Budapest és az ország történelme markánsan megjelenik a tárlaton, hiszen hogyan is lehetne divatról beszélni kontextus nélkül? A divat környezetfüggő: alakulása elválaszthatatlan a város fejlődésétől, minden kulturális és társadalmi mozzanatra reagál. Budapest identitásához pedig szorosan hozzátartozik lakóinak a stílusa. Frappáns, okos a tematika, amelyet ügyesen göngyölítenek fel a kiállítás létrehozói a Kiscelli Múzeum legimpozánsabb részén, a templomtérben.
Ahogy belépünk a kiállítótérbe, az áttetsző, térképes paravánfalak által megalkotott várostér exkluzív kreációkkal népesül be: rögtön szemben az egyik leglátványosabb alkotás Kiss Tibor-Dévényi Dalma párosától. A hazai divatszakma zseniális brandjének, a Je suis belle-nek a 2017-es szivárványos kabátruhája egyúttal a teljes tárlat hangadó darabja („Színes nagyvárosi forgatag”). Ugyanitt több kortárs magyar tervező remek alkotása kapott helyet a 2000 utáni évekből, ezeket a ruhákat mind Budapest inspirálta: az Újszínház szecessziós épülete, a hidak, az Iparművészeti Zsolnay-kerámiái, a budai Várpalota üvegablakai, a Práter utca, az Erzsébet téri fák, a Szabadság-szobor, a metró, a Duna.
A főváros fejlődésének állomásait felvillantva indul a séta: itt a szervezők a divat alakulását befolyásoló történelmi-politikai eseményeket és a technológiai fejlődés fontos momentumait emelték ki röviden. A divatkiállítás sokrétű: a szakmai tervezést követő gyártási fázisra is kitér, valamint a terjesztés és vásárlás (ma marketing) területét is érinti. Az épp aktuális politikai hatalom és az öltözék (ma outfit) reprezentációs szerepe szintén megjelenik a tárlaton.
Fotók: Veress Gyöngyi
A világháborúk előtti békeidőben a darázsderék dívott, a fodros, súlyos, bonyolult ruhák ideje viszont – ahogy a nők életvitele és a társadalom változott – fokozatosan lejárt. Kényelmesebb, egyszerűbb ruhákba bújtak a tízes-húszas évektől kezdve: a női test kiszabadult a mellkast ájulásig szorító fűzőkből. A ruhák az új női szerepekhez alkalmazkodnak, belép a képbe a funkcionalitás. A város fejlődik és vele együtt minden változik, a stílus is.
A pesti divat mindig is párizsi orientáltságú volt. Egy, a harmincas évek filmhíradóiból származó videón egy hazai divatbemutatón francia tervezők – pl. Jean Patou – ruhái tűnnek fel, később Deés Enikő, az egykori Budapest Divatszalon vezető tervezője a vele készített interjúban arról mesél, hogy a szocializmusban kivételezett szakmabeliként ő is kiutazhatott Rotschild Klárával évente kétszer Párizsba a trendeket tanulmányozni.
Az elrendezést tekintve a kiállítói szándék szerint a nagyvárosi forgatag megidézése volt a cél: egyszerre kerül a szemünk elé a középső, hatalmas térben, akár egy utcán, a teljes látvány. A tárlaton nincs kijelölt útvonal, korabeli tárgyak között lépkedünk – gyönyörű ruhakreációk és kiegészítők, szövetek, reklámszöveges vállfák, fotók, reklámtáblák, rajzok, divatlapok, egy 1899-ből származó kecses automobil –, mellettük pedig a leírásuk, illetve fontos kordokumentumok és összefoglaló szövegek vezetik a látogatót.
Interjúk és híradórészletek futnak a kivetítőkön, ezek előtt érdemes elidőzni: Pataki Ágnes mesél többek közt az egykori híres, nyugati trendeket követő Kék Elefánt butik kulisszatitkairól, amelyhez Stella Gábor tervezett logót, címkét és jegyzetfüzetet, és amely az egyik első brand lehetett Magyarországon a nyolcvanas években. Deés Enikő divattervező a Váci utcai Budapest Divatszalon fénykorára emlékezik: az évi két divatbemutató igazi exkluzív eseménynek számított a városban, a show részeként kalitkákban egzotikus madarak csiviteltek, az előtérben lévő medencében halak úszkáltak, s itt landolt néhány pezsgős üveg is olykor-olykor a divatbemutatók után. A kollekció vásárlói pedig gyakran a konzumlányok voltak, akiknek vékony alkatára tökéletesen illettek a ruhák. Ezek a visszaemlékezések a közeli múltba kalauzolnak, amelyet ismerhetünk hallomásból, esetleg személyesen is, ma mégis iszonyúan távolinak tűnik ez a szakasza a hazai divatnak a mindent leuraló plázák és online-rendelések korában.
Vannak olyan kreációk, amelyek előtt kötelező hosszasan megállni, vissza-visszahúznak: a „Moulin Rouge”-kislányjelmez a huszadik század elejéről egyszerűen bámulatos és nagyon modern. De ilyen a Magyar Divatcsarnok 1936-os strandruhája és a sakkmintás női jelmez is 1928-ból. És akad egy elképesztő, valódi párizsi haute couture látogatóruha1876-ból, Zola korából.
A dr. Szatmári Judit Anna kurátor és csapata által létrehozott Divat & Város című tárlat egy olyan egyedi divat- és várostörténeti séta, amely a főváros 150. születésnapi eseménysorozatához kapcsolódik. A 2024. április 14-ig látogatható kiállításhoz számos kísérőprogram tartozik, melyekre érdemes regisztrálni.
A kiállítás 2024. április 14-ig látogatható.