 Rosie James munkája (A szerző fotói) |
Ez nem kis szó, ha számításba vesszük, hogy az elmúlt pár évben egyre nyitottabbá váló és egyre sikeresebb programdöntéseket hozó múzeum szintén nem kerülheti el, hogy a szakma aktuális, fogalmi dilemmáival számot vessen. Az iparművész korábban még problémátlannak tűnő fogalma mára a divattervező, öltözéktervező iparművész, formatervező, designer, képzőművész meghatározásaival párbajozik, korántsem a megnyugtató és kétségek nélküli lezárás reményében. Nem meglepő tehát a múzeum rendezvényeivel és kiállításaival kapcsolatban rendszeresen felvetődő kritikai megközelítés, amely első körben azt vizsgálja, hogy vajon megfelel-e az adott program témája és jellege a naprakészség és a kortárs szellemiség elvárásainak. Az elmúlt évek alapján ez egyre jobban megy az Iparművészeti Múzeumnak, ami a jelek szerint sikerrel látszik összehangolni a modernizmus igényeit a hagyományőrzés és a történeti reflexiók aspektusával.
A jelen kiállításpár esetében az összehangolás talán különösebb erőfeszítések nélkül történhet, hiszen a kortárs képzőművészet öltéshez, cérnához, hímzéshez kapcsolható alkotóinak bemutatása egyszerre biztosít izgalmas terepet a klasszikus értelemben vett iparművészet, a képzőművészet, illetve a kortárs design kedvelői számára is. Az öltés művészete címen celebrált nemzetközi, nyílt pályázatra épülő biennálét az angliai Hímzők Céhe (Embroiderers’ Guild) szervezte a Coats Craft Europe támogatásával, azzal a céllal, hogy bemutassa az öltés szerepét a kortárs művészetben. A jelenlegi, hetedik biennáléra 37 országból összesen 608 művész 944 munkája érkezett be. Ebből nemzetközi zsűri választotta ki azt az 56 alkotást, amely 13 ország művészeinek alkotását mutatja be. Az ehhez kapcsolódó, kortárs magyar művészek munkáit bemutató kiállítás, az „Ahogyan a varrócérna kerüli a gombot” pedig a biennálé felvetéséhez kapcsolódó hazai munkákból szemezget.
 Hourig Torossian munkája |
Az eredmény egy minden szempontból összefüggő, koherens és páratlan művészeti élmény. A földszinti kerengőbe installált kiállítások között számos tekintetben elmosódik a határvonal. Talán az egyelten hangsúlyosabb különbség az lehet, hogy a nemzetközi szekcióban a hímzés mint médium, alkotói forma és/vagy kifejező eszköz dominánsabb szerephez jut, míg a magyar műalkotások esetében a cérna és a textília absztraktabb összekapcsolódási formái sűrűbben jelentkeznek, komplex műalkotásokban. Mindkét esetben nagyon hangsúlyos szempont azonban a varrás, a hímzés írás jellege. Az inskripció gesztusa erős, explicit élmény a kiállítás(ok) egészét tekintve. Tilleke Schwarz Játssz velem című munkája például olyan, mint egy hatalmas firkapapír, amin egészen kidolgozott és nagyon vázlatos rajzok keverednek mindenféle odafirkantott írással, felszólításokkal, emlékeztetőkkel vagy éppen egy szerb nyelven írott felsorolással. A képi és a textuális egységek ikonikusan elkülönülő volta általában olyan, az említetthez hasonló munkákon jelentkeznek, amelyek a kompozicionális harmóniára való törekvés helyett a töredezettséget, az esetlegességet, a fércelés által létrehozott vázlatosságot célozzák (pl. Maria Ryan, Sarah Burgess vagy Rosie James).
 Szenes Zsuzsa munkája |
Az inskripció gesztusa különösen erőteljes azokban az esetekben, ahol a lágy, illékony cérna és a rendhagyó felszín vagy alap diszharmonikus találkozásából adódik feszültség. Ilyen például Imre Mariann kődarabba hímzett/fércelt virágmotívuma és Érintők című munkája, ahol porcelántányérokon szervírozott, törékeny öltésformák össze- és széttartó vonalaira fókuszál. Ugyancsak nagyot szól ebből a szempontból Gulyás Gyula Hegybevarrás című 1971-es land art-ja, melyben egy 15 méter magasan húzódó villányi sziklarepedést „fércelt” össze. Itt a kép vagy minta hagyása mellett/helyett a cérna rögzítőanyag-funkciója is hangsúlyos szerepet kap.
A hímzés és varrás mint a faktúra megérzékítését szolgáló eszköz is előtérbe kerül az olyan munkáknál, amelyek egy-egy kép bizonyos részleteit hímzik át (pl. Laima Orzekauskiene, Mariana Fantich, Ilaria Margutti – Rosalba Pepi vagy Hourig Torossian munkája), de általában mégis az írásjelleg és/vagy a cérna összetartó funkciója kerül játékba, rendkívül izgalmas megoldások mentén.
Természetesen a kézenfekvő kézimunka szakkör-irónia, illetve a háziasszonyi serénységgel egyenes megfelelésben lévő, konyhákban elhelyezett háziáldás-hímzések sem maradtak feldolgozatlanul. Caren Garfen Mamikönyv Minden kész és leporolva című alkotása például a lakás tisztántartására vonatkozó nett kis útmutatókat tartalmazó, hímzett konyharuhákból és tisztítókesztyűkből áll, míg Szabó Eszter Ágnes a konyhai háziáldások műfaját dolgozza és helyezi át két munkájában. Az egyik esetben hatalmas abroszt készít a Clark Ádám tér felülnézeti térképével, a háziáldás és a térkép útmutató voltának
 Szabó Eszter Ágnes munkája |
összemosásával. A másik esetben az otthonosság nosztalgikus aspektusát hozza működésbe videó-installációjában (Emlék), ahol a Delta egyik régi műsorát sugárzó tévé képernyőjére Kudlik Júlia bemondó képével hímzett, halványan áttetsző terítőt helyez.
A cérna és tű használatának számos absztrakt, konstruktív és mindenképpen kreatív olvasata nem hagy kétséget afelől, hogy ezen létfontosságú eszközök nem csak az önképünket és önbecsülésünket naponta újraíró öltözékeinket tartják egyben, de az írás, illetve a képi és a formai ábrázolás műalkotásokat teremtő gesztusainak is elengedhetetlen tartozékai. Arról nem is beszélve, hogy ugyebár, úrilány nem ül tétlen kézzel…
A kiállítások 2009. március 22-ig látogathatók.
Vö. Kürti Emese: Amíg bírják cérnával
Bugya Brigitta: Mit csinál Kisvakond?