Tarik Saleh a legjelentősebb iszlám egyetem közegébe ágyazott, belső vallási konfliktusból kibontakozó, kegyetlen politikai thrillerében olyan világ sejlik fel, mely fokozatosan a bőr alá kúszó, kellemetlen érzéssel tölti el európai nézőjét. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Szilágyi Fanni első rendezése tükörfilm, mely látszólag különböző, mélyrétegükben mégis ugyanazokat a közös kényszereket hordozó ikerpárról szól, akik valahogy nem találják az egymáshoz vezető utat. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A megrázó drámák mellett az idei Szemrevalón megfértek a húsbavágó témákkal foglalkozó, ám azokat könnyedebb hangvételbe csomagoló vígjátékok is, melyek a modern női lét generációkon átívelő dimenzióit és a multikulturális társadalmat feszítő problémákat vizsgálják. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.
Míg Antall József hidegvérű vezetőnek, addig Göncz Árpád szerethető, de inkompetens bácsinak tűnik az idei magyar Oscar-nevezésből, mely minden igyekezet, korhű díszlet és átlagon felüli színészi teljesítmény ellenére érdektelen, hollywoodi kliséket mantrázó kurzusfilmmé válik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Ali Abbasi Cannes-ban debütáló filmjében nem az a legszörnyűbb, hogy egy átlagos iráni férfi lelkiismeretfurdalás nélkül meggyilkol tizenhat prostituáltat, hanem az, hogy a kegyetlen mészáros a nép hősévé válik. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A 40 éves Sisi presztízs- és talajvesztése, egy 17 éves kamasz gyermekének örökbeadási-kálváriája és egy nem várt viszonyban magára találó gyanúsított tragédiával átitatott útkeresése: a 18. CineFest súlyos drámákon keresztül enged betekintést a nyomás alatt feltöredező női létállapotba. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.
Rohonyi Gábor és Vékes Csaba rendezése cím és tartalom tökéletes szimbiózisa: a Szia, Életem! kedves, moderáltan vicces, teljesen ártalmatlan, a végére kissé nyálas közönségfilm, mely nem tud, és nem is akar több lenni annál, amit plakátja ígér. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Jordan Peele egy UFO-horrorba csomagolva, egymásba folyó metaforákon keresztül mesél a látványról, a hírnév hajszolásáról és arról, hogy hogyan veszítettük el a kapcsolatot a mozgókép ontológiájával. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Az amerikai független film fenegyereke a floridai motelek után a texasi iparvárosok felé vette az irányt, hogy újra belülről vizsgálja a tengerentúli társadalom perifériáján ragadt rétegek sajátosan őrült mindennapjait. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A spanyol Oscar-nevezés kiválóan karikírozza a modern cégvezetőnek a makulátlan imidzs fenntartásáért folytatott mindennapos küzdelmét, miközben a látszat ajtaján egyre többször kopogtat be a kendőzetlen valóság. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
2022 egyik legjobban várt horrorja a történetet keretbe rendező szimbolika nélkül követi a Sinister nyomvonalát, így egy hangulatában hasonló, narratívájában kevésbé komplex tinédzserthriller bontakozik ki, ami csak részben képes beváltani az előzetesen elé támasztott elvárásokat. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A Lightyear pontosan olyan spin-off, mint a legtöbb, hasonló franchise-ból egy-egy karaktert kiemelő próbálkozás: elkészült, nem fájt, de meglettünk volna nélküle. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Minden eddiginél gazdagabb off-program és több, mint 1500 percnyi mozgókép várta az érdeklődőket a 6. Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon, ahol a napjainkat leginkább meghatározó problémakörök mellett (menekültválság, közösségi média) lenyűgöző, társművészeteket bemutató alkotásokkal találkozhatott a közönség. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.
Három év kihagyás után visszatértek a dokumentumfilmek a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál programjába – olyan letaglózó alkotásokkal, melyekben a magyar társadalom perifériájára szorult csoportjainak életébe nyerhetünk betekintést. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.
A Minden, mindenhol mindenkor nem találja fel a spanyolviaszt. A már bejáratott, más művekből összeollózott elemeket használja fel újra és vegyíti eredményesen. Bő kétórás szórakozásnak megfelel, ám földindulást generáló, kiemelkedő klasszikusnak kevés. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.