 Reklámfotók 1962-1970. Forrás: vintage.hu |
A Magyarországon – naná hogy – igencsak a felszínen kapirgáló, procc és slampos retró-hullám, ez a kancsal nosztalgiaáramlat emblematikus formák, képek, színösszetételek és (disz)harmóniák tömegével ismertette meg az „azóta született” generációk egyedeit. Exkluzív, belvárosi vendéglátóhelyek tereinek, divatos partik reklámkiadványainak, dresszeknek és szetteknek tervezői khm… szemezgetnek a – kontinens-szerte igencsak sokféleképp zajlott – hatvanas évek látványhagyatékából. Mindeközben hazai háztartások tíz- vagy százezreiben kényszerűségből negyven éve áll ugyanaz a szkájfotel, szekrénysor vagy hangulatlámpa, melyek remake-jei kisebb vagyonokért kínáltatnak választékos szaküzletekben.
A Reklámfotók 1962-1970 (valójában: 1963-1972) című kötetben szereplő alkotások túlnyomó többsége egy huszonéves fiatalember remeke – az oldalakon számos, azóta is közismert képpel találkozhatunk. E kollekció így együtt szinte mellbe vág kiforrottságával, kifinomultságával, nem avilágiságával. A képek zöme mintha egy demokratikus berendezkedésű piacgazdaság meghatározó tényezőinek felkérésére született volna, a konkurenciaharc jegyében. Tóth József Füles képei ilyen értelemben nem reklámoznak, hanem büszkén, öntudatosan felmutatnak.
A képeken reklámozott javak zömével mai, városi ember lassan már lomtalanítások pudvás kupacaiban sem találkozhat. E termékek egy része a maga korában sem volt nem hogy korszerű, de még csak igazán használható sem. Mások a múló idővel, a választék megjelenésével lettek megbocsátó, nosztalgiázó, gyengéden szerető mosoly tárgyává, s van egy szűk kör, amely kiállta az idő próbáját. A mindezen termékeket reklámozó Füles-fotók azonban egységesen a harmadik csoportba tartoznak. Az Artex légpuska, az Elektroimpex Stereo-lemezjátszó, a Palma, illetve a Chemolimpex (figyelem, konkurenciahelyzet! S ezek a cégnevek!) gumimatracok reklámfotói szépek: e múlandó tárgyak itt, általuk válnak halhatatlanná.
Valami akkornemvolt életérzés, a legfeljebb a Kádár-kori elit egyes tagjai, dekadens, nyugatos gyermekei által (esetleg) megélhetett világ tárul a szemünk elé: teniszütővel, tenyérnyi napszemüveggel, tengerparttal és napernyőkkel, párizsias eleganciájú, szépséges nőkkel és sármos férfiakkal.
Bombabiztos kompozíciós készség, groteszk humor, letisztultság és szigorú igényesség teszi e munkákat igazán becsessé. A delikát miliőbe helyezett tárgyak vadonatúj volta, látványa önmagában is meglepő: ezeket a holmikat mi, akik még pajzán gondolat se voltunk ezekben az években, legfeljebb lelakottan, „utolsó stádiumukban” láthattuk. Tóth József képein e darabok képesek szépnek, olykor kifejezetten vonzónak látszani. A fotóművész a reklámfotósi szakma minden célkitűzését, korabeli fogását alkalmazta egy olyan korban, mikor a boltban érdeklődő vevő naponta találkozhatott a „hiánycikk”, vagy egyszerűen a „nincs” szóval. Tette a dolgát, a lehető legkifogástalanabbul, „nyugati” színvonalon. A mából tekintve mindez természetesen roppant groteszk, egyszersmind megindító. Füles képei egyfelől abszolút kordokumentumok, legyenek bármily zavarba ejtők is: a látszat, amit nyújtanak, az összkép, egy más világot mutat, mint amilyenről a rendszerváltás óta, szabadon tudunk. Az ellentét mégsem ordító: a minőségre vágyás érzése örök. A nyolcvanas évekre esett gyerekkoromban, öltönyben-nyakkendőben volán mögé ülő taxisok, a kiskosztümben munkába járó pénztárosnők, a polgárias eleganciával felöltözködött jegyszedő-dámák a maguk módján ugyanazt képviselték, mint amit Füles a képeivel. A piacgazdaság nélkül piacgazdaságot játszó népgazdaság különös, dekadens emlékei ezek a nagyszerű, zömükben bármely korabeli, nyugati lapban is helyüket megállni képes alkotások. A lelkiismeretes befogadói hozzáállás pedig – ha időnk, módunk van ilyesmire – a korabeli napilapok olvasása a műélvezettel párhuzamosan. Csak hogy tudjuk, hol is járunk, járnak éppen. A padlószőnyeggel harmonizáló mintájú nylonzokniban, vagy hófehér Tanninpex tűsarkúban, a pesti flaszteren.