Ördög Tamás

„EGYÜTT TALÁLJUK KI A SÍNT, AMIN VÉGIG MEGYÜNK”
Beszélgetés Schnábel Zitával

A Theaterpreis Hamburg német nyelvterületen fontos színházi díj, amivel a virágzó hamburgi színházi életben az évad legjobb teljesítményeit ismerik el. November 30-án hozták nyilvánosságra, hogy Schnábel Zita kapja a legjobb díszletért járó díjat Bodó Viktor A kastély című előadásának teréért. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

ELSŐSORBAN MAGAMAT UNTAM MEG…
Beszélgetés Rába Rolanddal

„Az esti meseműsor feladata, hogy az ember egész napi cselekvéssorát lezárja és előkészítse a lelket az éjszakai nyugalomra” – írja a Dollár Papa Gyermekei előzetese a Keletről, amit a Trafóban mutatnak be. Az előadásnak kevés köze van a klasszikus meséhez, és az sem biztos, hogy lesz annyira léleknyugtató. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

A TABUK CSONKIG ÉGNEK
THEALTER 30, 1-3. nap

Az etimológiai szótár szerint a tabu olyan dolog, amiről nem szabad nyilvánosan beszélni. Aki jegyet váltott a 30. THEALTER fesztivál első három napjának előadásaira, a társadalmi konvenciók tiltott témáinak publikus és meghökkentően őszinte feldolgozásaival szembesülhetett. MOHAI ALETTA BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez

SENKI NEM MORMOTA
Staféta-nyertesek: beszélgetés Kálmán Eszterrel, Ördög Tamással és Fülöp Lászlóval

Budapest Főváros Önkormányzata a független előadók támogatására létrehozott Staféta Pályázatának kuratóriuma 2015 decemberében kihirdette a győzteseket. A 2016-ban megvalósult kilenc előadás rendezői közül hárommal: Kálmán Eszterrel, Ördög Tamással és Fülöp Lászlóval beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

ÉLET ÉS AZ ÉLET VÉGE A SZÍNPADON
PanoDráma – Magyar Hospice Alapítvány: Nincs sírás, nincs semmi, avagy „Haló, itt egy emberről beszélünk!” / Radnóti Színház

Mindenki ismer olyat, aki ismer olyat, aki személyesen érintett. Ha még nem, valószínűleg fog. Esetleg maga is érintett. Ha most nem, hát még lehet. És ha nem így, akkor máshogy, de előbb-utóbb mindenkinek készen kell rá lenni. Az élet végéről, a daganatos betegségekről lehet dokumentumszínházat csinálni? Lehet. Érdemes. Kell. A PanoDráma mutatja, hogyan. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez