Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY VICC MAGYARÁZATA

A Könyv utóélete / Írók boltja
2008. dec. 30.
Toposzokkal terhes szakma az íróé, aki amellett, hogy sokat iszik és korán elhal, nem tud élményszerűen felolvasni sem, amint azt önjelölt szavalóktól visszahúzódó írókig többen is állítják. SZOLCSÁNYI ÁKOS CIKKE.

Ezek kevéssé veszélyes csacskaságok, könnyen cáfolhatóak és elég elterjedtek ahhoz, hogy ki-ki színpadon vagy árnyékban maradhasson különösebb magyarázat nélkül. Annál szomorúbb, amikor egy-egy irodalmi esemény igazolja az efféle tévhiteket.

Andrea Zlatar Violić
Andrea Zlatar Violić

Sajnos, a három horvát író, Andrea Zlatar Violić, Zoran Kršul és Vladimir Stojsavljević december 11-i vendégszereplése az Írók Boltjában ilyen igazolással is szolgált. Összességében az est eléggé ad hoc jellegű – van terv, de nem elég részletes. A felolvasók szövegeinek egyébként jó színvonalú magyar fordítása hol megelőzi, hol követi az eredetit, a támpontul szolgáló szövegkönyvből a közönség felének jut, s ahogy az est halad, egyre kínosabb a diákszínpadokat idéző csönd.

Eleinte mintha lenne valami formája ennek az egésznek: Fenyvesi Ottó röviden, lényegretörően ismerteti a magyar-horvát irodalmi kapcsolatok történetét, kik jártak Horvátországban a magyar írók közül, kik jöttek Magyarországra amonnan. Csereírók, jut eszembe szó erre a viszonyra, és ez érdekes is lehetne, mondjuk a végén focimeccs, mezcsere, szlovén bíró. De élményekről kevéssé esik szó, amikor igen, az kevéssé átélt muszájnosztalgia. Párbeszéd az egész este során csak egy-egy magyar és horvát író között alakulhat ki, a tolmácsolás hol mikrofonba, hol amellé szól, de soha senki nem szól közbe, s ez nem jó. Formailag persze meg van szervezve: ki-ki kap egy húszperces blokkot, vers/dráma felolvasása két nyelven, meg ami egy órába belefér: vidéki lét a szintén vízfejű Horvátországban (Kršul), nőirodalom és feminista irodalom (Zlatar Violić), a kísérleti dráma a ’80-as években (Stojsavljević). De mintha a programpontokat, írókat kipipálnák, aztán mehetnénk tovább. Mintha erre lenne való ez az egész, menni tovább.

Zoran Kršul
Zoran Kršul

Pedig néha körülnézhetünk és még biccenteni is van mire. Kršul első felolvasása [Obrana ploče (Vukovar), mint az összes mű, ez is Radics Viktória fordításában: A kőlap védelme (Vukovar)] az est egyik élménye. A visszafogott keringőritmus, majd a rondószerű, gyors egység, végül az újra largo tempójú zárlat annak is élmény, aki nem beszéli a nyelvet. Kršul a mezőny legjobbja, fejből szaval, átéléssel, furcsát is ő mond a legszebben – „a költészet kéményseprő az én vénáimnak” – a kérdésre, hol az irodalom helye a modernitás világában. Kár, hogy a három blokkból nem lehet átbeszélni a másikéba. Például érdekelne, mit szól a volt katona, tengerész és sok más Kršul ahhoz, hogy a ’80-as években Stojsavljević társulata egyik előadásukon egy falka farkast eresztett a közönségre.

Az est példázatos momentuma: Radics és Zlatar Violić ez utóbbi kötetének címlapjáról beszélgetnek, amin moha is látható. A közönség ezt onnan tudja, hogy megmondják neki, igaz, felmutatják a könyvet is, két-három méterről, kb. egy másodpercre. Utána pedig megtudjuk, hogy a költőnő egyik versében arról ír, hogy benövi a moha, innen a címlap tárgyalt részlete. A példázatot folytatva, az est célja az volna, hogy megnézzük a mohát, morfondírozzunk, hogy szép-e, hogyan szép. Nem mondhatom, hogy igazán láttam.

Vladimir Stojsavljević
Vladimir Stojsavljević

Nem tudom, miért nem áll össze Zrínyi Péter és Miklós, globalizáció és nőirodalom, a Symposion köre és a mai horvát-magyar fordítóműhelyek valami egészlegessé. Mindenki jól tette a dolgát: Kršul szavalata érces, szkepszise hiteles, Zlatar Violić olyan közelről ír, hogy a nemzeti jellegre csak az ország hívószáma vall (Lisabon 48 sati, Lisszabon, 48 óra), Stojsavljević Zrínyi-hexalógiája talán az est legérdekesebb szóba kerülő műve, Radics készségesen fordít és jól kérdez, Fenyvesi töri meg az összes lapzizegős, jelenetvégi csendet, Ladik Katalin felolvasásaira sem lehet panasz… Mégis úgy marad meg az este, mint egy elmagyarázott vicc, emlékszem rá, de pár nap múlva már nem tudnám elmondani. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek