Színházba menvén az ember helyet készít lelkében a várható, ismeretlen minőségű színházi eseménynek, kisöpör minden fölösleget, elnémítja a kéretlenül tolakodó információkat, s várja a csodát. Várja, még akkor is, ha tudja, hogy a feltáruló történet majd sötét lesz. Mire behúz bennünket a mese, rendszerint már tudjuk, hogyan kell megkapaszkodni a szék karfájában. A sötétségre föl lehet készülni. Olyan viszont, hogy már az első percekben érezni lehessen a dráma sűrűségét, a beinduló cselekmény szembeszél-energiáját és a feszültség közegellenállását – ritkán adódik. Márpedig a Katona József Színház Sufnijában most ez történik.
 Pásztor Dániel, Bányai Kelemen Barna és Pálos Hanna |
A színház Zsámbéki Gábor által vezetett, „Sufni-projekt” címen zajló, fiatalokat helyzetbe hozó mentorprogramjának részeként megvalósult előadás rendezője Bagossy Júlia e.h., dramaturgja Zrinyifalvi Eszter e.h., látványtervezője Balla Hanga e.h., koreográfusa pedig Korom Sára e.h.. A címszerepet játszó Pálos Hanna mellett a Iaszón szerepében látható Bányai Kelemen Barna képviseli a Katona társulatát. A két gyermeket Jakab Balázs e.h. és Pásztor Dániel e.h., a Dajkát valamint a Másik nő figuráját Kanyó Kata e.h. alakítja, ők hárman a Zsámbéki-Fullajtár-Tárnoki-Jákfalvi (2018-2023) színészosztály végzős hallgatói.
Vasrácsok üres kazettái alatt, ablaktalan pincelakásban találjuk magunkat. Innen-onnan összejött, méretre vágott, kopott szőnyegek borítják a három széles lépcsőben emelkedő talajt, rajtuk szanaszét gyerekjátékok, bentebb talán egy gyerekágy rácsai. A földön, amelyre rálátunk, ott üldögél a később legyilkolandó két fiúgyerek, Jakab Balázs és Pásztor Dániel. Egyikük bilin trónol, másikuk szakavatottan zrikálja az emésztési problémákkal kínlódó kisebbet. A szinte mindvégig színen lévő két egyetemi hallgató kidolgozott és bámulatosan érett alakításának is köszönhető, hogy a produkció két tartóoszlopa a mindennek és mindenkinek kiszolgáltatott két gyerek alakja. Lényegében rajtuk keresztül mesélődik el a történet.
 Jakab Balázs, Pálos Hanna és Pásztor Dániel |
Kanyó Kata a szemüveges, hasasra-mejjesre kitömött, középkorú Dajka képében jelenik meg először, telefonon sürgetve a távollévő apát, ecsetelve a szokásos bajokat, s kárálva, hogy a gyerekek anyja megint bezárkózott a fürdőszobába, s onnét nem jön ki, és nem jön ki. Kanyó Kata ellesett mozdulatokkal és cselesen hullámzó mondathangsúlyokkal hoz elénk egy sokat látott, paraszti erejével a városban megtapadt, már kellőképpen megkérgesedett asszonyt. A figurához fölvett plusz harminc évet könnyedén levetve, később, mint a férfi átlagos küllemű, ámde ropogósan fiatal kamaszlány választottja jelenik meg. A Másik nő életrevaló készületlenségét és remekül megjelenített, tehetetlen sutaságát elnézve meg kell állapítani, nem véletlen, hogy minden egyetemi vizsgaelőadás szereplőgárdájából muszáj volt megjegyezni Kanyó Kata nevét.
Balla Hanga e.h., a látványtervező, sejtetni engedi, hogy a meghúzódás helye ez a minimális élethez szükséges odú, melynek oldalfalait – vélhetően a salétromos fal omlása ellen, de a penészszagot biztosan áteresztve – sárbarna lambéria fedi, métermagasan. A hátfal jobb felén egyszerű, barna ajtó. Innét, a fürdőszobából jön elő, világos fürdőköpenyben vonszolva magát az anya, a fehérben érkező, és a végén majd feketében távozó Médeia. Olyan áporodott fájdalom jön be vele a térbe, hogy a nyomás az utolsó sorokat is eléri. Minden este lesz a közönség soraiban pár asszony, aki tudja: mindegy, mi van, ha nem látsz is a könnyeidtől, s ha megsüketültél is a fájdalomtól – nem számít. Lehet, még kapar torkod a fájdalomcsillapítóként lenyelt vodkától, de a gyereket föl kell állítani az éjjeliedényről, s karodba kell venni.
 Kanyó Kata, Jakab Balázs és Pásztor Dániel. Fotók: Horváth Judit |
Az elviselhetetlen, a kínos és a tragikus helyzetek szépen elosztva követik egymást. A cselekmény hullámai hol az eredeti dráma szövegszigeteit, hol a nagyon is mai dialógusrészek egy-egy tüskékkel borított szavát emelik magasba. Kibírhatatlan helyzet a nagyobbik fiú egész születésnapi ünnepsége, a „Dzsekó”-bemutatóra, táncra kényszerített gyerek szerencsétlen mórikáltatása a vendégségbe hívott szerető előtt. Szörnyű az apa által ajándékba hozott, s az újmódi divat szerint magasba függesztett, papírból készült, szív alakú, piros „pinata”, az édességekkel töltött, s rudakkal vakon szétverendő partikellék szétzúzása. Ütni kell, ütni, de hogy hová, azt nem tudja az ember. Recseg-ropog a pillanat, amikor az új nőjével megjelent apa idétlen zavarában „prücskök”-nek nevezi a fiait. Minden hazugság már ebben a házasságban, s végül egyetlen késztetés működik csak a feleségben: befejezni! Így készült el, helyben gyúrva a tésztát, a „kis csajt” hatástalanító, végzetes sütemény.
A színlap nem tünteti fel külön a produkció zenéjének összeállítóját, de meg kell jegyezni, hogy a játék zenei és mozgásvilága finoman összehangolt fonatrendszerben építi a történéseket. A szóval-hanggal már el nem mondható érzéseket több alkalommal fejezi ki mozdulat, s ez rendkívül széles skálán érzékelhető. Nemcsak a több alkalommal tánccá szerveződő, s olykor zeneileg is operai módon stilizált, emelkedett jelenetek maradnak meg bennünk, de olyan mikrorészletek is, mint amikor a szülei nyomorával mit kezdeni nem tudó, bújócskát mímelő kisebbik fiú riadtan túrja ujjaival bokáján a maga kitágult, rókavörös zokniját.
Médeia nem-evilágiságának jelzése elvárt elem a róla szóló előadásokban. Emlékezetes a Katona József Színház 2004-es, Zsámbéki Gábor által rendezett Médeiája, melyben Fullajtár Andrea feledhetetlen oroszlánüvöltése dermesztette a nézőket. Pálos Hanna pokolsötét, szárazvirág Médeiája a gyerekek altatása idején elmond egy mesét, egy – kissé az Újholdasokat (Nemes Nagyot, Pilinszkyt) idéző világú – növényi módra indázó, szecessziós regét. Ebben a beékelődő balladában ez az asszony magasabb síkról néz szét annál, mintha csak a bosszú és a tagadás vezérelné. Ez a mese, melyben lekési egymást két ember kapcsolódási lehetősége, s melyben fölemészti a reménytelen szerelmest a folyamatos, hiábavaló erőfeszítés, lefesti, mi történhet velünk sötétebb időkben.
A messziről jött Médeia, ebben a változatban, ösztönösen felismeri saját helyzetét, s bár rálát sorsának alakulására, elfogadni nem képes azt. Alávetettsége, emberi-asszonyi sorsának lenullázódása számára a földi élet végét jelenti, olyan megsemmisülési és megsemmisítési kényszerrel, amely gyerekei halálát is okozza. A gyerekgyilkosság első szörnyű szertartása félig rejtve, a második alkalma nehezebben értelmezhető módon történik. Aznap, amikor láttam, ez a második pillanat elsikkadt kissé, de amikor Bányai Kelemen Barna Iaszónja jött, és megrendítő módon felfogta, mi történt, már nem volt szükség semmiféle magyarázatra.
Ha kérdés lenne, hogy él-e még, s ha él, képes-e hatni a tragédia a jelenkori színházban, választ ad rá ez az előadás. A záróképben a szenvedélytől égő Médeia alakja – Pálos Hanna szolgálatkész színésztestének és a huszonnégy éves Bagossy Júlia bátor jelképhasználatának köszönhetően – nyurga füstként tűnik el a magasban. A mítosz szerint sárkányfogat várja, azon repül tova. De a története velünk marad. Hogy módunkban legyen a tragédiát megérteni, és sírni, sírni. Nagy reményeket keltő előadás ez.
Az előadás adatlapja a Katona József Színház honlapján itt található.