A fa szimbolikája kimeríthetetlen. Nagy Zoárdtól Szilszakállig, az Égig érő fától a Keresztfáig, petrencés rúdtól a fogpiszkálóig se szeri, se száma a fához kapcsolódó költői képzeteknek: korra, nemre és felekezetre való tekintettel bárki meglelheti a magának valót. Van fanaptár és fahoroszkóp, fából készül a bölcső és a koporsó, a shanghai magyar pavilon és a vaskarika. Bolyonghatunk Harry Potterrel a Tiltott Rengetegben, vagy Nagyerejű Jánossal az Arany-, Ezüst- vagy akár a Rézerdőben, nagyjából ugyanarra a következtetésre jutunk: a fa a múló idővel szemben a folytonos megújulás, az örök körforgás szimbóluma; folyton szaporodó gyűrűi páratlan esztétikával rajzolják ki a létezés ciklikus tagoltságát. Gyökere és koronája őselemeket – földet, vizet és levegőt – köt össze, holtan pedig tüzet táplál. Soha el nem mozdul a helyéről, és mégis folytonos mozgásban van. Ha magányosan nő, óriásivá terebélyesedhet, egymás mellett állva pedig sok fa tökéletesebb teret alkot bármely emberi konstrukciónál.  Nem csoda, hogy a beton, acél, üveg építészetének korában különös érzékenységgel fordulnak a tervezők a fa mint konstrukciós anyag felé.

 

A csongrádi Wood Fesztivál résztvevői azonban romantikus ideák helyett kézzelfogható tapasztalatot kerestek – és találtak az egy hétig tartó vidám ácsmunka során. A projekt ötletét egy hasonló rendezvény adta, amelyet először 2009-ben rendeztek meg Dániában. 2010-ben Pozsár Péter építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója formatan órán feladatul adta a diákjainak, hogy készítsenek pályamunkákat a dán Wood Fest felhívására. A száz jelentkező közül két magyar hallgató munkáját is beválogatták a szervezők, de a dolgok ott sem mennek zökkenőmentesen: elfogyott a lelkes dánok pénze, így a fesztivál elmaradt. 

 

A lelkesedés azonban nem lohadt, Pozsár Péter magyar fesztivált álmodott a dán helyett, a fák pedig összesúgtak és a segítségére siettek. Akadt pályázati forrás a Nemzeti Kulturalis Alaptól, akadt szponzor a JAF Holz Ungarn Kft. vezetői személyében, akik biztosították a négy kilométer 4×4 cm-es megmunkált lécet, a Csongrádi Művésztelep pedig befogadta a hallgatókat. Három egyetem (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet) diákjai vegyes csapatokat alkotva dolgoztak egy hétig, s a négy meghívott csoportvezető segítségével négy különböző alapvetésű művet hoztak létre az alkotóhét során. 

 

Pozsár Péter csapata az elmélet felől közelített. A lakóhely két ősi típusát alkották meg: fészket raktak, majd az organikus formát mintegy kifordítva a lécekből barlangot formáltak, a kettő között folyamatos térbeli átmenetet teremtve. Losonczi Áron építész, az üvegbeton feltalálója saját csoportjával a faanyag teherbírásának szélsőértékét tesztelte, a középkori katedrálisok mintájára alkotva szerkezeteket, melyek hol összedőltek, hol megálltak a lábukon. Huszár András tábora képviselte az interaktív szemléletet. Az ő munkájuk precíz előzetes tervezést kívánt, hiszen egy minden körülmények között talpára álló három méteres keljfeljancsit fabrikáltak, amelyben megbújva maguk a résztvevők jelentették a nehezéket. A szobrász csoportvezető, Szőke Gábor Miklós csapata megmaradt az ábrázoló művészet keretei között: tizenhét méteres dínójukat egy kisebb makett alapján, változatos hosszúságú léceket spontán módon egymáshoz csavarozva alig három nap alatt felépítették. A munkákban közös, hogy szétszedhetőek, meg hogy az egyhónapos csongrádi tartózkodás után Budapesten is megtekinthetőek lesznek a Design hét illetve a Faipari Szakvásár keretében. 

 

A 4×4-es lécek és a kreativitás egyaránt jól vizsgázott, megmutatva, hogy egyszerű alapoktól indulva hogyan lehet összetett gondolati, formai, szerkezeti vagy épp esztétikai tartalomhoz eljutni. Pozsár Péter ezt tekinti a projekt egyik legfontosabb érdemének. Szerinte ugyanis a magyar gyakorlat ennek épp az ellenkezőjétől szenved: roppant bonyolult ideológia alapján indulnak a tervezők, és az eredmény sokszor elvész az ideák erdejében. Fontosnak tartja a tábor közösségszervező erejét, hiszen a hallgatók olyasmit kaptak, amit egyetemi keretek közt képtelenség lett volna átadni: megismertek és megtanultak egy anyagot, és megtapasztalták a közvetlen alkotás csodáját, amit utoljára valószínűleg óvodás korukban tehettek meg felelősség nélkül. A szervezők nem kis riadalommal fogadták a tündéri topokban érkező csini hallgatókat (érdekes módon többségük hölgy volt), akik – mivel az önköltséges részt jó előre be kellett fizetni – rendre meg is érkeztek becsengetésre. Hamar megnyugodtak azonban, amikor látták, hogy egy-két nap múlva mindnyájan vígan fűrészeltek és csavaroztak, megfeledkezve a hajvasalásról. Pozsár Péter DLA-témája a szociális építészet, így a közösségépítéshez számára is tanulságos adalékkal szolgált a fa alapú kommunikáció. 

 

A képek forrása: Wood Fesztivál

Fontos momentuma volt a projektnek a különböző képzési formák testközeli találkozása (ettünk, ittunk, beszélgettünk), mert amúgy a művész szakos hallgatók és intézmények közötti kommunikáció a nulla felé tendál. Jövőre nemzetközi részvétellel szeretnék megvalósítani a rendezvényt, terveik szerint cseh, szlovák, szlovén és osztrák hallgatókat is hívnának, természetesen a hoppon maradt dánokon kívül. A megvalósítandó műveket hallgatói pályázat útján fogják kiválasztani, a szervezést a dánokkal közösen tervezik. A jövő évi projektet egy video-animációs workshop is kíséri majd, így igazi összművészeti fesztivál van kialakulóban. 

 

Pozsár Péter példaként a Burning Man fesztivált említi az USA-ban, ahol a többszázezer ember által létrehozott műveket az esemény végén felgyújtják és hamuvá égetik. Nálunk ennek üzenetét egyelőre nehéz lenne elfogadtatni, és nem is csak a szponzorokkal. A JAF mindenesetre sikeresnek ítélte a projektet, és úgy tervezi, hogy jövőre is szívesen támogatja, de tüzelőanyag helyett inkább ott maradó, helyben hasznosítható építményekben gondolkodik.

 

S hogy stílszerűen az idő és a gondolatok ciklikus természete mellett érveljünk befejezésül: ezelőtt huszonöt évvel, amikor én voltam egyetemista, a Makovecz-féle organikus építészet jegyében jöttek össze hallgatók a visegrádi erdőben, ettek, ittak, beszélgettek, és közben fából, kőből emeltek építményeket. Aki nem hiszi, járjon utána: ma is ott állnak az erdőben, a Visegrád, szentgyörgypusztai buszmegálló közelében.