Ma már nehéz figyelmen kívül hagyni azokat az asszociációkat, amelyek az árpádsávos zászló vagy a turulmadár láttán óhatatlanul felötlenek a múlt század történelmét kicsit is ismerő, jóhiszemű honpolgár fejében. A történelemnek ezt a szeletét legkésőbb az általános iskola nyolcadik osztályában megtanuljuk, de ha mégis akadna e szép hazában valaki, aki nem érti, miért keltett felháborodást az 1990 után megjelenő zászlólengetés, akkor irány a múzeum: ez a kiállítás épp neki készült.

A Holokauszt Emlékközpontban található műemlék zsinagóga karzatán szép sorban megtekinthetőek e két szimbólum: az árpádsávos zászló és a turulmadár alak- és jelentésváltozásainak fontosabb állomásai. A kiállítást rendező Molnár Judit történész a kontextus bemutatására koncentrált, amelyben az említett jelképek időről időre felbukkantak. Abból az általános tételből indult ki, miszerint egy képi alakzat azáltal válik szimbólummá, ha egy közösség számára egyértelmű, mindenki számára világosan felismerhető fogalom, üzenet társul hozzá. Vagyis a szimbólumok nem örök érvényűek, tartalmuk időről időre módosulhat aszerint, ahogy az üzenetközlő vagy épp a befogadó közeg mondandója, illetve kulturális háttere változik. Se szeri, se száma a civilizáció történetében azoknak a képeknek, amelyeknek egyes térben és időben távol eső kultúrák eltérő jelentést tulajdonítottak, habár Jung óta tudjuk, léteznek a kollektív tudatalattiban civilizációs háttértől független „ősképek” is. A történelmi szimbólumok azonban nem tartoznak ezek közé. Ezek jelentősége épp abban áll, hogy egy zárt közösség identitását, összetartozását hivatottak kifejezni – adott esetben azokkal szemben, akik nem tartoznak oda, vagy akiket nem óhajtanak e közösség kötelékében látni. A történelmi jelképek üzenete tehát elsősorban a kontextuson múlik, és az sokszor felülírja eredeti jelentésüket.

Fotó: Steinberg Gábor (Forrás: hdke.hu)

A két említett jelkép esetében éppen ez történt, s a kiállítás ezt a jelenséget illusztrálja bőséges kép- és hanganyaggal. Elsőként az árpádsávos zászlót, Imre király, Szent László, Hunyadi Mátyás és Rákóczi Ferenc zászlaját, valamint a turulmadarat mint történeti ereklyét mutatja be, majd eredeti híradófelvételek, plakátok, röplapok és mindennapi használati tárgyak segítségével idézi fel az első világháború utáni Trianon-kultusz kibontakozását, a két jelkép fokozatos összefonódását az 1920-as évek megerősödő jobboldalának szimbólumkeresésével.  A trianoni békeszerződés a magyarság egészének jelentett súlyos sérelmet, de a politikai viszonyok alakulása következtében a nemzeti felháborodás és a revízió kérdése mindinkább összefonódott az antiszemitizmussal, s így az árpádsáv és a turul az irredentizmus közkedvelt motívumából a szélsőségesek emblémájává vált. 

A falakon és a tárlókban egymással szemben láthatóak a sértett nemzeti büszkeség hivatalos propaganda-plakátjai és bájos hétköznapi tárgyai. A Nagy-Magyarországot ábrázoló hamutartó és a Nem, Nem, Soha! feliratú szódavizes palack néz farkasszemet Szálasi sajátkezű vázlatával, amelyen az általa III. Béla hadilobogójának stilizációjaként aposztrofált nyilaskeresztes zászlót vette papírra.

A kiállítás építész-tervezői (Vasáros Zsolt és Nagy Zsolt) a zsinagóga karzatát kartondobozokból épített fallal határolták el a lenti rituális tértől. Az installáció egyszerre idézi a jeruzsálemi siratófalat, a gettók falait, utal a ki- és bezártságra, amely a mindenkori kirekesztetteket sújtja. A könnyen málló anyagból épített labirintus ugyanarra szolgál, amire kőből épült történelmi elődei: utat kínál, amelyen végighaladva fontos felismerésekhez juthat a látogató. A falakkal határolt útvonal helyenként térré bővül, s itt megállásra késztet a plazmatévéken folyamatosan játszott filmanyag. Három csomópontot kínálnak a kiállítás létrehozói az elmélkedésre: először a szimbólumok történelmi használatáról kapunk képet, majd a két háború közötti rekvizitumok között végighaladva eljutunk a második képernyőig, ahol a Horthy-korszak szimbólumhasználata elevenedik meg korabeli híradófelvételek segítségével.

A szerző fotója

A kiállítás harmadik szakasza a mával foglalkozik, azt indokolva, miért is aktuális napjainkban az árpádsávos zászló és turulmadár szimbolikáját kutatni.  A harmadik monitoron a közelmúlt szélsőséges megnyilvánulásairól kapunk képet, miközben a kommentárokból kiderül az is, hogyan vált elszigetelt és a többség által elítélt neonáci jelenségből ismét a közbeszéd tárgyává a sávok száma – ami ugye súlyos csúsztatás és tudatos mellébeszélés. A jelképes labirintusjárás végső, kivezető-levezető szakasza honfitársaink félreértelmezett hazafiságát, és nem félreértelmezhető, fenyegető üzenetét illusztrálja a szélsőséges jobboldali megmozdulásokon készült utcai felvételek segítségével, s a tárlókban a húszas évek rekvizitumainak tükörképeként megjelennek a divatos, Nagy-Magyarország mintás zoknik. Ha végigjártuk a tanulságos labirintust, visszajutunk oda, ahonnan elindultunk. Rajtunk múlik, hogy közben bölcsebbek lettünk-e.