A streaming-szolgáltatói megjelenések egyik legtöbbet tárgyalt vonása a (szexuális, nemi, etnikai) kisebbségekkel kapcsolatos tartalmak térnyerése. A legnagyobb cégek közül a Netflix és az HBO is felvállaltan és tudatosan fordít nagy figyelmet a korábban kevesebb lehetőséget kapó csoportok ábrázolására: ezzel ugyan bizonyos körökben jelentős szimpátiára tesznek szert, de folyamatos közéleti támadásoknak is kiteszik magukat. A Fülig beléd zúgtam (Heartstopper) viszont modellszerű példája a felelős, érzékeny és árnyalt reprezentációnak. Vállaltan stilizált, a valóságtól elemelt világában egyértelmű a határvonal jó és rossz között, valamint az alkotók a problémákat is úgy engedik be szereplőik világába, hogy biztosítanak számukra menekülési útvonalakat.
Charlie (Joe Locke) vállaltan meleg tizenéves, aki nem találja helyét iskolai közösségében. Egyenlőtlen kapcsolatot tart fenn egy Ben nevű fiúval (Sebastian Croft), nemi identitása miatt sok támadás éri. Ráadásul hamarosan egy olyan osztálytársa tetszik meg neki Nick (Kit Connor) személyében, aki vele ellentétben az iskolai hierarchia tetején áll. Kettejük között hamar vonzalom alakul ki, ám kiderül, hogy a környezetnél jobban csak saját magukkal kell megküzdeniük.
Ahogy a bevezetőben is említettem, a Heartstopper világa modellszerű, ennek megteremtésében nagy szerepe van az alapműből átvett képregény-esztétikának. A Netflix sorozata a médiumok együttműködése szempontjából is nagyon izgalmas: az eredeti képregények szerzője, Alice Oseman forgatókönyvíróként is jelen volt a munkálatoknál, az illusztrációk egy része pedig a televíziós sorozatba is bekerült. A készítők ezekkel két szempontból reflektálnak a sorozat univerzumának konstruáltságára: látjuk, hogy ez nem a valós világ, ugyanakkor azt is értjük, mitől és miért védi egy nagyobb erő ezeket a karaktereket. Másrészről a rajzolt környezet a kamaszkori érzelmek sokszínűségére is felhívja a figyelmet, gyakran egészen más zajlik a szereplők fejében, mint amit a valóságban mutatnak és kommunikálnak.
Joe Locke és Kit Connor
És itt kell visszatérnünk arra, hogy milyen a Heartstopper világa. Jogosan vethető fel kérdésként, hogy mennyire tekinthető releváns reprezentációnak egy olyan sorozat, amely hangsúlyozottan nem a rögvalóval foglalkozik. A Netflix szériájában azonban – saját kontextusát tekintve – minden a helyén van. A készítők mintha azt üzennék, hogy ezeknek a karaktereknek szüksége van a segítségre, és mi meg is adjuk ezt számukra.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne jelennének meg problémák a sorozatban, sőt, a testi, és főleg a lelki bántalmazás legkülönbözőbb formáival találkozunk a történet során, ám ezekkel ebben a világban meg lehet küzdeni. Erre remek példa a szülők szerepe: míg a coming out-sztorikban nagyon gyakran a konzervatív értékeket hirdető családdal való küzdelem az egyik fő konfliktusforrás, itt a két főszereplő szülei (köztük az egészen kiemelkedő Olivia Colman, aki Nick anyját játssza) nyitottan állnak fiaik magánéletéhez. Aggodalmaik olyanok, amelyek bármelyik kamasszal szemben megfogalmazódhatnak: a jegyeikről, a továbbtanulási céljaikról kérdezik a fiúkat, és látszólag fel sem merül bennük, hogy milyen a gyerekek nemi irányultsága.
Ebben a tanmese jellegben nem erőltetett felismerni a Netflix egy másik sikersorozatának, a Szexoktatásnak a jellemzőit: tablószerűen találkozunk többek között transzexuálisokkal, aszexuálisokkal, vagy olyanokkal, akik nem tudják definiálni a vonzalmaikat. A Fülig beléd zúgtam fő kérdése lecsupaszítva mégiscsak az, hogy együtt tudunk-e érezni ezekkel a karakterekkel, és egészen biztos nincs olyan – az előítéletein túllátni képes – néző, aki számára ne lenne átélhető a sorozat legalább néhány vonulata.
Ehhez kapcsolódik egy a szériával kapcsolatban gyakran felmerülő kritika, mely szerint ez az óvatosság a testiség ábrázolásában is tetten érhető, ez pedig így fenntartja és megerősíti a tabukat. És ugyan a Fülig beléd zúgtam valóban szemérmes például az említett Szexoktatáshoz vagy az Eufóriához viszonyítva, azt semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy Osemanék szériája kiskamaszokról szól, így az explicit testi tartalom helyett indokoltan és adekvát módon az érintésekre, az apró mozzanatokra helyezi a hangsúlyt.
Ezek főként amiatt működhetnek, mert a két főszereplő árnyalása is remek, a forgatókönyvírók nagyon okosan fordítják meg a hierarchiát a történet során. Míg a klasszikus műfaji klisék (és a kamaszközösségekről szerzett ismereteink) szerint Nick lenne a cselekvő fél, amikor belépnek kettejük közös világába, Charlie mutatkozik kompetensebbnek, hiszen ő az, aki hamarabb definiálja és fel is vállalja identitását. Így tehát a két fiú kontextustól függően hol magabiztosnak, hol nagyon esendőnek látszik, ez pedig mindkettejük jellemrajzához sokat hozzátesz. Idővel aztán – főleg a második évadban – a mellékszereplők is megkapják a maguk történetszálait.
A rajongókat és a kritikusokat is megosztotta a széria második szezonja, aminek szigorúan filmszakmai szempontból kétségtelenül vannak hiányosságai (főként a helyenként fókuszálatlan forgatókönyvet lehet megemlíteni). Ennek következtében pedig nem tudja reprodukálni azt a hangulatot, ami az első évadot annyira szerethetővé tette, ám fontos észrevenni, hogy az új szezon ezt nem is ambicionálja. Az idén augusztusban debütált nyolc epizód ugyanis épp azt igyekszik bemutatni, hogy a romantikus illúziókat konfrontálni kell a valósággal. A megismerkedés eufóriáját felváltja a párkapcsolat mindennapi működtetésének problematikussága, amit a szereplőink által belsővé tett előítéletek is fokoznak.
A Fülig beléd zúgtam első két évada remek egységet alkot. Alice Oseman remekül fogalmaz meg és villant fel vágyakat, ideális működési módokat, de tisztában van vállalkozása nehézségeivel is. A sorozatnak már készül a harmadik évada, így kíváncsian várhatjuk, hogy tematikailag milyen irányba mozdulnak el az alkotók.
A sorozat adatlapja a Mafab.hu oldalán itt található.