Géher István új kötete a címben rejlő allúzión kívül a szöveg számos pontján rájátszik az Arany János-i hagyományra, a Bolond Istók című verses regényben rejlő poétikai és narrációs lehetőségekre. Ezek közül legjellemzőbb a szövegnek önéletrajzi elemekkel való feldúsítása, a megszakított elbeszéléstechnika (6,25,33 stb. versszakok), illetve Arany humorfelfogásának beemelése, idézése (61) a műben. Sőt a borítón azt olvashatjuk, hogy a mű „változat. Előzménye a Bolond Istók.” (Géher István) Célszerű tehát a szöveget a műfaji jellemzők és a szerzői önértelmezés alapján is verses regény kontextusában olvasni.
A kötet mottója a Bolond Istók második énekének, tehát az egész – töredékes – műnek az utolsó két sora: „És ily szavakkal rögtön is belékezd – De már hosszú ez ének: Múzsa, végezd.” Aranynál ezt követően csak prózai vázlatok következnek. (A rend kedvéért: egy akadémiai ülésre szóló meghívó hátoldalán.) Géher tehát részben a (jelképes) folytatás szándékával nyúl a szöveghez, hiszen Aranynál a narrátor reflexiója („ily szavakkal”) Istóknak közvetlenül a zárlatot megelőző fogadalmára vonatkozott: „Igen! Megírja – és ez lesz utolsó- / Elzöngi versben életíratát; / Azzal bezárul a mult, mint koporsó, / Ábrándozásnak mond jóéjszakát. […] Tekintély vagy szabály nem lesz előtte, / Csak amit gondol, s az üres papír” (II.121-122)
Számos Géher-szöveghely hozható az elbeszélői szándéknak és a kapcsolódásnak a bizonyítására, nemcsak a már említett életrajziság, hanem a „nyiltság” tekintetében is: „kiket bántok meg? kell bocsánatot / kérnem tőlük? kimondom, amit érzek. / magammal is kíméletlen vagyok” (58). És egy hosszabb, két versszaknyi idézet: „istók tehát: a doyen professzor, / egy személyben maga a testet öltő / univerzális egyetem, sokadszor / szerepel így ifjak előtt… de költő-/ nek nem jegyzik a színlapon se. Volt, hol / felléphetett volna? egy emberöltő / eltelt. árnyékként alakít ma is. / megcsodálja-e sztár-kortársait? // meg az ügyesebb fiatalokat? / van, aki a jég hátán is megél. / istók gürcöl, ha feladatot ad / a szakma – ami semmihez sem ért. / (a hozzáértés: elévült divat.) / írhatja nótáját, semmit sem ér / a vén bolond, a lantot letehette/ volna régóta… elhúztak mellette.” (56-57)
Természetesen nem ezeknek az állításoknak a személyes, illetve társadalmi súlyára, igaz vagy hamis voltára kérdeznék rá, viszont rendkívül hiányolom a szövegből azt, amit Arannyal kapcsolatban epikus perspektívának szokás nevezni: a Géher-műben a fentebb idézettek csak kijelentések maradnak, de nem tudjuk meg, hogy milyenek is Istók sztár-kortársai, hogyan élnek meg a jég hátán is, s hogy milyen a szakma zsigeri válsága? Engem érdekelt volna.
 Géher István (Fotó: kalligram.com) |
Mind-mind olyan narratív ziccerek, lehetőségek, amelyek egy verses regény humoros-ironikus közegében pompásan érvényesülhettek volna. így viszont, a poétikai játéktér leszűkülésével és a műfaj nyújtotta lehetőségek részleges kihasználatlansága miatt a szöveg abban a bizonytalan sávban billeg (nyílt társadalomkritika és önironikus élettörténet), amit a kötet utószava szerint a szerző is határozottan érzékelt: Ami prózában panaszkodás lenne, versben „erőjáték” is lehet. Ezért vonzódik a modern élmény a hagyományosan kötött formához: mert keresi benne az erőterét. Aranynál a saját olvasatomban sokkal burkoltabbnak, közvetettebbnek látom az életrajz jelentőségét, azaz amíg nála a humorban (vagy ahogy ő nevezi: a lét cukrozott epéje) jelentkezik a személyesség a nézőponton keresztül, a történet maga irodalmi toposzokra épít. A Géher-kötetben viszont a távolítás vagy ellenkezőleg, az elbeszélő és a szereplő összekapcsolása (a verses regényre jellemző narrációs játék) megvan ugyan, de inkább csak a szöveg felszínén – ezért válik a mű egy élettörténetet követő lírizált versfüzérré. S ez a kötetbeli élettörténet főleg a (politikai) hatalom és a társadalmi-kulturális folyamatok mentén jön létre. (Vö. „politikailag megbízhatatlan”, / mondják istókékra (ma is) a volt / állampárt-szolgák, és igazuk is van” – 50)
Ezért gondolom azt, hogy joggal merülhetett volna föl a verses regénynek egy másik, a politikai folyamatokra közvetlenebbül reflektáló változata is műfaji mintaként, Arany László Délibábok hőse című műve, ami – kissé sarkosan fogalmazva – egy egész generáció válságát, feleslegesség-érzését fogalmazta meg. Hiszen nagyrészt Géher is erről beszél: a polgárság, s azon belül a humán értelmiség válsága a ’89 előtti időszakban, majd pedig ennek az értelmiségi magatartásnak a funkciótlanná válása, kiszakadása a nemzeti kontextusokból. Olyan patthelyzetről, ami alól lassan eltűnik a tábla is. Géher ennek a (sakk)játszmának a pontos leírását adja.
Vö. Sántha József: Szépen megélt szenvedés
Szőllő: Bolond Istók utódjának lenni