 Pillanatképek a fesztiválról |
Idén harmadik alkalommal rendezték meg az Évadnyitó Színházi Fesztivált az Andrássy úton. Az előző évekhez képest az egyik legmarkánsabb eltérés, hogy a felhőtlen együttünneplésre baljós árnyak vetültek, és ezúttal a szombati kavalkád záróakkordja is egy Kötéltánc-haláltánc parti volt. A végveszély által fenyegetett független színházak aggasztó helyzete évadnyitás táján tetőzik, így nem véletlen, hogy a rendes őszi utcai zsongásra is rányomta a bélyegét a válsághelyzet. A függetlenek dance macabre-ja a műfajhoz illően pompás, a kaszás ölébe nevetve táncoló zsongásként töltötte meg élettel a városközpontot.
A színházfesztiválban az a jó, hogy ezen a napon mindenki kitódul az utcára, így semmiféle kőszínház vagy véges kiterjedésű színpad nem szabhat gátat a játéknak. A hatos kategóriába sorolt független színházak sanyarúsága ide vagy oda, az Andrássy úton egymás mellé kerül a plüssszékes-görögisten szobros és a becsöngetős-parkettán gubbasztós intézmény, hogy egymással, a térrel és az utca népével eljátszva szórakoztassa a grasszáló közönséget, na meg saját magát. Az Opera hatalmas egyiptomi szobrai mellett békésen üldögélnek a Stúdió K színészei a feslő, öreg szőnyegen, és játszanak Tortilla teknős fércbábjával. Fodor Zoltán és Duda Éva társulata a Disney on Ice produkció standját fogja közre, dacolva esztétikai és támogatási határvonalakkal. Itt a választóvonalak eltűnnek, a játék szabad, a függöny és a színpad nem lép színész és néző közé, elvileg mindenki mindenkivel állandó kapcsolatba kerülhet. Így leszünk mind a játék részesei, és így nyitjuk meg az évadot mi, együtt.
Talán nem meglepő, hogy ez az önfeledt, közös játék az alternatívoknak valamivel jobban megy. Míg a konzervatívabb standoknál egyszerű plakátkiállítás, szórólapterjesztés zajlik, amit néhány megszeppent jegyárus néni és időnként egy-egy beszélgetni kész színész színesít, addig a felszabadultabb fesztiválozók kreatívan vegyülnek. A közönséggel előadásokon is gyakran interakcióba lépő művészek a lehető legnagyobb természetességgel olvasztják be az utcát saját játékukba. Az út közepén üldögélő KoMa Társulat bábjai egész nap rendíthetetlenül kommunikálnak az elhaladókkal, hol szórólapjaikat kínálva egy kisebb dumashow-val, hol a járókelők ruházatát és viselkedését kommentálva néhány tréfás élccel. A bámészkodók közt időnként hirtelen valaki óbégatásba kezd, kalapját egy meghökkent járókelőn felejti, hogy aztán az is továbbadja ‒ a játék fertőző, könnyen terjed. A legaktívabbak persze a gyerekek, számukra természetes, hogy a bábperformance-ba saját plüsscicájuk is beszállhat, vagy hogy a rakoncátlankodó komédiást nyugodtan el lehet náspángolni valamely puhább színházi kellékkel.
 Lass Bea a KoMa bábjaival |
A határok nemcsak közönség és művészek, hanem társulatok közt is feloldódnak, nem tudni, ki hova tartozik, milyen csoport álarcos táncosa ugrál körbe minket, és ki próbál épp kétségbeesett, görcsös hajlongással megszabadulni maszkjától. A művészeti ágak határai sem maradnak érintetlenül, nyakunkon a Design Hét, nem is beszélve az Autómentes Napról és az Európai Mobilitási Hétről, az Andrássy úton is keverednek a színház és az öko-design kellékei. Biciklista előz gólyalábast, a Trafó légsátra pedig a zölden ragyogó pet-palack gömbre rímel.
A fesztiválozó Andrássy út, ahányszor végigmegyünk rajta, mindig más. Odafele bábok pörölnek egymással hangosan, visszafele már sehol sincsenek, helyettük az indiai étterem korlátját és teraszi asztalait fonja körbe a kortárs szitárzenére vonagló short fashion tánc. Akárhányszor is fordulunk, unatkozni nem lehet, nem hiába, az „itt és most művészet” ünnepli az új év kezdetét.
Kár, hogy a színpadi programok többnyire nem lépik át a klasszikus határvonalat, a produkciók hagyják nyugodtan bámészkodni a tömeget. A bemutatók leginkább ízelítők a repertoárból, kiragadott, nehezen érthető, apróra szabdalt előadástöredékek. A Bárka színészei Piaf-sanzonokat énekelnek, majd a fülbemászó, édes-bús melódiát kemény, testszagú Nádas-idézetek szakítják meg. A legtöbben persze nem bajlódnak azzal, hogy a közönséget a szerelem legsötétebb bugyraival józanítsák ki a nosztalgikus slágerek bűvköréből. Mennek a jól bevált musical-részletek, szól a Maszat-hegy, távolról tán a Chicago akkordjai szűrődnek át, könnyű zenei aláfestés a bóklászáshoz. A másik véglet – az „alternatív” – azonban nem tréfál, in medias res beleveti a bámész tömeget produkciója sűrűjébe, táncosok tépik, szakítják egymást, majd hagyják a nézőt főni saját levében. Persze akad, aki az eseményre külön produkcióval készült, vagyis nem készült, mert önfeledt improvizációba kezd. Így a Momentán Társulat, akik, hála a közönség ötletbörzéjének, egy spontán atomrobbanásba csöppenhettek a szombati, gombafelhőtlen napsütésben.
 A Kompánia standja. Fotó: Király Adrienn |
A játszók közt bóklászva persze mindig elhaladunk a stand előtt, ahol neveket olvasnak szépen, abc sorrendben. Színészek, rendezők, technikusok ‒ a 6-os kategória siralomházának művészei (az összefogásuk eredményeként létrejött 6-os akciócsoport blogja itt olvasható – a szerk.). A sorjázás kissé teátrális, mint egy holokauszt emlékezés, az aggodalom viszont őszinte. A közelben a Tünet Együttes installációja osztja ketté a teret, a Jövő Kapuja feliratú ajtót hiába nyitogatjuk, zárva van (kulcs a gondnoknál…). Délután piros lufival felszerelkezett, hátrafele haladó, hosszú sor vág utat magának a forgatagban, az út közepi záróvonalon: a függetlenek egyesével összekapaszkodott tagjaiból álló flash mob araszol visszafele a színházi korzón. Néhány léggömb elszabadul, száll fölfelé, rajta a felirat: Érdekel? Nem tudni, kinek a kezébe kerül, de reméljük, érdekli.