 Jelenet A kékszakállú herceg várából. Vajda János felvétele |
A darab kezdetén megjelenik egy fiúsan öltözött, tinédzser kinézetű lány, s lábát a zenekari árokba lógatva elmondja a prológot. Akik felismerik benne Meláth Andreát, ezen a ponton kapcsolnak: a prológot Judit szájából halljuk – hátha ezúttal egy nőközpontú Kékszakállú-előadást fogunk látni! Noha ez többé-kevésbé ellentétes lenne a szerzői szándékkal, magam nagyon is elképzelhetőnek, mi több: izgalmasnak tartanék egy efféle koncepciót. De nem ebben az irányban folytatódik a produkció – a középpontban ezúttal is a Kékszakállú marad.
 Jelenet A kékszakállú herceg várából. Vajda János felvétele |
Judit eleinte gyufákat, később gyertyákat gyújtogat – a fel-felvillanó fényekből fokozatosan kiderül, hogy a díszlet egy nappali szobát ábrázol néhány ajtóval, egy franciaággyal és egy-két ülőalkalmatossággal. Itt él Kékszakállú, aki Judittól eltérően egyáltalán nem tűnik tinédzsernek, inkább javakorabeli férfi benyomását kelti. A kapcsolat tehát már a kezdet kezdetén disszonáns, és ez csak fokozódik az idő haladtával. Az egyes ajtók meglehetősen eltérő módokon tárulnak fel: a kínzókamra egy bőrönd, amiből fénynyaláb tör elő, majd előkerül egy véres menyasszonyi fátyol is; a kínzókamra-jelenetnél a férfi feltárja Judit előtt csupasz és sebekkel borított mellkasát. A kincsesház itt a fürdőszoba (mielőtt Judit ezt kinyitná, kis dobozban egy gyöngysort kap a Kékszakállútól), a kert pedig egy másik szoba, vágott virággal, melynek szirmaival a férfi telehinti az ágyra leheveredő Juditot. Az ötödik ajtónál azt várnánk, hogy megnyílik a bal oldali falon lévő hatalmas ablak – ehelyett csak kezek törik át a falborítást. A könnyek megjelenítetlenül maradt tava után aztán Kékszakállú fojtogatni kezdi Juditot, és ezen a ponton minden kétségünk eloszlik: amolyan régimódi kéjgyilkossal állunk szemben, aki legújabb áldozatát szedi éppen a csinos tinédzserlány személyében – csak kicsit körülményesen teszi. A végkifejlet aztán bármelyik Kékszakállú-előadásban megtörténhetne: a tükör mögött láthatóvá válnak a régi asszonyok, majd miután Kékszakállú ráadta Juditra a fátylat és a már korábban előkerült papírkoronát, Judit is a tükör mögé kerül, ahonnan immár egyedül néz vissza ránk.
 Jelenet A kékszakállú herceg várából. Vajda János felvétele |
Meglehet, a rendező szándéka teljesen más volt, mint amit felfogtam belőle, de nem sok fogódzót adott egy elvontabb olvasat kidolgozásához. Michael Schulz munkája vagy túl elvont ahhoz, hogy értsem – ez esetben attól tartok, a közönség nagyobbik része számára szintén érthetetlen maradt –, vagy éppen ellenkezőleg: tényleg azt akarta mondani, amit kihámoztam belőle – ebben az esetben viszont nem méltó a mű sokrétűségéhez és nagyságrendjéhez.
 Jelenet A csodálatos mandarinból. Vajda János felvétele |
Az opera ilyetén interpretációja után különös kontrasztként hatott A csodálatos mandarin klasszikus Harangozó Gyula-féle koreográfiájának előadása a Nemzeti Balett szólistáinak közreműködésével. A száz éve született Harangozó művét (miként minden más azóta született Mandarin-koreográfiát is) gyakran éri a vád, hogy nem ás le a bartóki mű gyökeréig, nem valósítja meg a benne rejlő lehetőségeket. Egy ilyen durván egyszerűsítő Kékszakállú mellett azonban éppen az tűnik fel, mennyire tisztában volt Harangozó Gyula a Mandarin történetének és üzenetének lényegével; mennyire szabatosan, egyszerűen, de mégis sokrétűen, és legfőképpen követhetően tudta azt elmondani saját korának táncszínházi nyelvén. Ez az előadás ma is a világos műértés és a megbízható szakmai tudás iskolapéldája – az már csak hab a tortán, hogy ehhez Harangozó művészi nagysága is hozzájárult. A táncosok tudásuk legjavát nyújtva járultak hozzá az előadás sikeréhez: Balogh Béla mint öreg gavallér és Kerényi Miklós Dávid mint nincstelen diák ritka szereposztási telitalálat, de nagyon jó Bacskai Ildikó is a lány, Bajári Levente a mandarin, valamint Komarov Alexandr, Nagyszentpéteri Miklós és Hommer Csaba a három csavargó szerepében.
 Jelenet A csodálatos mandarinból. Vajda János felvétele |
Zenei és színészi szempontból az operára sem lehet panasz: Meláth Andrea már több rendezésben is bizonyította, hogy kiváló Judit, most előnyös színpadi megjelenésével az éretlen kislányt is el tudta hitetni. Csak egy kicsit halványabb nála Palerdi András, aki figyelemre méltó orgánumán jól tolmácsolja a szólamot, de még nem igazán érett meg benne a szerep – igaz, az érleléshez most nem sok rendezői segítséget kapott.
Az előadást irányító Oberfrank Péter intellektualitást és érzelemgazdagságot szerencsésen egyesítő karmesteri alkata előnyösen mutatkozott meg a két Bartók-darabban. A keze alatt játszó Miskolci Szimfonikus Zenekar hangzásminőségben nem veheti fel a versenyt legjobb fővárosi együtteseinkkel, de a technikai gyengeségeket még jobban leleplező csökkentett létszámban is követni tudták a karmester intencióit és hangzó valósággá változtatták megformálását – ilyesmire pedig csak jó együttes képes.
Kapcsolódó cikkünk:
Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2008