A provokatív, társadalmi nemhez tartozó sztereotípiákat lebontó akciókat az 1940-ben, Linzben született VALIE EXPORT-tól sokan jól ismerhetjük, ahogy azt is tudhatjuk, hogy a művész a női testet szubjektív jelek, szexuális szimbólumok és társadalmi nemi egyenlőtlenségek kulturális hordozójaként használta, és ebből kiindulva születtek saját testét meghajlító térkorrekciói (Körperkonfigurationen, 1972–82). EXPORT radikalizmusa magyar szemmel egészen különleges valóságszeletet képvisel, hiszen amíg a bécsi akcionisták megalapozták a radikális performanszok kultuszát, amely Bécsben a mai napig aktívan alakítja a kortárs művészeti előadásokat, addig a magyar neoavantgárdot követően Magyarországon egyre inkább feledésbe merültek.
VALIE EXPORT: Tapp und Tastkino. Fotó: Werner Schulz. A képek forrása: Albertina
A művész az elsők között mutatott rá arra, hogy a patriarchális struktúrák beírták magukat a női test reprezentációjába, valamint hogy a traumát a testtel összefüggésben kell értelmezni – éppen ezért az csak akcióval, mozgással oldható föl. Saját testből így alkotva társadalmi testet, VALIE EXPORT Eleanor Antint, Jenny Holzert, Martha Roslert és Gina Pane-t követően az elsők között volt, akik hozzájárultak a női művészek emancipációjához. Jól ismertek provokatív, a bécsi akcionisták módszertanát integráló performanszait – ezek közé tartozik például a Tapp und Tastkino (1968), ahol társa, Peter Weibel idegeneket kért fel arra, hogy “látogassák meg a mozit”, és egy dobozon keresztül érintsék meg EXPORT fedetlen mellét. A bécsi Albertina múzeum retrospektív kiállítása egyszerre mutatja be a kiterjesztett mozihoz hasonló ikonikus műveit, és nyújt betekintést legutóbbi alkotásaiba, amelyekkel többek között a Velencei Biennálén és a londoni Tate-ben találkozhattunk. Amellett, hogy az eredeti felvételeket, fotókat és installációkat felvonultató tárlat a művész eddigi legátfogóbb kiállítása, a bécsi intézmények részéről fontos gesztus is, hiszen EXPORT munkái a kezdetekkor nemhogy nem kerülhettek múzeumi környezetbe, de utcán kihelyezett plakátjait is rendszerint eltávolították provokatív jellegük miatt.
A kiállítás számos olyan példát mutat be, amelyeken a művész saját identitását értelmezi át: ilyen az Identity Transfer 1, 2 and 3 (1968), ahol férfiruhát ölt magára. Későbbi műveire egyaránt jellemző a személyes narratíva használata, az autobiográfia – bizonyos értelemben minden műve önarckép, napló. A hatalmi struktúrákkal szembeszálló EXPORT a filmet, a fotót, a kollázst, a rajzot és a bodyartot egységként kezelte, célja univerzális traumafeltárás volt. Jó példa erre a Remote… Remote… (1973) című rövidfilmje, amelyben EXPORT a trauma és a testi reprezentáció metszéspontjait vizsgálja: két bántalmazott gyermekről készült felnagyított rendőrségi fotó előtt ülve, késsel vágja fel a körömágyát, vérző ujjait egy tál tejbe mártja, majd megnyalja.
VALIE EXPORT: Aktionshose. Genitalpanik. Fotó: Peter Hassmann. A képek forrása: Albertina
A tejhez és vérhez hasonló bibliai motívumok és az EXPORT katolikus neveltetésére való utalások végigvonulnak a kiállításon, a legközvetlenebbek ezek közül a vallási képek újrajátszásai. A Die Geburtenmadonna, nach Michelangelo Buonarroti ‘Pietà, Madonna della Febbre’ (1498–1501, 1976/80) című művén például egy mosógép tetején ülő modern Madonnává válik, ami nem okoz nagy meglepetést, hiszen az összes női karaktert ábrázoló művén őt láthatjuk: hol férfiként, hol anyaként, hol szeretőként, még a Peter Weibel által újrajátszott művészettörténeti motívumokban is őt pillanthatjuk meg (Ohne Titel. Mann in der Pose des Heiligen Sebastian, nach: Piero della Francesca „Madonna della Misericordia” Mitte 15 Jh. (1976). Az Aus der Mappe der Hundigkeit (1968) szintén magáért beszél, tökéletes kifordítása a női és férfi szerepköröknek: a konzervatív osztrák nőideált megtestesítő EXPORT pórázon vezeti párját, a médiaművész Peter Weibelt. Legismertebb munkái közé tartozik a Marina Abramović által is újrajátszott Aktionshose, Genital Panic (1968), amelyet a művész nemzetközi független filmesek müncheni találkozójának apropóján készített. Újra a férfi és női szerepekkel játszva ágyék nélküli nadrágot és bőringet visel, kezében pedig egy géppisztolyt tart. Lábai csupaszok és sebezhetőek, akárcsak nemi szerve, a fegyvert pedig mellmagasságban tartja, látszólag készen arra, hogy a néző ellen fordítsa, akire tekintetét szegezi.
EXPORT retrospektív kiállítását végigkíséri a tükröződés motívuma – a kint és bent játéka a tükörkép, külalak játékából is adódik. A művész analitikus fotóvizsgálatába és kísérletező eljárásaiba még az is beletartozik, hogy magát a nézőt hívja be a fotó környezetébe, a bécsi utcarészletek, a tengerpart, a közterek mind csak ürügyként szolgálnak ehhez. Az Albertina tárlata többek között azért is különleges, mert nemcsak ezeknek a jól ismert köztéri performanszoknak ad teret, hanem bemutatja a művész elmúlt években készített videóinstallációit és objektjeit is, amelyek konceptuálisabb, korunk problémáira érzékenyebb műveknek tűnnek.
VALIE EXPORT a női testet boncasztalra fekteti, és annak hatalmi, lelki, etikai és esztétikai aspektusát egyaránt vizsgálva, tágabb értelemben veszi szemügyre saját testünkkel való kapcsolatunkat, amely egyre inkább átformálódik a robotika és a mesterséges intelligencia intervencióinak köszönhetően. Késői művei közül különleges az I turn over the pictures of my voice in my head (2008) című videómunka, ahol EXPORT egy laringoszkóp segítségével vizsgáltatja meg belülről a száját, miközben saját gondolatait formálja meg hangszálaival. Amellett, hogy egy rendkívül meghökkentő, orvosi műtéthez hasonló felvételt láthatunk, amelyben EXPORT kifordítja a kint és bent koncepcióját, radikális megközelítésmódjával bizonyítja, hogy még nyolcvanhárom évesen is van mondanivalója. Bár az Albertina kiállítása nem kínál egy az eddigiektől különösebben eltérő művészettörténeti perspektívát VALIE EXPORT életművének értelmezésére, mégis felmutatja a művész radikális fellépéseit, egyszersmind analitikus látásmódját munkaciklusain keresztül.
A női test társadalmilag jelentősen lehatárolt képe, EXPORT műveiben pont a korlátok kihangsúlyozásával, a keretekre való fókuszált rámutatással válik fluiddá, könnyedén alakíthatóvá, szabaddá. A különös emancipációt nem pusztán a kép terének vizuális hajlításával éri el, hanem – ha szükséges – eltöri, elszakítja, egyszersmind újraírja azt az önmagáról alkotott képet, amelyet a külvilág lát. Radikális gesztusokkal írja át a művészettörténetileg kanonizált, sok esetben passzív helyzetbe szorított női szerepeket. Bár már nyolcvanas éveiben jár, még most is tud újat mondani a testről, amely egyre inkább biopolitikai aspektusból foglalkoztatja.
A kiállítás 2023. október 1-ig tekinthető meg a bécsi Albertinában.