Kereszt hordó Krisztus

Családcentrikus, látogatóbarát, módjával interaktív a prezentáció, melynek létrehozásában a Magyar Bibliatársulat és az Egyházi Könyvtárak Egyesülése működött közre. A magyar Biblia útját követő kiállítás becsesebbnél becsesebb darabokat sorakoztat fel – az ún. Huszita Bibliák egyikét, a Jordánszky- és az Érdy-kódexet, válogatott Vulgata-kéziratokat –, ám ezúttal inkább a bemutatás módjára irányítsuk figyelmünket, hiszen a könyv- és egyéb (szakrális) tárgyak együttese jelen keretek között aligha írható le. Gáborjáni Szabó Botond forgatókönyve és rendezése – mely Fekete György, valamint az időközben elhunyt Héjjas Pál látványtervére építhetett – az értékeket szükségképp most is üveg mögé rejtő tárlók ellenére arra törekedett, hogy kézbe adja ezt a különleges szövegfoglalatot. Bár a vallásosság, a hit képzete, szelleme, feltételezése (bizonyos értelemben a pasztorálás kettős szándéka: megnyerni a Bibliának, megnyerni a [Biblia-]olvasásnak) végigvonul a lehetőleg az ökumené jegyében elrendezett-arányított anyagon, a Biblia Sacra Hungarica termei és előterei vallástól, hitbeli meggyőződéstől függetlenül mindenki számára igyekeznek biztosítani a tájékozódást, a beleélést, az elmélyedést, a történelmi-művészettörténeti gyarapodást, az akár csak esztétikai természetű gyönyörködést.

Janus Pannonius

A feliratok jobbára egyszerűek, tömörek, a figyelmet fókuszálók. Ötletesek is (kiderül többek között: Gutenberg üzletet is sajdított a Biblia korai kinyomtatásában). Sajnos, nem makulátlanok: előfordul illusztrációk és képaláírások sorrendjének felcserélése (Dürernél), tájékoztatási pontatlanság (Csikos Sándor színművész neve rövid i-vel írandó, és emocionális szempontból is fontos, hogy nem egyedül az ő zengő hangján szólalnak meg – fülhallgatóban, gombnyomásra – bibliai idézetek, hanem egy fiatal lányhang átszellemült, ismétlő-követő előadásában ugyancsak). A nyomtatáshibákban a nyomda, azaz a számítógép ördögének mesterkedését kell látnunk – vagy ez esetben mondhatnánk a Biblia ördögét is…?

A kiállítás a maga tiszta logikája (lényegében a magyar Biblia történetének időrendje) szerint kalauzolja az érdeklődőt. A második terem szószékén bárki az ige befelé – alkalmanként akár kifelé, fennhangon – szóló hirdetőjévé válhat, a harmadik terem régi népiskolai padjaiban pedig, az ideillő gyermekmondóka krétabetűit sorjáztató tábla és a Szentírás-illusztrációkat (Szántó Piroska, Kondor Béla és mások műveit) pergető vetítőfelület előtt összegző stációhoz érkezhet, aki addigra már nagy magyarok (históriai személyiségek, költők) Bibliáit, bibliai kapcsolódású autográf írásait, gépiratait is megtekinthette. Köztük alighanem leghíresebbként egy Biblia hiányát: Ady híres, indulatában-betegségében széttépett Bibliájának sérült kötéstábláját. De nem kevésbé érdekesek a könyvállványt kívánó súlyos kötetek (például, még/már az előtérben, Kossuth – egyik – Bibliája). Felfedezhető, hogy Ottlik Géza (vagy ő, vagy az ő nyomában a gépírója) az Iskola a határon megfelelő helyén elsőre tévesen írta, majd kézzel javította a híres (bibliai) NON EST VOLENTIS feliratot/citátumot.

A gyermekeknek biztosított, bábokkal, rajzeszközökkel ellátott sarkok ott jártamkor (délelőtti, déli, azaz iskolai időben) néptelenül várakoztak, amiként a kiállítást is egyedül nyílt módom többször is bebarangolni. Kevéssel a november 21-i megnyitás után még jótékony hírverésre szorul a Biblia-kiállítás. (Ha jól értettem, a Széchényi könyvtári belépő nem jogosít belépésre – nem kizárt, hogy az épp az olvasótermekben tartózkodókat az átlagos árú jegy megvásárlása tartja vissza attól, hogy ennek a nemes látnivalónak is szenteljenek 40–50 percet.)

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A Biblia Sacra Hungarica csatlakozó, értékes része, konkrét jelenbe kapcsolója a Kecskeméti Képtár kortárs keresztény művészeti gyűjteményéből válogatott – igencsak eltérő színvonalú – tárlat. Ennek bizonyos darabjai előnyösen „rímelnek” a kiállítás egyes kincseivel. Prutkay Pétertől A keresztre feszítés rekvizitumai című munkája (a régi, népi, falusi kis eszközökből komponált, a magyar nemzeti színeket többszörösen bevető, ironikus-súlyos „szekrényke”) a sóváradi ún. Máriaházra siklatja a gondolatokat. Madarassy István a térbe, kétszeres-átlósan előre-oldalra döntött utolsóvacsora-asztallapja – rajta tizenhárom sebzett szegélyű tállal és középen egy gyűrt kehellyel – a nemescsói úrvacsorai terítőre mintázódik rá. A természetszerűleg gyakori (a jelentést nézve túlhasznált) keresztmotívum felidézi az imént bent látottat: a fénykeresztet, amely találó világítási effektussal, árnyékkeresztként került egy régi szobor, a Kereszt hordó Krisztus az idők folyamán fakeresztjét vesztett vállára.