A koncert igazi meglepetése maga az Alma Mater Kórus volt: már a női kar első belépése impresszionálta a hallgatót erőteljes, mégis csiszolt és gömbölyű megszólalásával. A hangverseny folyamán azután kiderült, hogy ez a néhány külsőssel dúsított, de alapvetően mégis a főiskola hallgatóinak adott hanganyagából építkező kórus Erdei Péter vezetése alatt valódi profi együttessé érett össze, és a legszerencsésebben egyesíti a magas színvonalú kórus-nevelő munkát a tagok egyéni zenei képzettségével. Ez a kórus, még ha egy-egy pillanatban, egy kényes belépésnél énektechnikailag nem bizonyul is mindig tökéletesnek, hangzáskultúrájával, fegyelmével, bámulatos intonációjával és muzikalitásával mégis felülmúlja talán az összes hivatásos vegyeskarunkat. Erdei Péter ismét valami igen jelentős értéket hozott létre.

Erdei Péter

A hangverseny műsorán szereplő három mű izgalmas elegye volt hangszerkíséretes és a cappella, magyar és külföldi, mai és tegnapi egyházi kóruszenének. A műsoron Vajda János, Francis Poulenc és Aarvo Pärt egy-egy kompozíciója szerepelt. Vajda János – Orbán György mellett – a legkeresettebb és a kórus nyelvét leginkább anyanyelvi fokon ismerő hazai kóruskomponista. Via Crucisa ihletett, számos szép megoldást kínáló kompozíció, amely a keresztút reménytelensége által sugallt monotóniát figyelemre méltó ökonómiával, a kísérő fúvós-kamaraegyüttes plusz orgona hangszínkombinációinak kiaknázásával és ritmikai játékokkal oldja, miközben a kórust mindvégig valamiféle puritanizmus – alacsony szólamszám, egyszerű harmóniák, mérsékelt tempó – jellemzi.

Francis Poulenc a cappella Miséje gazdag és jelentős motettatermésének, egyszersmind pedig igen expresszív és egyéni énekkari stílusának megkoronázása, amely igen jelentős követelményeket támaszt az előadó kórussal szemben. A Poulenc-kórusművek különösen intonációs szempontból, illetve rendkívüli hangterjedelmi igényeik miatt kényesek; a valódi feladat azonban a technikai problémák leküzdése után következik, és abban áll, hogy fell kell tudni idézni azt az éteri lebegést, azokat az angyal- és kozmosz-hangokat, amelyek kedvéért ezek a darabok megíródtak. Ezen az estén a kórus felkészültsége garantálta  a technikai nehézségek leküzdését, és Erdei Péter rendkívül szuggesztív, a legendás Vásarhelyi–Maklári-hagyomány teljes jogú örökösének tekinthető vezénylése pedig a lényeg, a poulenci hit és látomás szavatos megjelenítését. Különös plaszticitással és megkapó szépséggel szólalt meg a Christe eleison mint „szférák zenéje”, a vidám, „angyalkás” Sanctus, a mű tetőpontját képező, elemi erejű Hosanna, a szívhezszóló Benedictus és a misztikus–elidegenedett szférákba emelkedő Agnus Dei. A mű szép előadásában nagy szerepet játszottak a kórus-szólisták tetszetős megszólalásai is.

Vajda János

A szünet után Aarvo Pärt nagyhatású Misereréje következett; ebben a műben a fúvósok mellett gitár, basszusgitár, orgona és ütők kísérték az énekkart, és fontos szerephez jutott a Celeng Mária, Vörös Szilvia, Pataki Dániel, Szerdahelyi Pál, Kelemen Dániel összetételű szólóegyüttes is.

A szuggesztív, sodró lendületű kompozíció valamivel külsődlegesebb eszközökkel éri el hatását, mint a hangverseny első két műsorszáma, s ez egyszerre teszi az előadók feladatát hálásabbá és még nehezebbé. A szerzőre jellemző nagyszabású, de mindig roppant kontrollált és artisztikus kidolgozottságú tablók kiváló és hibátlan előadásban szólaltak meg; a szólókvintett minden tagja remekelt; a kísérőegyüttesből pedig különösen az érzékeny és beszédes fúvósok maradtak emlékezetesek. A kórus és Erdei Péter pedig magabiztosan és ihletetten állt helyt és bizonyította kvalitásait a Pärt-műben is.