Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MONA LISA MOSOLYA

Formalnij Tyeatr, Szentpétervár: Bolondok iskolája / III. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál
2008. nov. 9.
Tíz évig sóvárgott a magyar közönség, hogy megnézhesse Andrej Mogucsij Szása Szokolov Bolondok iskolája című regényének alapján készült rendezését. Hosszú idő. Ezalatt nemcsak a rendező, de mintha maga az előadás is kissé megemberesedett volna. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA.

A Formalnij Tyeatr előadását sok fesztiválon lehetett látni: Pétervárott, Moszkvában az Arany Maszkon, Edinburgh-ban, a BITEF-en. 2001 óta nem versenyez, egyszerűen csak van. Már csak az a kérdés, mit tud, hogy még mindig (életben) van.

barkabolondokiskolaja%203A színpad jobb szélén egy ágyat látunk, benne egy férfi várja fáradtan heverészve, hogy mindannyian elhelyezkedjünk. Aztán megjelenik egy másik férfi, mindketten beállnak a reflektorfénybe, lecsettintik maguk mellé a tolmácsot, és elmondják, mi következik: egy kisfiú története, aki ketten van, mint ahogy ők is ketten vannak. Egy személyiség két arca. A jó és a rossz, a férfi és a nő, a kar és a láb, a fekete és a fehér, az űrkutatási múzeum emléke és a nagymamás nyaraké. Azt gondoljuk, bár mindezek a dolgok jól megférnek egymás mellett vagy egy emberen belül, mégis önkényesnek tűnik a felsorolás. Aztán az előadás közben ráébredünk, hogy az egész mozdulat- és képsorozat mintha ennek a látszólag rögtönzött beköszöntőnek az igazságát szolgálná.

Jelenetkép
Mona Lisa mosolya

Megszólal az első rész alatt végig nagyon hangsúlyos, az emlékeket beindító, kicsit még helyenkénti harsányságában is melankolikus és nagyon orosz zene, és a Mona Lisa vetített képén keresztül belépünk a hülyék iskolájába. Mindannyiunk gyerekkora ez, Prousté is, hiszen egyfajta tudatfolyamot ömleszt elénk a rendező. Nem szavakat, azok ilyen sűrűségben és tempóban úgysem lennének befogadhatók – még az a pár mondat, ima, ráolvasás sem marad meg hosszú ideig, amit gyerekhangon hallunk –, hanem képeket, tárgyakat, apró gesztusokat. Egy ablak betörését, a telet szimbolizáló szalmabáb elégetését, a szomszédasszonnyal való perlekedést, a nehézkes reggeleket, leszakadt gombokat. De a sok pontos részlet, színes alak absztrakt díszletben mozog: a földet mindenfelé száraz falevelek, holt avar borítja, élettelen anyag, a tárgyak mind fehérek, a vissza-visszatérő Mona Lisa is fekete-fehérben, kicsit csorbán mosolyog. Vagy szomorkodik? Lány vagy fiú? Ki ő? És mit keres itt? Szende lány vagy bajszos ribanc? Andrej Mogucsij a megirigyelt titok, a kibogozhatatlan múlt és az örök nosztalgia szerepét osztja rá.

barkabolondokiskolaja%2013Magyarul talán nem ártott volna megváltoztatni, finomítani az előadás címét, hiszen itt se nem hülyékről, se nem bolondokról van szó, hanem egy fiúról, aki azt hiszi, ketten van, ezért kisegítő iskolába jár, mert a környezete elmaradottnak tartja. Ugyanakkor (nyilván a regényben is) kérdés, hogy ki a bolond. Az áttetsző fehér függönnyel kettéosztott térben két tanító oktat az iskolában: az egyik adatokat sorol, a másik emberi hangon szól a – tudjuk – retardált gyerekekhez, a természet szépségeiről beszél nekik; az egyik be akarja vezetni a papucs-rendszert (igen, nálunk is volt a nyolcvanas évekig váltócipő az óvodában-iskolában; bármennyire szeretnénk, a Szokolov leírta rendszer a mi vidékeinken egyáltalán nem kézzelfoghatatlan), a másik mezítláb sétál a tóparton.

Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Jelenet az előadásból. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A megint csak rögtönzésnek tetsző közjáték ez utóbbi filozófiáját támasztja alá: az egyik Szása haikukat szaval virágokról, évszakokról; gyönyörű, ugyanakkor végtelenül mulatságos pillanatok ezek – annál is inkább, mert a tolmács is kiveszi a részét a produkcióból, az egyik verset magyar helyett egyenesen japánra fordítja –, ám a rendező kijátssza a nézőt. Azt hinnénk, fellélegezhetünk, telítődtünk az emlékfolyammal, ettől a pillanattól fogva lazábbra veszi a tempót, de a neheze, az igazi beavatás csak ezután következik. A (két) fiú az erdőn át a tópartra indul, hogy meglátogassa a panteista tanárt, aki immár eggyé olvadt a természettel, fehér biciklin kerekezik tova a többi emlékképpel.

Andrej Mogucsij mélyen lélegző, pulzáló világot teremt a színpadon, egytől egyig fantasztikus színészekkel. Ugyanakkor van valami zsigeri ellentmondás a rendezőnek a világhoz, a hülyék iskolájához való viszonyulásában. Hiába minden lázadás, a formákkal való kísérletezés ezúttal egyfajta kevély, de szemet és lelket gyönyörködtető klasszicizálásba torkollott.

 

A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a III. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál gyűjtőlapján olvashatják.

 

Vö. Urbán Balázs: Hófehér álmok

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek