A drogfilm nehezen definiálható kategória. Egyes szakírók szerint tulajdonképpen nem is létezik, helyesebb volna inkább drogokkal foglalkozó filmeket emlegetni helyettük, melyek közé ugyanúgy besorolható a terjesztői hálózatot, a drogbárók világát bemutató mozi (Traffic, Fűbenjáró bűn vagy a Showtime szenzációs sorozata, a Spangli), mint a szerencsétlen narkósok kálváriáját feltáró alkotás (Rekviem egy álomért, Trainspotting, Candy). „Magyar drogfilmről” sokáig még csak nem is beszélhettünk – a narkós (aki – miután az igazi kábítószer nem jutott be az országba – „csupán” szipus volt) dokumentumfilmekben bukkant fel (Rocktérítő; Úgy érezte, szabadon él), fikciós megjelenéséig majdhogynem az ezredfordulóig várni kellett (Cukorkékség, Felhő a Gangesz felett, Dealer).
Dér András mozija, A kanyaron túl a második „drogfilm” a rendezői pályán – az Árnyékszázadban (1992) egészen más megközelítésből kitért már a témára. Lévén a most DVD-n kiadott alkotás a jelenetválasztáson és a fotógalérián túl sajnos semmi extrát nem tartalmaz (pedig egy, a rendezővel készített interjú vagy a magyar droghelyzetről folytatott szakértői beszélgetés nagyon elkelt volna), marad nekünk a film a maga pőreségében.
Ami persze nem kevés – A kanyaron túl, ha nem is a legjobb „drogfilm”, amit valaha láttam, megállja a helyét még ma is, méltó emléket állítva két kiváló színészünknek, Bubik Istvánnak és Bertók Lajosnak. (Előbbi a mozi egyik főszereplője, József atya, utóbbi annak a kis közösségnek a tagja, mely a pap gyámkodását élvezve próbál megszabadulni a kábítószer fogságából). A történet szerint a Bubik megformálta pap sorra járja a város kórházait megmentendő, narkós lelkek után kutatva. Célja, hogy új életet kezdjen velük vidéken, közösen felújítsanak egy romos templomot, így számolva fel – a hiten és a munkán keresztül – a függőséget. A kábítószeres társaságból kiemelkedik az énekes-zenész Szilvi (Dér Denissa), akit ugyanúgy visszahúz a környezete, mint az atyát: mindketten változtatni szeretnének, de folyamatos támadások, értetlenkedések kereszttüzébe kerülnek.
 Dér Denissa (jelenetkép) |
A kanyaron túl a szentség és a bűn, a jó és a rossz között fennálló kettősségre és látszólagos ellentmondásra épül. A történetből fokozatosan kiderül: ezek a fogalmak nincsenek is olyan messze egymástól, a pap és a narkós között akad bőven hasonlóság (mindketten transzcendens, a valóságon túli élményeket élnek át; a szeretet iránti vágy vezérli őket). A két világ találkozása hol katartikus, hol erőszakos, hol reményteli, hol unott – attól függően, hogy a drogosok éppen milyen állapotban vannak. Egy mindenesetre bizonyos: a leszokás kínkeserves, és csak többszöri visszaesés, kitartó munka, teljes lelki átalakulás árán sikerülhet.
Dér Denissa kiválóan alakítja a narkomán lány szerepét: a szeme néha olyan üveges és kifejezéstelen, a mozdulatai olyannyira belassultak és gépiesek, hogy szinte meg is feledkezünk arról, hogy fikciót látunk. A kézikamera használata, a visszafogott színvilág, a természetes fények is a dokumentarista hatást erősítik – ha mindegyik narkós története más és más is, fejezeteiben, végkifejletében ugyanaz, vagy ahogyan azt pszichiáter-körökben mondják: „öreg alkoholista akad ugyan, öreg drogos azonban nem létezik”.
A kanyaron túl – mely miliőfestésében egy alternatív zenész szubkultúrának is emléket állít – mindenképpen olyan alkotás, melyet érdemes volt DVD-n megjelentetni. Belőle nem csupán az elveszett lelkeket, de segítőik kínjait, küzdelmeit, kétségeit és félelmeit is megismerhetjük.
Vö. Bori Erzsébet: Elhívó szavak
Drog és katolicizmus / Király András beszélgetése Dér Andrással
Stőhr Lóránt: Üdvös szándékok