A Káprázat valamennyi szereplője a saját torz értékrendjének rabja. Önmagukra vakok, egymás megrögzöttségében azonban látják a fonákságot, és készek azt azonnal ki is használni, amint lehetőségük adódik rá. Az, hogy a Forte Társulat színészei gólyalábakon egyensúlyozva játszanak, nemcsak erős vizuális hatás és fizikai teljesítmény, hanem a történet szerves része. A szereplők a tudat belső terei és a közmegegyezés szerinti valóság között próbálnak egyensúlyt találni. Különálló entitások, akiknek semmi közük egymáshoz, csak a véletlen révén keresztezi egymást az útjuk, és akkor sem tudnak kapcsolódni, nem értik egymást. De van ezeknek a fémlábaknak egy letagadhatatlan mankóbenyomása is.
Nagy Norbert |
A főszereplő Peter Kien tudatába nyerjük a legmélyebb betekintést. Kien, a „világ legtekintélyesebb sinológusa” az emberektől elzártan, könyvtárába zárkózva éli mindennapjait, imádott könyvei az ő szemében élő, lélegző lények, belső világa teljes jogú szereplői. A könyveket megtestesítő Fehér László, Horkay Balázs, Kotormán Ábel, Pallag Márton, Szilágyi Ágota és Widder Kristóf feszes játékának a statikus testhelyzetekkel, darabos mozgásokkal, merev tekintetekkel egyrészt megvan az élettelen, tárgyi jellege, másrészt nagyon is antropomorfak, reagálnak a körülöttük zajló eseményekre, sőt szövegrészleteik által párbeszédet folytatnak, csakúgy, mint az emberek.
Horváth Csaba rendezése a lehetséges rögeszmék közül érthető módon az ellenséges és romlott hétköznapi világtól elvonulni vágyó, magát a könyveknek szentelő értelmiségivel szimpatizál leginkább. Neki ráadásul vagyona révén megvan a lehetősége, hogy szabadon éljen a rögeszméjének, míg a többi szereplő a Maslow-piramis aljáról próbál bármi áron feljebb kapaszkodni. Kiennek jó ebben a buborékban, sőt épp abban áll a rendellenessége, hogy nem is vágyik kapcsolatot teremteni, bejárónője nélkül gyakorlatilag életképtelen lenne. Feleségül is veszi, hogy a hétköznapok nyűgétől megszabadulva még távolabb kerülhessen az anyagi világtól. Theresét azonban a férfival ellentétben a test mozgatja, és a pénzért folytatott küzdelemben elüldözi újdonsült férjét a saját házából. Kiennek hirtelen elemi érdekévé válik, hogy megértesse magát másokkal.
Horkay Barnabás, Földeáki Nóra |
Nagy Norbert játéka egy suta, neurotikus, de saját kis világában zsarnokian magabiztos, felsőbbrendűségében megingathatatlan Kient tár elénk. Az előadás elfogultan bánik vele: míg a többi szereplő beszűkültsége szánalmasan vagy egyenesen visszataszítóan hat, ő még teljesen széthullva is megőrzi a méltóságának darabjait a néző előtt. Miközben a könyvek önjelölt megváltójaként tucatszám vásárolja fel az értéktelen könyveket az őt kihasználó söpredéktől, félreérthetetlenül elveszíti a kapcsolatot a valósággal. Itt nyilvánvalóvá kéne váljon, hogy az ő rögeszméje is kiüresedett és céltalan, mégis valamiféle tragikus hősnek tűnik, aki szembemegy a puszta szükségleteket hajszoló fősodorral.
Ez annál is inkább működik, mivel az előadásban nagyítóval kell keresni a kicsit is szimpatikus szereplőket. Therese Földeáki Nóra briliáns előadásában letaglózóan egyszerű és földhöz ragadt, a közte és Kien között húzódó szakadék az értelmetlen párbeszédeikben válik nyilvánvalóvá. Theresét is megszánjuk, persze, ahogy kénytelenek vagyunk végignézni a szexualitása megéléséért folytatott megalázó küszködését. Előre sejthető, hogy a bútorboltos Grób úrtól várt közös élet csak Therese fejében létezik, mégis pofonként hat, amikor a nőnek szembesülnie kell azzal, hogy Horkay Barnabás fenomenálisan üres, ragyogó mosolya mögött az udvarlás csak egy eladói trükk.
Fehér László sokoldalú Fischerkéje a saját közegében szintén lehengerlő. Testi fogyatékossága révén elsőre törékeny, gyermeteg benyomást kelt, kicsikarja az együttérzést, látjuk viszont könyörtelen striciként is, és azt is, hogy a saját előrejutása érdekében gátlástalanul kihasználja Kien kiszolgáltatottságát. Fischerke rögeszméje a saját sakktehetsége, de mint ahogy Kien tudóssága kimerül a könyvek felhalmozásában, úgy a törpét sem látjuk soha a tábla közelében.
A precíz színészi játékban kulcsszerepet játszanak a gólyalábak. Fischerke testi torzulását abban látjuk, hogy csak az egyik lábán visel mankót, és kínlódó kacsázással jár – nagy erejű pillanat, amikor a beteljesülésről szóló fantáziában megszűnik ez az állapot, és szabadon, épen tud járni. Pallag Márton a szadista, bestiális házmester szerepében a kezén is gólyalábakat viselve négylábú pókként mozog.
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
Benedek Mari extravagáns, színes jelmezei az egyedüli látványelemek, díszlet nincs, a színpad eszköztelen, üres tér, amelyet maguk a megelevenedett fantáziák és rögeszmék töltenek be. Az előadást Grósz Zsuzsanna zongorajátéka kíséri, a legkiélezettebb pillanatokban pedig magára marad a görög kórust idéző kar éneke. Különösen felfokozott a Keresztes Tamás által szerzett zene ereje azokban a zsúfolt, mozgalmas jelenetekben, ahol az egyes szereplők egyéni tébolyát látjuk megtestesülni. Kien harcba vezényli a könyveit, mint egy hadsereget, Therese extatikus, túlfűtött ábrándokat sző Grób úrról, Fischerke álmai a New York-i életéről sakkvilágbajnokként pedig egy vallásos szekta paradicsomi ígéreteit is megszégyenítik. A tárgyak szokatlan felhasználása igazán őrültté teszi ezeket a pszichotikus hömpölygéseket; Grób úr erotikus csípőmozdulatainak az ágyékáról lecsüngő szélcsengő ad nyomatékot, míg Fischerkét annak a csellónak a támasztólábával döfik torkon, amelyen az általa futtatott prostituált játszott. Mágneses bábjátékban látjuk a menekülést a rendőrség elől: igen, a valóság az, ami ilyen miniatűr és kétdimenziós.
Míg az első felvonás konzisztens a maga sajátos logikája szerint, a második felvonásban a történet felrostozódik, az események térben és időben alig követhetőek, elmosódnak a realitás határai. A Kien testvérét játszó Andrássy Máté felbukkanása mintha még egy utolsó, éles fényt vetne a szereplőkre. Ő, a pszichiáter az egyetlen, aki képes kommunikálni a többiekkel, hatni rájuk a rögeszméiken keresztül és rendet tenni Kien életkörülményeiben. A két testvér azonban épp úgy nem érti egymást, ahogy a többi szereplő között sincs valódi kommunikáció. Hiába áll helyre a rend a felszínen, Kien megrázott, felperzselt belső világa már nem helyrehozható. Már tudjuk, mi fog történni, amikor a könyvek félmeztelenül botladoznak be a színpadra.
A Forte Társulat előadása káprázatosan intenzív és megterhelő, pont mint betekinteni valaki más érthetetlenül kódolt, felkavaróan idegen tudatvilágába – de lehet, hogy ez valójában tényleg csak a színházban lehetséges.
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.