Pedig Tarkovács András, a fesztivál igazgatója egy interjúban felkészítette a nagyérdeműt, hogy a beválogatott filmek Európa negatív hangulatát ábrázolják, amikor próbálnak pontosan rávilágítani az európai közhangulatra, és a fiatalok nyelvén elmondani azt, hogyan lehetne változtatni. Ennek megfelelően a családban és a közösségben történő konfliktusok, a gyász és halál problematikája kerültek az előtérbe, közeli, személyes megközelítésmódban, de minden blokkban fellelhető volt egy-egy nagyon fanyar, ironikus, olykor a film médiumára reflektáló darab is. 

Logoráma

Az egységesen színvonalas versenyprogramból nehéz néhány alkotást kiemelni, még akkor is, ha a beválogatott filmek számával a szervezők nem terhelték túl a nézőket. A hasonló kisjátékfilm fesztiválokon már sokszor a mellékelt programfüzet olvasása közben eltéved az érdeklődő, hogy aztán a több oldalnyi filmcím még teljesebbé tegye a kavarodást. Most azonban az EuShorts széthajtható, két oldalas, jól átlátható sillabuszán mindössze negyvenegy film rövid, érdeklődést keltő egymondatos leírása foglalt helyet. Külön üdvös, hogy ezúttal a minőségbeli különbség láttán nem tört ránk kényelmetlen érzés, amikor az izmos nemzetközi mezőnyben találkoztunk egy-egy magyar darabbal: az EuShorts programjában a magyar rövidek kitűnően helytálltak (Bodzsár Márk Levegőt venni, Reisz Gábor Valakinek a valamije és Nagypál Orsolya magyarul Paktum, angolul a beszédesebb című Naked Pact filmje szerepelt a programban). 

És ahogy az az elmúlt évek fesztiváljain már-már papírformaszerűen lenni szokott, az animációk most is vitán felül taroltak. Példátlan, ami ma ebben a műfajban zajlik, egy-egy fesztivál animációs blokkjának megtekintése után könnyen támadhat olyan érzésünk, hogy a stiláris és tartalmi minőséget már nem lehet fokozni. Ezeknek az alkotásoknak kevés terük van a bemutatkozásra, a magyar nézők, hacsak nem futnak beléjük a Youtube-on, akkor csak ezen a rövid négy napon találkozhattak olyan, egymástól teljesen különböző, de a maguk nemében hibátlan animációkkal, mint a Logorama, a Skhizein, A dühös ember vagy A fiú, aki oroszlán akart lenni.

Levegőt venni

A minőségi, erős alkotások közé tartozott a Miramare című kísérleti-animáció, ami látszólag könnyed hangulatfilm, de valójában a nyaralók és az őket körbevevő nyomorgók társadalmi különbségeit boncolgatja; a Tim Burton világát Nick Cave The Curse of Millhaven című számával összeboronáló Millhaven animáció; az abszurd drámákat megidéző az Örökség, amelyben a különböző generációk egymást hajigálják ki az ablakon. Az emberek közötti bonyolult kapcsolatokat próbálta értelmezni fanyar iróniával az Antje és én, amiben az interjúhelyzetbe kényszerített alanyok vallanak a mindvégig titokzatos Antjéhez fűződő érzelmeikről. A Manon az aszfalton című filmben a balesetet szenvedett Manon élete utolsó perceiben visszatekint családja és barátai életére, a Haverben két barát próbál szexuális kapcsolatba keveredni egy vígjátéki alapszituációból indulva. És végül két kedves animáció: egy pingvin és egy jegesmedve szerelmi válságát bemutató John és Karen és a lakatlan szigeten élő, magányos Pierce nővérek.

Az elvárásoknak megfelelő minőséget hozta a Paktum és a Levegőt venni. Mindkettőre igaz, hogy központi karaktereik hitelességén állt vagy bukott a köréjük épített cselekmény, amit mintha kifejezetten a színészekre írtak volna. Az MTV Hajónapló projektjén belül készült Levegőt venni Zoltán Gábor novellája alapján született, a főhőst megformáló Rába Roland lehengerlően hozza a harmincas korosztály prototipikus kiégett bróker figuráját, épp úgy, mint Péterfy Bori Nagypál Orsi Paktum-jában a sztriptíztáncosnőt, akinél senki sem tudott volna hitelesebb lenni a kurva és a latintanárnő kettős szerepében. 

Paktum

Néhány darab már a nagyjátékfilmes forma felé tett lépéseket. Nemcsak azért hatottak így, mert komplex témájuk több játékidőt igényelt volna, hanem mert láthatóan olyan súlyú technikai apparátust mozgattak, amelyek a nagyforma követelményeinek is megfelelnének. Az Egy kis lökés egy tengerparti kisváros napját mutatja be túl sok szereplővel, focidöntővel, iskolával, halállal, partra vetett bálnával, a Lars és Péter egy férfi és két kisfia konfliktusairól beszél, de nem eléggé kibontva, a Kétségek árnyékában című filmben pedig ugyan van valami rejtélyes, mégis érthetetlen, szürreális geg marad a rövid forma miatt.

A fesztivál önreflexív darabjai nemcsak az egész programot tekintve jelentettek ellenpontot, hanem saját témájukkal szemben is. Így a HIV – A musical a komor témát a kiégett show-biznisz nevetséges motorikus működésével kapcsolta össze, két szempontból is megidézve Ricky Gervais világát. Az angol komikus sikersorozatának, A hivatalnak az állandó szereplője, Martin Freeman alakította a főhőst, és Gervais másik sorozatából, a Futottak még…-ből ismerős kritikával illeti az iparszerűen működő filmes és színházi világot. A Túlfűtött érzelmek a halált és az abból kisajtolható sikert kapcsolta össze, az EuShorts szervezőinek humorát is bizonyítva: a fiktív dokumentumfilm szereplői a halálról próbálnak filmet készíteni, nem titkoltan bízva a sikeres fesztiválszereplésben.

Betty B. és a The’s (A képek forrása: EuShorts Fesztivál)

Az élőszereplős művek közül a Betty B. és a The’s, valamint a Munka mindenkinek című filmeket emelném ki. A Betty B. és a The’s egy Kaurismaki-film nem Kaurismaki rendezésében. Úgy tűnik, a finn mester nem félti az általa létrehozott, egyedi szerzői filmes világot: az utóbbi időben már másodszor készült film a védjegynek számító stílusban (ilyen volt még a nálunk az Aranyszemen bemutatott Paha Perhe). Félix Steinz Betty…-je igazi néma remeklés egy nagynövésű lány és egy apró férfi között szárba szökkenő románcról. A Munka mindenkinek szándékosan választja a zombi-film nyelvét, hogy egy égető, ám a fiatalokat nemigen érdeklő témáról beszéljen, mint az európai nyugdíj-rendszer jövője. Az ál-dokumentumfilm nyugdíjasának a tolószéke ellenére is folytatni kell a hivatását, bár aggodalomra nincs oka, hiszen zombivadászatban ő a legjobb.    

Az EuShorts fesztivál egyszerre összegzi az elmúlt évad fesztiváljainak tanulságait és mutat megoldási lehetőségeket. Úgy tűnik, hogy a kisjátékfilm egyre kevésbé a fiatal filmesek kísérletezési terepe, hanem profi munkák gyűjtőhelye, amelyek valamilyen – esetleg finanszírozási, technikai, művészi – okból nem találtak más keretet a bemutatkozásra.