Annak idején a ’84-es gyártású, spanyol-japán rajzfilmsorozat, a 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal célközönségeként nem rágódtam azon, miért éppen oroszlánnak rajzolták meg a főhőst a készítők. Egyrészt a dolgokat többnyire úgy fogadtam el, ahogy voltak, másrészt pedig ahhoz, hogy valaki a gőzhajók korában puszta fogadásból körbeutazza a Földet, és közben megküzdjön az elemek mellett az indiai vallási szélsőségekkel, az amerikai őslakosokkal és a mindvégig a nyomában lihegő Scotland Yarddal is, kétségtelenül bátorság kell. Ezenkívül egyáltalán nem is olyan nagy a választék azokból az állatokból, amelyekhez egyértelmű pozitív jellemvonásokat társítunk.

 

A Budapest Bábszínház bemutatója viszont retrospektíven is felvetette bennem ezt a kérdést. A Teszárek Csaba által megformált Phileas Fogg sztereotip angol halvérűsége, szertartásossága, és a kimértségével összhangban álló – ám méltóságából mit sem levonó –, mérsékelt csajozási képességei ugyanis a főhős személyiségének magvát és ezáltal a darab humorának egy jelentős szegmensét képezik. Esélyes, hogy erre a faji kérdésre komplex pszichológiai hatások helyett egyszerűen a sörény kínálta, tiszteletet parancsoló körszakáll a válasz. Az is valószínű, hogy a két adaptációt a főszereplő oroszlánon kívül maximum az én nosztalgikus érzéseim kötik össze. Ami viszont egyenesen garantált, hogy ez a probléma azért merülhetett fel bennem egyáltalán, mert ebben a gondosan lepolírozott, kerek előadásban semmi olyan nincs, amit tényleg lehetne vagy érdemes lenne kikezdeni.

 

Gimesi Dóra színpadi adaptációja gyakorlatilag lézervágott. Jól követhető a cselekmény, arányosak az epizódok, bőven vannak fordulatok és elbűvölő, finom részletek, nincsenek viszont felesleges kitérők. A híresen otthonülő, kötött napirend szerinti tisztes életet folytató Mr. Fogg nagy volumenű fogadást köt arra, hogy 80 nap alatt képes körbeutazni a Földet. Bankrablás gyanúja miatt a Scotland Yard nyomozója mindvégig a sarkában van, de sok-sok nehézséget leküzdve az Indiából kimentett Auda hercegnő szívét és némi korrekcióval végül a fogadást is sikerül megnyernie.

 

A grandiózus történethez persze komoly bábgárda dukál; csak a kisebb szerepekben harmincöt különféle bábot láthatunk a bazáros kecskétől a macska állomásfőnökön át a rozmár hajóskapitányig. Már Rofusz Kinga bábtervezésének is van egy külön humora: a süllyedő hajón fellázadó matróz például nyilvánvalóan csak patkány lehet, és nagyon frappáns a tengeralattjárót vezető, rámenős aranyhal is, aki a körablakban úgy fest, mintha egy gömbakváriumban úszkálna. Teszárek Csaba merev, de megnyerő és nagyvonalú Foggja mellé Tatai Zsolt állít kontrasztot a komikus és közvetlen segítőtárs, Passepartout személyében. Új gazdája mellett ugyan nem azt a kiszámítható, nyugodt inaséletet kapja, amit várt, mégis lojális, és túlzott jóhiszeműsége ellenére nem egy konfliktus megoldása írható a javára. Hannus Zoltán mint Fix felügyelő vérbeli acsargós-morgós kopó, eleinte a rendre kudarcot valló antagonista szerepében látjuk, majd a finisben, amikor már nem kényszeríti a kötelesség, hogy akadályozza a vállalkozást, hasznos támogatónak bizonyul. 

 

A kisebb szerepek között több emlékezetes bábalakítást is látunk. Egyértelműen kiveri a cukiságmérőt a Karádi Borbála által megformált indiai majomgyerek, aki a makacs harci elefántot noszogatja végtelen türelemmel, de nem lehet megfeledkezni a honkongi kocsmajelenetről sem, ahol Kemény István keményen bepiált krokodilja Radics Rita mogorva pávián csaposnőjének csapja a szelet teljesen szétcsúszva. A sokat látott csaposnő a széptevésre ugyan vevő lenne, de pontosan tudja, honnan fúj a szél a törzsvendégek esetében. (Egy kissé zavarba ejtő ezeket a távoli helyszíneken megismert, markáns mellékszereplőket viszontlátni a londoni célvonalnál izguló tömegben.)

 

A bábjáték maga teljesen hagyományos, tartja az illúziót, a pálcás bábok mozgatói végig takarásban vannak a két paravánsík mögött. Még a kétdimenziós díszletelemek festésének stílusa is mesekönyvbe illő. A szokványos hangulatot azonban újító vonásként mapping egészíti ki. Takács Anikó animált hátterei nem egyszerűen a sivatag, dzsungel, préri közötti váltásokat szolgálják; az óceán hullámzása, a vonat mellett elzúgni látszó táj direktben megteremti az utazás  élményét. Az előadás dinamikájához a lelkesítő, pörgős zenei aláfestések mellett hozzájárul, hogy – általában Passepartout anyjának címzett, panaszos táviratainak kíséretében – időről időre felbukkan a háttérben a térkép, amely a tervezett útvonalon való haladást mutatja, és ezzel plusz segítséget nyújt a történet követésében (leginkább azoknak a nézőknek, akik alapszinten már elboldogulnak a világtérképpel).

 

Mindössze a bankrablás gyanújának elvarrásakor támad némi hiányérzetem. A legelső jelenetben ugyanis magát a bűntényt látjuk, amelyet egy Mr. Foggtól mindössze fehér sörényében és kalózos szemfedőjében eltérő oroszlán hajt végre. Az éjszakai félhomályt idéző világításban ezek nem számottevő különbségek, a főhőst pedig csak ezután ismerjük meg, vagyis az alaptörténet ismerete nélkül, a nyomok alapján akár el is hihetnénk a Scotland Yardnak, hogy Fogg az elkövető. Londonba visszatérve természetesen megtudjuk, hogy a valódi tettest már kézre kerítették, mégis jól esne egy rövid szembesítés. Ez viszont már csak olyanfajta kötözködés, amit egy abszolút korrekt munka kényszerít ki belőlem.

 

A 80 nap alatt a Föld körül az a fajta igényes bázisvonal, amely sokkal inkább alkalmas arra, hogy később más előadásokat hasonlítgassunk hozzá, mint hogy belőle emeljünk ki valamit. El lehet képzelni, hogy hosszú időre bevonuljon a sok-sok évad óta játszott BB-klasszikusok közé.

 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.