Most akkor ünnepélyesen megígérem, hogy – bár nagy a kísértés rá – egy szót sem fogok az időjárásról írni. PUSKÁS PANNI FESZTIVÁLBESZÁMOLÓJA.
Van-e köztünk olyan ember, aki életét áldozná a szeretetért? Sorin Militaru rendezése igenlő választ ad a kérdésre, de biztosít minket arról is, hogy velük együtt tűnik el a világból a jó. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Koltai M. Gábor egy Tamási Áron-drámát dolgozott fel úgy, hogy az alapszövegből az idealizáló-nosztalgikus, lágy részeket kimosta, s helyette kötőelemként a Csík Zenekar zenéit használta föl. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
Zavarba ejtő, amikor képtelenek vagyunk eldönteni egy előadásról, hogy nagyszerű vagy rettenetes giccsparádé. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Március közepén Pécsett minikonferenciát tartottak Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának apropóján. Az ebből az alkalomból egymás után bemutatott három darabot (a Bányavirágot Vincze János, a Bányavakságot Bérczes László, a Bányavíz című előadást Csizmadia Tibor rendezésében) szakmai beszélgetések kísérték. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
A szerencsésebbeknek még vannak emlékeik nagymamájukról. Azokhoz pedig hozzátartozik a vasárnapi ebéd, a kertesház, a régi történetek felidézése, a gondosan megigazított gallér és – ne tagadjuk – elengedhetetlen kellék a nippek alatt nyugvó, vagy a szekrényeket borító csipketerítő is. Ilyen világot teremtett Mezei Kinga. És mégse. LOVASSY CSEH TAMÁS ÍRÁSA.
Az évad színháztörténeti jelentőségű előadása nem egyszerűen a közbeszéd tárgyává teszi a még ma is tabunak számító világháborús eseményeket, hanem érvényes módon vesz részt a trauma feldolgozásában is. Eszközt és formát mutat, melyből határon innen és túl is nagy a hiány. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE.
A Miskolci Nemzeti Színház társulata óriási energiákat mozgósítva dolgozik Kiss Csaba igazgatói keze alatt, s kezd megtérülni a befektetett munka; a nézők szedegethetik az egyre érettebb gyümölcsöket. Ilyen például A tanítónő, mely egyrészt a színészek figyelmes összjátékának nagyszerű példája, másrészt a sorok közötti olvasást (illetve annak kényszerét) felelevenítő, aktualizáló rendezés. SÁNDOR ZITA ÍRÁSA.
Kell némi naivitás ahhoz, hogy az előadás első jelenetét az abszurd túlzás kategóriájába sorolja a néző: levél érkezik „fentről” a munkában elnyűtt hivatalnokokhoz, s tudatja, mit kell játszania a színháznak. Operát. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Dráma az értelmiség vakságáról, tehetetlenségéről, társadalmi felelőtlenségéről – 1905-ből. De mintha ismerős lenne mindaz, amit ez az elegánsan színpadra állított előadás bemutat. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
„…ki nem nyílt ejtőernyőjű deszantosok, zuhanunk a világegyetem jeges magánya felé”: a beharangozók egyikét épp úgy nem kell teljesen komolyan venni, mint a többi előzetest, melyeknek nagy szavai lötyögnek a vékonyka és hosszúcska előadáson. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Béres Attila Woyzeck rendezésében megmutatkozik a Miskolci Nemzeti Színházban második éve folyó műhelymunka eredménye, hatékonysága: testet és lelket egyaránt megdolgoztató, gondolatokkal és retinába égő jelenetekkel megtűzdelt előadás jött létre. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Márpedig a színháznak muszáj politizálnia, ha másért nem, hát azért, mert a politika pont olyan, mint a színház: kulisszahasogató ripacsok és istenadta tehetségek váltják egymást a pulpituson, vagyis a világot jelentő deszkákon. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Pár ögyilkosjelölt segítségével egészen sok mindent el lehet magyarázni az életről, egyre megy, hogy ők maguk mennyire gondolják ezt komolyan. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.