Az Örkény Színház Emma című előadása nem tankönyvi példabeszéd, hanem lelkigyakorlat, amelynek célja, hogy a Kerekes Éva által kifejezetten érzékenyen és árnyalt odafordulással bemutatott Emma nevű szereplő folytatni tudja az életét. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
Civil a pályán – vagy legalábbis a színpadon. A nézőket már az előadás kezdete előtt a színpadra invitálják az alkotók, hogy bejárhassák a teret, amelyet majd némiképp más szemszögből láthatnak a következő órákban. Tarnóczi Jakab új rendezésének egyes fejezetei között nemcsak járkálni, hanem táncolni is lehet a színen, a levezető jellegű epilógus során pedig még az időközben készülő levesből is kaphatnak azok, akiket az illata nem riasztott el. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Már az előtérben egyértelmű, hogy nem hagyományos előadásra érkeztünk. A kezünkbe nyomott papír tájékoztat, hogy a különböző hosszúságú részeket „partyk” fogják megszakítani. A nézőtérre hátulról, az öltözői folyosón terelnek be minket, mintha csak az IKEA kiállítóterében sétálnánk, a díszletbe érkezünk meg. Majd U alakban üljük körbe az OSB lapokkal határolt lakásbelsőt. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.
Előfordul, hogy a kritikust a szakmai tudásnál-érdeklődésnél mélyebben érinti meg egy előadás; ilyenkor eldöntendő, hogy ellép-e a feladattól, vagy vállalja a személyes többlet-érintettséget, és éppen beleáll. Ez utóbbit választottam. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.