naponta más arcot ölt a különböző műfajú táncok iránt érdeklődő közönség révén. Van, amikor
 Győri Balett: Gaudí |
táncházzá alakul a terület, máskor utcai táncosok lepik el, baseball-sapkás fiúk és miniszoknyás lányok, s van, amikor a romák „szállják meg” a Spicc büfé előtti lépcsősort. Egy biztos: az oldott légkörben a tánc szeretete éppúgy benne van a színház falain kívül, mint az üvegajtó másik oldalán. És ha már az épületben járunk, nem sétálhatunk el szó nélkül Dusa Gábor feszültséggel teli táncfotó kiállítása mellett sem. Képei az 5. Magyar Táncfesztivál jelentős táncpillanatait örökítették meg.
A pénzhiány elsősorban abban mutatkozott meg, hogy a szervezők a kevésbé látványos, ám annál szükségesebb és építőbb szakmai rendezvények számát és a külföldi szakemberek részvételi arányát megnyirbálták. A két évvel ezelőtti ígéretes és izgalmas showcase program (ahol kisebb együttesek és pályájuk elején lévő alkotók mutatkozhattak be rövid etűdjeikkel) idén teljesen elmaradt. Kiss János elmondta, hogy a kétévente megrendezett Magyar Táncfesztivál „üres” éveiben a Győri Táncbiennálé hivatott pótolni a programot, melyet tavaly első ízben rendeztek meg a táncrajongó városban. De még ez sem jelenthet vigaszt, hiszen a Lőrinc Katalin által vezetett, egyetlen szakmai beszélgetés is formálisra sikerült, és inkább a néhány (három) külföldi szakember számára tartott sajtótájékoztató hangulatát keltette. A szakmai kérdések megvitatása, a látott produkciók elemzése, az alkotók és a hazai és külföldi szakírók, kritikusok párbeszéde fontos szegmense lehetne a Magyar Táncfesztiválnak.