A magyar képeskönyv műfajának évtizedek óta egyik legőszintébb és legmeghatározóbb alkotója Marék Veronika. Nem fecseg és nem beszél mellé, a gyerekek legfontosabb lélektani problémáiról szól: félelem, szégyen, kirekesztés, útkeresés… Műveinek harmonikus, gyógyító erejű világát a rajz és a szó egyszerű, letisztult használatával alkotja meg. DIAN VIKTÓRIA RECENZIÓJA.
Pozsonyi Pagony
A MESEHŐSÖK PÁRBAN JÁRNAK
HÁROM SZELFI Kemény Zsófi: Én még sosem
Két hibát követhet el a kritika, mikor e regényt útba ejti. Ha túl komolyan veszi. S ha nem veszi elég komolyan. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
SZÍNES ÁLMOKAT KÍVÁNOK! Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér
Málnácskapiros, nádszálzöld, éjmélykék ruhába öltöztette Bagossy László meséjét Takács Mari. A Sötétben Látó Tündér kivételes erejű színházi előadásmódján túllépve a mesebeszédből színpompás mesekönyv, önálló mű lett. SZILÁGYI ZSUZSA CIKKE.
TEJBEGRÍZ ÉS AZ ÉLET ÉRTELME Szijj Ferenc: Zöldség Anna és a beszélő póniló
Egyik legeredetibb hangú költőnk második gyerekkönyvével jelentkezett, amelyben mindent megtalálunk, amit a meséktől elvárni szokás – ha nem is a szokott módon. URFI PÉTER KRITIKÁJA.
GÉZENGÚZOK Czigány Zoltán: Csoda és Kósza
Nagy az isten meseállatkertje. És a medvék, rókák, nyulak mellett többnyire a lovak játsszák benne a főszerepet: táltosok, beszélő csődörök, továbbá a magas irodalomban Rosinante, vagy Swift okos lovai, nem is beszélve a trójai falóról. Czigány Zoltán két új paripával gazdagította a nagyszerű bestiáriumot. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.