2015-ben a krakkói Mocakban volt közel tíz év műveit átfogó kiállítása, tavasszal ugyanott résztvevője volt egy nagy nemzetközi kiállításnak, de Nemes Csabának vannak alkotásai a bécsi Albertina és a párizsi Pompidou Központ gyűjteményében is. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Impresszionista színvilágú festmények, élénk színekben tobzódó rajzok, klasszikusan komponált fotók – halott épületekről. A Budapest Galéria Hátrahagyott Utópiák című kiállításán festői szépségű képek szembesítik a nézőt a szocializmus utópiájának kudarcával. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
A kiállítás címe – amely akár egy filozófiai fogalom elnevezéseképpen is csenghet – a bokszolás világából táplálkozva utal a sportolók attitűdjére, amely a küzdelem élvezetéből erőt merítve felülkerekedik a fáradtságon és a megpróbáltatásokon. SIMON BETTINA ÍRÁSA.
Értelmes emberek vagyunk, minket ugyan nem mételyezett meg a nacionalizmus vírusa. Lehet, hogy tévedünk. DÉKEI KRISZTA ÍRÁSA.
A kiállítás címe ismerősen cseng, de nem holmi plágium miatt, hanem az aktuális magyar kulturális élet ismeretében: naprakész, honi helyzetjelentésre számítunk, de kiderül, hogy mindaz, ami a képeken van, máshol történik, legalábbis papírforma szerint. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
„Úgy beszéltem hozzá, mint valami kétségbeesett gyerekhez. És megnyugodott, és másnap megint dolgozni kezdett. Nem olajjal, hanem szénnel. […] Az egyik szélsőségből a másikba esett” – eleveníti fel Kassák azt a történetet, amikor is a már hosszú ideje alkotni képtelen Uitz Béla reményvesztetten jelenti ki sógorának: „nem tudok dolgozni.” HADI BARBARA ÍRÁSA.
Nemes Csaba a 2006-os Szabadság téri tévéostromra reflektáló munkáját animációs filmekből készítette (Remake, 2007). Több alkalommal is használta tévéműsorok hatásmechanizmusainak és eszközeinek játékos eltorzítását (Puhányok, 2009; Állj ide!, 2010) – úgy tűnik, mintha műveiben nagyon is tudatosan tematizálná a közéletet. SIMON BETTINA ÍRÁSA.
Az irodalomban megszokott formai elem az egyesszám harmadik személyű elbeszélő – de felvehető-e ez a pozíció a festészetben? S ha igen, meddig tartható, és miként hat ez a művek lehetséges értelmezéseire? DÉKEI KRISZTA KRITIKÁJA.
Az Irokéz Gyűjtemény debreceni kiállítása nemcsak színvonalas, gondolatgazdag, hanem változatos és szórakoztató is. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.
A Zsidó Múzeum kiállításának koncepciója egyszerre merész és bátortalan, így nem csoda, ha a két tényező kioltja egymást, és legfeljebb attól a hallatlan bátorságtól remegünk, hogy valakik le merték írni a „zsidó” szót művészeti vonatkozásban. Miért is? KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.
A kiállítás üres terekre fókuszál, amelyeket az ember ösztönszerűen tölt meg kreatív, fiktív alakzatokkal. Legyen szó akár egy bánya tárnáiról, akár a nemzeti múlt tátongó, romantikára csábító hiátusairól, mesék élednek, hogy aztán valósággá kövüljenek. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
A Műcsarnok az év végéig Köztes idő címmel öt kiállításból álló sorozatot rendez az 1957 óta kiállítóhelyként működő Dorottya Galériában, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a galéria múltjának a tudatosítása pozitívan befolyásolja a további sorsát. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.