 A királynő kalózai |
Apró, de annál lelkesebb felülfogalmazással élve: az elmúlt pár esztendő során meglódult William Schwenck Gilbert és Arthur Sullivan közös operettjeinek, vagy helyesebben parodisztikus vígoperáinak magyarországi recepciója. A Bartók Rádió Összkiadás-sorozatban sugározta Sir Arthur mindahány kompozícióját, Balázs Zoltán a Színművészeti Egyetem bábosaival adatta elő A Mikádót – remekül, s tavasszal pedig a Szegedi Nemzeti Színházban mutatták be a Penzance kalózait.
 Kónya Krisztina és László Boldizsár |
Az áprilisi premieren még Kalózkalandként adott produkció a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra már A királynő kalózai cím alatt érkezett el, ám félre a bakafántoskodással, hiszen amit az Almási-Tóth András által rendezett és Kardos Gábor vezényelte előadás számunkra kínált, azt hosszú évekre visszatekintve az egyik legszórakoztatóbb zenés színházi élményünknek ítélhettük. Az 1879 szilveszterén bemutatott darab erősen abszurdba hajló, sziporkázó verbális és zenei humorával első osztályú, sőt osztályon felüli alapanyagnak bizonyult. A kenyérre kenhető kalózok, a február 29-i születésnapja okán a nagykorúság reményétől megfosztott, törvénytisztelő kalózinas, a magasan kvalifikált brit generálmajor és pajkos lányainak története méltán került a legnépszerűbb angolszász zenés színpadi művek sorába, az egykor tinglitangli-párosnak korholt Gilbert és Sullivan további klasszikus darabjai, A Mikádó, a H. M. S. Pinafore (magyar címén a Fruska) vagy az Egy esküdtszéki tárgyalás mellé. (E tényről amúgy a több hazai csatornán is vetített 1983-as, Kevin Kline és Angela Lansbury közreműködésével büszkélkedő filmváltozatból is alkalmunk nyílhatott meggyőződni.)
 Andrejcsik István |
Almási-Tóth András rendező és Barta Dóra koreográfus szoros együttműködése a Penzance cselekményét most számtalan bohókás, jelenre kikacsintó gesztussal és rendre színpadra vonagló inkarnátus tengeri fantázialényekkel színesíti, s hasonlóan derűs-ötletes megoldásokkal örvendezteti a közönséget Földi Andrea jelmeztervező, amikor például a gumicsizmás, skót szoknyás és konstáblersisakos rendőralakulat a színre trappol. Az osztrák-magyar operett magasabb cukortartalmú előadási hagyományához szokott közönség lassan bár, de felveszi a pergőbb ritmust, s ebben nehezen túlbecsülhető érdeme van a szövegeket magyarító Varró Dánielnek. Varró a gunyoros tenorban fergeteges Gilbert librettóját egészen bravúros versekkel dúsította, s bár rímeivel olykor érezhetően önmagát szöktette, munkája ezzel együtt is jócskán homályba takarta a magyar zenés szövegírói, fordítói mezőnyt. A legnagyobb (át)költői teljesítményt a páros tán legnépszerűbb komikus magándalában, a magyar változatban ellentengernaggyá előléptetett Stanley vezérőrnagy hadaróáriájában (I am the very model of a modern Major-General) nyújtotta Varró: a tisztképzés tudományos irányán ironizáló számban egymást érték a legváltozatosabb matematikai, történelmi és állattani műveltségelemek, s még az angolszász szerzőpáros fölemlítésének is maradt hely a strófákban.
 Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A szegediek előadása csapatjátékban csak oly erős volt, mint egyéni teljesítményekben. A főszerep, Frederic, a szerelmes és egyszersmind peches kalózinas partéja László Boldizsárnak jutott, s bár e sorok írója némi (s méghozzá nem kedvező) előítélettel vizslatta az operistává előlépő énekes teljesítményét, az elismerést nem lehetett megtagadni a Cotton Club Singers egykori vezéregyéniségétől. Hangja tökéletesen megfelelt a romantikus operakliséket megmosolyogva felidéző szólam kívánalmainak, humora jól üzemelt, s színpadi létezése is majd mindvégig kellően hiteles maradt. László mellett a hadaró éneklést perfekt módon gyakorló, a szöveget világosan tagoló-értelmező ellentengernagy, Andrejcsik István, a minden kormos hangütésével nevetést kiváltó rendőrőrmester, Gábor Géza és a lírai alkatú kalózkirály, Réti Attila érdemelt ki a férfimezőnyből külön méltatást. Míg a hölgyek sorából, egész pontosan az ellentengernagy csemetéinek lánykoszorújából a Frederic szerelmesét, Mabelt éneklő Kónya Krisztinának dukált a kivételező rokonszenv.
A fentebb említett kötelességtudat valamelyest a kritikusban is munkál, s ennek most leginkább tán a Gilbert-Sullivan firma népszerűsítésével adhatja bizonyságát. Mert hogy darabjaik máig kevéssé ismertek mifelénk, az a Penzance híres tercettjének fordulatával élve – paradox. Vagy miként Varró Dániel magyarította: abszurdum.