A rothadásnak indult fű enyhén orrfacsaró szaga, az elénk szórt szalma édeskés illata, a virtuális mélység fölötti hídon az arcomba permetező könnyű vízharmat, a tegnapi és holnapi színházi jelmezeken növekvő penészgombák mintázatai. A világ legnagyobb szcenográfiai kiállításáról ilyen és hasonló élményekkel tértem haza. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Nincs itt semmi látnivaló? A hazai színházi látványtervezés meghatározó alakjaival, Izsák Lilivel, Kálmán Eszterrel és Nagy Fruzsinával beszélgettünk szakmai érdekképviseletről és rendezői túlerőről, újrahasznosításról és jogdíjproblémákról, tervezői kreativitásról és csökkenő büdzsékről. Kiderül az is, hogy külföldön sincs kolbászból a tervező kerítése.
Ha én ezt tudom, sokkal előbb leírom, hogy ilyen Magyarországon úgysem fog soha történni, avagy minden kívánságom így váljon valóra. Vagyis majdnem így. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Diktatúra és nosztalgia furcsán ismerős elegye legyint meg minket a Soharóza új előadásán, a Keleti blokkon, meg persze, ahogy a produkció többször utal rá, időnként ez a közérzet határozza meg színházon kívüli hétköznapjainkat is. Viszolyogtató és megmosolyogtató közelmúltunk átitatja a közeli jövőnket. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Erre is jó egy jó fesztivál: az addig önállóan, térben és időben szétszórva létező jelenségek hirtelen koncentráltan jelennek meg, az ember (na jó, a kritikus) meg elkezd trendeken tűnődni. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Színház haladóknak, színház lazáknak, színház megfáradtaknak és üdéknek – ők menjenek megnézni az Örkénybe ezt a két előadást. Aztán ha nem jön be – egyik, másik vagy egyik sem –, kérjék vissza a jegy árát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Annyi lehetséges elnevezés jut az ember eszébe, hogy talán a legjobb, ha meg sem próbálkozik a szűk skatulyába gyömöszöléssel: Nagy Fruzsina és Halas Dóra legújabb közös vállalása jól bevált recept szerint készült keserédes nosztalgiashow az elmúlt másfél évünkről. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Az abszolút járványbiztos módja a színházcsinálásnak, ha üveg mögé kerül a produkció, a néző pedig az utcán marad. A KirakART-on alig félórás performanszok, minikoncertek, installációk töltötték meg élettel az üzletek, kávézók utcára néző üvegszekrényeit. Másfél évnyi megvonás után kicsit olyan volt kirakatról kirakatra barangolni, mint felbukkanni a víz alól. KÓNYA RITA VERONIKA ÍRÁSA.
A Bartók Tavasz keretein belül megvalósuló színházi programok különleges koprodukciókban jöttek létre. De vajon minden alkalommal kiegészítik egymást az együttműködő partnerek? Mi történik akkor, amikor nem? KESZTE BÁLINT ÍRÁSA.
Mintha az önmagát újra meg újra nekiduráló Estragont és Vladimirt látnám sok-sok példányban Bodó Viktor körszínházában: „-Megyünk? -Menjünk! (Nem mozdulnak.)” JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Alább az első stream-kritikát olvashatják. Nem a kritika stream, hanem az előadás, amiről íródik. Welcome in the 21st century. Avagy: covid-termék, de megtartjuk. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Besétál a kifutóra a fekete himlő. Papírhalmokba öltözött, hivatali angyalok személyit kérnek, a földönkívüli tolmácsot. Ez (is) a Soharóza. GERGICS ENIKŐ ÍRÁSA.
Bodó Viktor nem tud, mert talán nem is akar szabadulni Franz Kafkától: most Hamburgban mutatta meg, hol tart vele kapcsolatos stúdiumaiban. Nincs az a lakat, amit ne nyitna a mindig kéznél lévő kulcsa. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Eminens fordítási gyakorlat és színes szélesvásznú drogprevenciós körkép egyenesen a bulinegyed szívéből: Bodó Viktor végre újra Magyarországon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Mindig is szerettem volna benevezni egy világkörüli útra. Nem csak a kötelező nevezetességek kipipálása miatt és a lenyűgöző tájak látványért, hanem benyitni különböző ajtókon, jó napot kívánni az adott ország anyanyelvén, és aztán meglátni, mi történik ennek hatására. KOVÁCS ANDREA BESZÁMOLÓJA.