A lengyel börtönben jogtalanul fogva tartott, éhségsztrájkba belehalt román Claudiu Crulicról szóló dokumentarista animációs film a ’van-e élet a halál előtt?’ kérdésre könnyedén kínálkozó igen feleletet cáfolja. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Jászay Tamás
CLAUDIU CRULIC KÁLVÁRIÁJA
EGY, KETTŐ, SOK 47. Maribori Színházi Fesztivál
Írjuk le külön is, mert lényeges a szám: negyvenhetedik alkalommal rendezték meg Mariborban Szlovénia legnagyobb színházi fesztiválját, amire idén – mivel a város Európa Kulturális Fővárosa – a szokottnál is nagyobb figyelem irányul. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
BÁTORSÁGPRÓBA II. THEALTER U21 Plusz, Szeged
Négy nap négy előadásáról számolok be a szegedi Thealter októberi, idén második születésnapját ünneplő kistestvérén, az U21 Plusz Fesztiválon látottak közül. Nem a Régi Zsinagóga hűvöse volt a fő ok, hogy mindegyik fináléba beleborzongtam. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
KOCKÁZATOK ÉS MELLÉKHATÁSOK Aleksandra Vrebalov: Mileva / Armel Operarverseny 2012
Ez a cikk eredetileg az Armel Operaverseny harmadik produkciójáról, Philip Glass A fegyencgyarmaton című operájának magyarországi bemutatójáról szólt volna. A szerkesztői szándékot azonban felülírta a rideg valóság. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
PERÚJRAFELVÉTEL David Harrower: Blackbird / Orlai Produkció, Szkéné
Kellenek ilyen darabok a színházba, hogyne kellenének: muszáj beszélni olyan témákról, amelyekről fehér asztal mellett nem illik, mert nem szokás. De biztos, hogy így? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
ZOKNIT HÚZNI A POLIPRA William Mayer: Haláleset a családban / Armel Operaverseny 2012
Amikor szenvedésem százhetvenedik perce környékén egy szereplő azt tudakolja ájtatos arccal, hogy ki a megmondhatója, mekkora gyötrelem, mekkora fájdalom a földön élni, legszívesebben felüvöltenék: én, én, én. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
BRAVÚRSTÜCK Händel: Giulio Cesare in Egitto / Salzburgi Ünnepi Játékok 2012
Még a legnagyobbakban is ott a bizonyítási kényszer (vagy csak bennük igazán?): a Salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékok új intendánsa, Cecilia Bartoli közel elérhetetlen magasságba tette a lécet – önmaga számára. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
SPAGETTI-SHAKESPEARE Compagnie Irina Brook: A vihar / Salzburger Festspiele 2012
Irina Brook alighanem túl fennköltnek és elvontnak találta A viharban foglaltakat, ezért aztán fogta és az egészet lerángatta a földre: bohóctréfák, megrakott lábosok és bűvésztrükkök közegébe. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK 22. Thealter Feszt, Szeged / Hetedik nap
Úgy látszik, a fesztivál utolsó napjára nem csak a naplóíró, de a nézők is elfáradtak kissé: a végig teltházzal dübörgő előadások után most mintha szellősebben ülnénk, de sebaj, a színpadról érkező erős impulzusok így is felvillanyoznak. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
HULLÁMOK ÉS VÖLGYEK 22. Thealter Feszt, Szeged / Hatodik nap
Nincs igazság: Hód Adrienn felvillanyozó, jó levegőjű táncszínháza után a fesztivál hatodik napjának a színvonala váratlanul zuhanórepülésbe kezdett. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
HELYETTES ÉNEK 22. Thealter Feszt, Szeged / Ötödik nap
Úgy tenni, mintha – a színháznak alapképlete ez. Van valaki, aki utánoz és van valaki, aki figyeli: pénteken az alkalmilag fel- és kipróbált szubjektumok jól illettek az utánzókhoz. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
BEVEZETÉS A DRAMATURGIÁBA 22. Thealter Feszt, Szeged / Negyedik nap
Kedves gyerekek! A mai órán a rendező legjobb barátjáról lesz szó, a dramaturgról. Nem csodálom, ha még sokan nem hallottatok róla: a gyakorló színházcsinálók is gyakran megfeledkeznek a létezéséről. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
ÁLDJON VAGY VERJEN 22. Thealter Feszt / Harmadik nap
Már megint itt vannak a magyarok, pedig a szegedi és szabadkai rémálomból is még épp csak felébredtünk. Pintér Béla monstre áltörténelmi freskóján ámulva cikázik a szem. Minden és mindenki a helyén. Fények, kamera, tessék! JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
FORDÍTÁSI GONDOK 22. Thealter Feszt, Szeged / Második nap
Lassacskán bandukolunk a sötét erdő közepe felé: a fesztivál díszvendége, Pintér Béla tükörbe néz, ahol Pincér Géza rémképével birkózik, aztán meg Urbán András földből, vízből, őrölt paprikából és művirágból épít zavaros kollázst. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
PERSONAE NON GRATAE 22. Thealter Feszt, Szeged / Első nap
Sajátmagában bizonytalan kanördög, zsigerből csábító tiniszirén, torzonborz lakásfoglaló szállta meg az állandó és alkalmi színházi tereket a 22. Thealter Feszt Szegedre szabott első napján. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.