Hemzseg a sajtó a Milánói Expo tervezett magyar pavilonjának ihletett formáját értelmező poénoktól – kreatív nép a magyar, hiába. És minden ellenkező irányú aknamunka ellenére szívósan ragaszkodik a hagyományaihoz, például sírva vigad. De bár röhej, mégis, az egész egyáltalán nem vicces… ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
Eredményt hirdettek a Milánói Világkiállítás építészeti látvány-ötlet pályázatán. A nyertes egy óriási vízimalom, amelynek kereke egykedvűen őrli az egészséges magyar jövőt. Határozottan jobban jártunk, mintha egy invenciózus elme a Dantétól kölcsönzött mottót szó szerint értelmezte volna. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
Hétfő este a Művészetek Palotájában összegyűlt közönségnek különleges élményben volt része: láthatta Szőcs Gézát, a költőt. Vagyis nem a politikust, és sajnos, Veiszer Alinda olykor kissé fárasztó igyekezete ellenére, nem is az embert. Az persze kiderült, ami általában vele kapcsolatban eleve világos: Szőcs Géza jó költő. De vajon mi más még? TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
Átalakítják a VI. kategóriába sorolt függetlenek finanszírozását: a táncosoknak több, a színházaknak kevesebb jut ezután. A kuratóriumot is átfésülték, eddig négyen repültek. A válaszokból kiderül: a minisztériumban nem mindig vannak tisztában azzal, kit is kérnek fel kurátornak. NAGY GERGELY MIKLÓS RIPORTJA.
A neves költő kötete az Irodalmi Jelen folyóiratban megjelent rövidebb írásaiból válogat. A palackba zárt levél romantikus képzeteket kelt, hiszen leginkább a lakatlan szigetre vetődött magányos hajótöröttre gondolhatunk, aki így akarja eljuttatni üzenetét a távoli világba. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
Hollerung Gábor vezényletével a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, az Angelica Leánykar és a Honvéd Férfikar Gyöngyösi Levente Istenkép című, Szőcs Géza verseire írt kantátáját adta elő a Zeneakadémián január 27-én. Tanulságos délelőtt volt. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.