A David Fincher-féle A tetovált lány-adaptációnak kritikai szempontból lényegében egyetlen tétje volt: képes-e a vitathatatlanul tehetséges rendező valami újat hozzátenni a 40 millió eladott példánnyal büszkélkedő svéd krimihez, vagy csak biztos kézzel levezényli a projektet? Nos, ez utóbbi történt: az amerikai verzióba – melybe, hogy pontosak legyünk, a svédek, a németek és az angolok is beszálltak – belekötni nem igazán lehet: profi, feszes, látványos, hatásos munka, de összességében teljességgel személytelen.
Persze lehet, hogy a történet főhőse, a feminista ikon, a biszexuális hacker-istennő, Lisbeth Salander itt, Európában már a könyökünkön jön ki (olvastuk a Millennium-trilógiát, láttuk a skandináv filmfeldolgozásokat), a tengeren túl azonban az újdonság erejével hat – az amerikai közönség számára forradalmi felfedezés, hogy egy akcióhősnőnek nem feltétlenül kilencvenes a mellbősége, a csípője lehet fiús, sőt az orra tele piercinggel. Csakhogy mi az öreg kontinensen szocializálódtunk, ahol Lisbeth Salander az évek során – hogy Mario Vargas Llosát idézzem – belépett a „halhatatlan regényhősök” sorába, így ha ő kerül terítékre, elvárjuk, hogy úgy értelmezzék újra a sztoriját/alakját, mint teszik azt a színházakban a klasszikus darabokkal, még akkor is, ha adott esetben egy ponyvaklasszikusról van szó.
 Rooney Mara és Daniel Craig |
Fincher a sztorit, egy-két változtatást leszámítva, majdhogynem akkurátusan adta vissza (finoman átsiklott persze minden olyan részen, amely a puritán amerikai közönségnek valószínűleg túl sok lett volna: az oknyomozó újságírót, Mikael Blomkvistet alakító Daniel Craig ötven fölötti hölgyeket itt nem visz ágyba; azt is csak szőrmentén érintjük, hogy főszerkesztő szeretője, Erika Berger, vagyis Robin Wright férjnél van, és e viszonyra a házastárs is áldását adta). A vásznon sokáig két párhuzamos történet pereg (Blomkvist és Salander egyéni sztorija), hogy aztán a fő szálak egy óra múlva összefonódjanak, és kibontakozzon végre a krimi, vagyis újra napirendre kerüljön a döglött akta: az eltűnési ügy, no meg a második világháborúig visszavezethető brutális gyilkosságsorozat.
Fincher jó tanuló módjára mondja fel a nácikkal sűrűn tarkított thrillert: részletesen bemutatja a Vanger-dinasztiát (jelzem: ők már a könyvben is követhetetlenül sokan voltak), a bibliai idézetekre hajazó gyilkosságokat; flashbackekben feltárul a múlt is, a gyilkos kis híján majdnem megússza, van motoros üldözés is a gyönyörű havas tájban, tetőpont, feloldás, majd megágyazás a következő két résznek.
 A képek forrása: PORT.hu |
A szerepválogatás azonban ennél eredetibbnek mondható. Fincher azzal, hogy Lisbeth szerepét a törékeny Rooney Marára osztotta, lényegében ki is pipálta a filmet: a hölgy maga a tökéletes, a megtestesült tetovált lány. Míg az eredeti svéd mozi Lisbethje (Noomi Rapace) túl szép volt ehhez a szerephez, amolyan poszterekre való suicide girl (az alternatív megjelenésű, tetoválásokkal, piercingekkel tarkított modelleket hívják így, akiknek a külleme a goth, a punk és az emo stílusra hajaz), Mara elvadult és befelé forduló alkat, aki ráadásul nagyon fiús benyomást kelt. Tetoválások és testékszerek mögé rejtőző sebzett lélek, a bosszúállás antiszociális angyala. És láss csodát, az új évezred szőke James Bondja még passzol is hozzá – Craig végig alárendelt szerepben marad a filmidő alatt, és nagyon visszafogott játékkal érzékelteti, hogy kettőjük „szerelmét” bizony csak az alkalom szülte.
Számon persze nem kérhetjük Fincheren, hogy milyen nem lett a filmje – mégis sokkal jobban lelkesedhetnénk, ha nem profi iparosra veszi a figurát, és legalább annyit változtat, hogy mondjuk, Amerikába helyezi át a sztorit. Erről azonban csak álmodozhatunk: az angolul beszélő szereplők szolgai módon mind az eredeti svéd karaktereket alakítják, igaz, rendezőnk volt olyan „bátor”, hogy két figurát összevont, a cselekményt pedig (gondolom, bízva a következő két részben) az eredeti időponttal ellentétben 2006-ban indította, jelezvén, hogy az alapvető problémák (a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények, vagy a gazdasági elitet uraló pszichopaták) ma is aktuális témák.
A techno-főcím – amely egyszerre hajaz egy James Bond-intróra és egy dögös gázolaj reklámra – mindenesetre tényleg mesteri, ahogy a miliőfestés és az atmoszférateremtés is. És ez jó hír. A tetovált lány végül is nyomokban David Finchert is tartalmaz.