 Jeffrey Milstein, Newark 8 Terminal B, Newark, NJ, from the series Airports 2016, copyright Jeffrey Milstein |
Nyolc izgalmas, eredeti megközelítésből vizsgálja a londoni Saatchi Galéria a civilizáció jelenlegi állapotát. A fizikai és szellemi megnyilvánulásokat egyaránt magában foglaló nagyszabású, vagy ahogy a kiadott sajtóközlemény fogalmaz, „mérföldkő jelentőségű és minden előzményt nélkülöző” tárlatra a földkerekség minden részéről százötven fotós, részben a szakma legnagyobbjai kaptak meghívást, köztük Reiner Riedler, Lauren Greenfield, Thomas Struth, de szerencsére megmutatkoznak pályájuk delelőjén, vagy annak elején járó művészek is.
Az állandóan változó, bonyolult életünket felidéző munkák nagy utat tettek már meg a résztvevő múzeumok jóvoltából, jártak már Koreában, Kínában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Franciaországban és Olaszországban is, de a jelentős számú londoni felvétel alapján biztos, hogy a szigetország alighanem legismertebb kortárs művészeti mecénása, Charles Saatchi által 1985-ben létrehozott intézmény külön kurátorai, William A. Ewing és Holly Roussell fontosnak tartották néhány kifejezetten londoni fotó hozzáadását is a nagyszabású anyaghoz. Az amerikai, pilótából fotóművésszé átvedlett Jeffrey Milstein, aki eredeti mesterségét követve helikopterről dolgozik, szokatlan madártávlatú képekkel mutatkozik be mind New York Newark repülőteréről, mind többek között a londoni Oxford Circusről.
A nyolc szemszög, melyekből korunk civilizációjának fantasztikus vívmányai, egyben kollektív kudarcai kibontakoznak, a következő összefoglaló címeket viselik: Kaptár – ahol élünk; Együtt egyedül – ahogyan egymáshoz viszonyulunk; Áramlás – mozgásunk és az áruk mozgatása; Meggyőzés – a befolyás ereje; Szabadulás – ahogy pihenünk; Kontroll – a rend és a fegyelem fenntartása; Törés – összeomlás és zűrzavar; A következő fejezet – új világ a horizonton.
 Michael Najjar, orbital ascent, 2016 from the series Outer Space, copyright Najjar |
Az első rész Tom Wolfe New Yorkkal kapcsolatos kifejezésére, a „méhkaptárra” utal, és azt villantja fel, hogyan következett be az emberiség húszezer éves történelmében először a városi létezés dominanciája a vidéki életforma felett. Az egyre nagyobbra növő urbánus létesítmények nemcsak a mindennapos élet passzív, hanem a tanulás, termelés és gondolkodás aktív „kaptárjai” is. A fotósok is általában városokban élnek és nem győznek eléggé gyönyörködni a tömeg szüntelen hullámzásában.
Rögtön itt, az első részben magyar névre bukkanunk, Brassaïéba, aki 1924-ben költözött Párizsba. Itt készült 1955-ben Feus d’Artife, Nuit de Longchamp című látványos fotója. Az egykori Halász Gyula éjszakánként az utcákat rótta és drámai erővel örökítette meg mind a tájat, mind az azt benépesítő embereket. Bár a Longchamp lóverseny a felsőbb osztály szórakozása volt, Brassaï bárokat és bordélyházakat is fotózott, a Saatchiban kiállított remeke pedig azt a pillanatot ragadja meg, amikor tűzijáték világítja meg az égboltot, s rajta kirajzolódik egy divatos keménykalapot viselő férfi sziluettje is.
Az ember alaptermészetének, a kezdeti és végső egyedüllét közötti szocializálódásnak szentelt terem egyik legszembeszökőbb alkotását Ahmad Zamroni jegyzi. A túlzsúfolt fotó egy dzsakartai mecsetben kapja le a szent hónap, ramadán idején péntek délben böjtölő és imádkozó embertömeget, kidomborítva mindazt a koncentrációt, rendet és fegyelmet, ami a vallás gyakorlásához szükséges. Nem kevésbé mozgalmas Massimo Vitali fotója sem, melynek helyszíne Sao Paulo, tárgya pedig a létszükségleti cikkeit beszerző színes sokaság. Az alapos megfigyelő olyan apróságokat szúrhat ki a képen, mint egy vásárló, aki görögdinnyét vág a kofához.
 Reiner Riedler, Wild River, Florida, 2005 from the series Fake Holidays, copyright Reiner Rieder |
A Meggyőzés (Persuasion) című galéria a fogyasztói társadalmat idézi fel, amelyben a reklám- és propaganda, marketing- és promóciós cégek hol finomabb, hol nyersebb eszközökkel győzik meg a társadalmat a tárgyak és azok megszerzésének igényéről úgy, hogy ezt gyakorta észre sem vesszük. Jobb illusztrációt aligha lehetne találni, mint Hong Hao Könyvelés című, 2008-as keltezésű fényképét. A Pekingben székelő, többféle médiában utazó művész az előző hét évben megvett minden egyes árucikket beszkennelt, digitális fájlként elmentett, és egy évvel később egy link létrehozásával kialakította a fénypontokat. Az „ismétlődő könyvelői tevékenység” révén Hong Hao sajátos megvilágításba helyezi a gyorsan változó világ anyagiasságát. Sokat elárul a nemzetközi műkincskereskedelemről Andy Freeberg Sean Kelly című fotója, egy sorozat egyik darabja, aminek mondandója a nyolcszámjegyű eladások mögött rejlő riasztó valóság és kemény munka. Kellyében olyan galériát állít pellengérre, melyet Svájcban alapítottak, tulajdonosa angol, igazgatója francia, az érintett művész, Kehinda Wiley pedig nigériai és afroamerikai származású. Pekingben is működtet stúdiót, ahol kínai festők dolgoznak neki.
Súlyosabb témákat dolgoz fel a tágas, levegős, jól áttekinthető termekben a Törés (Rupture) című rész, mely a 21. század eleji kollektív bajokra, környezeti problémákra, az emberi jogok megsértésére, emberek hazájuk elhagyására kényszerítésére, fegyveres konfliktusokra és más rémségekre tereli a figyelmet. Michael Wolf hat fotója 2010-ben készült és a tokiói metróközlekedésbe belenyomorodott, egymáshoz préselt utasok ijedt arcvonásait eleveníti fel. Fájdalmas látvány Szergej Ponomarev a 2015-ös európai menekültválság idejére emlékeztető fényképe, melyen szlovén rohamrendőrök kísérnek új életet kereső embereket a Dobovához közeli táborba, ahol regisztrációjukat végzik el. Ponomarev egy évvel később a világ legtekintélyesebb sajtófotóversenye, a Worldpress egyik díját is elnyerte a sorozat egy másik darabjával.
 Cyril Porchet, Untitled from the series Crowd, 2014,copyright Porchet |
Üdítőbb élményt nyújtanak a Szabadulás (Escape) csoportba sorolt képek, melyek egyrészt a jobb világba került embereket helyezik reflektorfénybe, másrészt a privilegizált helyzetben lévőket láttatják, amint pihennek, kikapcsolódnak, szórakoznak, kalandokat keresnek. Simon Roberts windsori fotóján elegáns etoni diákok és szüleik gyűltek össze a vízparton. Zhang Xiao kínai fotós különleges projektbe enged betekintést: bejárta hazája 18 ezer kilométeres partszakaszát és mind az ott élők hétköznapjait, mind az itt üdülést keresők érzelmeit és néha csalódásait is fókuszba helyezi. Itt is feltűnik az egyébként a kiállítás sajtóbejárásán is megjelenő és az újságírókkal szívesen beszédbe elegyedő Jeffrey Milstein képe, amely az eszképizmus legjobb példájának, a Hyde Park-i Winter Wonderland téli mulatságnak csinál akarva-akaratlan színpompás reklámot.
A Londonba látogatóknak jó szívvel ajánlható kiállítás a Next? kérdéssel fejeződik be. A kérdés a jövőre, a következő lépésekre, a vezető nélküli autókra és repülőgépekre, a műtéteket végző robotokra vonatkozik. Elborzasztó imázs Edgar Martins munkája, mely a BMW müncheni kutató- és innovációs központjába vezet el, és a törésteszteknél használt próbabábuk üres arcával és merev tartásával riogat. Minden jószándékú, időnként erőltetett üzenet mellett a tárlat nagy örömet szerez azzal, hogy végre pazarul kinagyított fotókat látunk okostelefonunk futó, mulandó élményeket megörökítő apró pillanatfelvételei helyett.
A kiállítás a londoni Saatchi Galleryben szeptember 17-ig látható.