 Az egyik meg nem valósult terv |
Mindjárt első alkalommal nagy falatot tűztek a vasvillára: az ideiglenesen kialakított Városháza park helyén építendő Városháza Fórum ügyét. Hogy miért is ügy ez valójában, arra a szakmabeliek kapásból tudnak válaszolni, a közvélemény számára azonban érdemes összefoglalni az eddig történteket. A pesti városháza jelenlegi épületének 300 éves története (bővebb információ itt), s magának az intézménynek költözködések sorával tarkított működése is hányatott sorsot mutat. Minden bizonnyal ezt elégelte meg a jelenlegi városvezetés, amikor elhatározta, hogy nagyszabású épületegyüttes létrehozásával kívánja demonstrálni: Budapest európai rangú főváros, amelynek szüksége van „dobogó szívre” – s a projekt imígyen Budapest szíve – Városháza Fórum névre kereszteltetett. A XX. század folyamán többször felmerült egy új épület létrehozásának igénye (az első pályázatot 1898-ban írták ki e tárgyban), születtek tervek is, de egyik sem valósult meg: a történelem viharai elsodorták a büszke identitástudattal együtt az álmot is. Most viszont úgy tűnik, merünk nagyot álmodni, dacára az ugyancsak sanyarú valóság ébredést sürgető lidércnyomásának.
 Invalidus Palota |
Már az Invalidus Palota befejezését is a hajdani városfal Károly körút-menti maradványai akadályozták meg, s a műemlékvédelem azóta sem lett engedékenyebb. 1996-ban a Buvátiban indult egy Városháza projekt: a Zoboki Gábor vezette műterem feladata a városháza épületének teljes rekonstrukciójával egyidejűleg az egész tér átfogalmazása lett volna. A tervben a Károly körúti bazársor elbontása is szerepelt, a parkolási gondok megoldására pedig mélygarázst terveztek. Az akkori koncepció a jelenleg nem beépített területen parkot képzelt el, a városfal maradványait érdekes térelemként felhasználva, a funkciókat jórészt a föld alá telepítve. A nagyszabású tervből egyedül a bazársor elbontása valósult meg 2005-ben, s létrejött a Városháza Park, amelytől a Belváros lakói a városfejlesztési projekteket szívén viselő Studio Metropolitana felmérése szerint a mai napig sem szeretnének megválni, pálinka- és egyéb fesztiválok okán.
Amikor a Nemzeti Színház a Gödörbe süllyedt, a városatyák mégis úgy döntöttek, kulturális közparkból elég egy a város szívében, s a Városháza területének rendezése az épület Károly körút felőli bővítésével kívánatos. A 2006-ban lezajlott ötletpályázat már egyenesen Budapest szívét vette célba. A kiírás részben a Károly körút térségének kialakítására vonatkozott, s az eredmény kétségtelenné tette: itt park helyett térfalnak kell épülnie. A Budapest szíve program ezzel egyidőben célul tűzte ki a Belváros forgalmának csökkentését, élhetőségének radikális javítását, ámbár ezek mellett a szolgáltató, kereskedelmi, központi szerepek megőrzése, továbbfejlesztése természetes igényként élt tovább, belátható módon gyarapítva a fából vaskarika típusú problémák számát.
 Egeraat terve |
A Károly körútra kerülő épület-együttes tervezésére kiírt pályázat 2008-ban lezajlott (bemutatását ld. itt), méghozzá az építészek körében megszokottnál hangosabb viták kíséretében, sok kizárt értékes pályaművel, a projekt nagyságához mérten kevés pályázóval, külföldi érdektelenséggel. S pikantéria gyanánt: a győztes pályamű szerzője, az Erick van Egeraat Associated Architects budapesti irodája mindjárt másnap csődbe ment, kifizetetlenül hagyva számos alkalmazottját, bizonytalanságba taszítva a beteljesülésre áhítozó városatyák és -anyák elszánt csapatát.
 A konferencia |
Hát ebből állt össze a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) menüje. Az izgalmas alapanyagot a pódiumra kiültetett érdekeltek és megmondóemberek hozzászólásai fűszerezték: Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze, Erick van Egeraat építész, Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke, Fegyverneky Sándor országos főépítész, a tervpályázat zsűrijének társelnöke és az ingatlan-beruházás oldaláról Michael Smithing, a Colliers International Hungary ügyvezető igazgatója. Az ő olykor sistergő összecsapásuk s a vitát moderáló indexes újságíró, Miklósi Gábor csípős adogatásai azonban végül a vártnál szokványosabb élménnyel ajándékozták meg a népes hallgatóságot. Az Iparművészeti Múzeum aulájánál színvonalasabb helyszínt nehéz lett volna elképzelni, s külön érdem, hogy a múzeum kereste meg a KÉK-et az ajánlattal, elismerve ezzel a központ tevékenységének nívóját.
És mégis: végül monológokat és monodrámákat hallottunk. Nem derült ki például, vajon jogos-e a vád, miszerint a városvezetésnek nincs igazi koncepciója a terület működtetésére vonatkozóan, hogy vajon megvalósítható-e a projekt PPP beruházásként, közpénz igénybevétele nélkül, hogy egyáltalán szükség van-e a Belvárosban efféle fórumra, sőt még az sem, hogy a csődbement iroda dolgozói reménykedhetnek-e fizetésben. Az Építészkamara elnöke – némileg meglepő és vitathatóan ízléses módon – félhavi fizetését ajánlotta tétként, arra fogadva, hogy a terv, sok más nagyratörő elképzeléshez hasonlóan a kukában végzi. Ezzel szemben meggyőzőnek tűnt, hogy a baljós és bizonytalan jövő elé néző terv építészeti minősége nem kérdőjelezhető meg. Egeraat a Martinelli-féle tér és tömegalakítást fogalmazta újjá, kortárs formanyelven, s a jelenlegi igényekhez igazítva megnyitotta az eredetileg zárt udvarokat a Károly körút és a Deák tér felől érkező közönség számára (ld. 3. kép) – szándéka szerint egy mindenki számára nyitott, valódi városi fórumot hozva létre, Budapest elevenen dobogó szívét. A vita résztvevői – részben a hozzájuk intézett kérdések által presszionálva – a maguk szempontjából vitatták a megvalósíthatóság kérdését, a humán vonatkozásokat némiképp figyelmen kívül hagyva.
Az Iparművészeti Múzeum aulájában minden hónap harmadik csütörtökjére tervezett vitaestek az egyszólamúság ellen veszik fel a harcot, s az összegyűltek nagy száma láttán mondhatjuk: sikerrel. A Tálaló további fogásait meglepetésnek szánják a szervezők; a következő alkalommal föltehetően a Budai várnegyed nevezetes projektje lesz terítéken.