Jót tett a Nyárnak, hogy a Lánchídról leköltözött annak lábához, különösen, ami a folk hétvégét illeti. Jó, jó az aszfalt, az épített városi környezet meg a híd, de azért mégiscsak jobb mezítláb ropni a Duna parti homokban, a fák árnyékában. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA CIKKE.
Nyár a Lánchídon 2010
VÍZ-KÖZELI TÜZEK
FAPAD A PARTON Könnyűzenei hétvége / Nyár a Lánchídnál 2010
Ha valaki a hétvégén a Lánchíd aljánál kacsapörköltet vagy almabort kívánt fogyasztani, úgy néhány könnyűzenei koncertet is el kellett viseljen – ám kócos fiatalok gyanús lármázása helyett szerencsére csupa ártalmatlan, családbarát produkció került a színpadra. NAGY V. GERGŐ ÍRÁSA.
SZÁJTÁTVA NÉZNEK Jazz és világzene a Lánchídnál / Nyár a Lánchídnál 2010
Július 25-én elmosta az eső a Nyár a Lánchídnál rendezvényét: vasárnap délelőtt lebontották az árusok sátrait, elvitték a színpadokat. Tartani lehetett attól, hogy az idő július utolsó hétvégéjén sem lesz kedvezőbb. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
NEM KOMOLY Komolyzene / Nyár a Lánchídnál 2010
Lehet, hogy csak azért vagyok szigorúbb, mert komolyzenére készültem? Ha nem is feltétlenül csak klasszikusok műveire, de komoly és mindenekelőtt pontosan játszó muzsikusokra. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
FEL, EGÉSZEN ODESSZÁIG Népek zenéje / Nyár a Lánchídnál 2010
A Margit híd lezárása miatt az idei Nyár a Lánchídon fesztivál kisebb területű, ám annál kedélyesebb helyre szorult. A Duna partra, a Lánchíd lábához, ahol a hatalmas úszó szállodák mellett mintha a rendezvény is csak kikötött volna. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
NOSZTALGIAPARTI Színház / Nyár a Lánchídnál 2010
Idén az előző éviekhez képest zsebkendőnyi területen van Nyár a Lánchídnál. Július első hétvégéje a színházról szólt. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.