Ó, nagyon vagyok! És majd leszek! Legalábbis képileg! – mondja magáról az előadás az érkező nézőknek, akiknek feje fölött, az ezüstös vasfüggönyre vetítve, vijjogó sirályok végtelenített hada lebeg perceken át. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Évtizedes kutatásom eredményeként mostanra biztos vagyok benne, hogy kétféle ember létezik. Az egyik, aki rajong a Picasso kalandjai című filmért, a másik, aki gyűlöli. Szabadkán jöttem rá, hogy talán van egy harmadik típus is: aki még sosem látta. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Ez derül ki a Vígszínház Óz, a csodák csodája bemutatójából: hogy lesz-e eszünk, szívünk, bátorságunk, és eljutunk-e oda, ahová akarunk, az mind rajtunk múlik. Hadd tudja meg gyerek és felnőtt. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A József Attila Színház szórólapján sísapkás, nagykabátos hajléktalant ábrázoló grafika látható. Az előadás ismeretében meghökkentő ez a figura, hiszen Horváth Csaba rendezését távolról sem lehet realista-szociografikus Gorkij-interpretációnak nevezni. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.
A maga korában Dürrenmatt élő klasszikusnak számított, ám a közeli utókor ma kissé tétován latolja a svájci szerző világirodalmi súlyát. Tragikus komédiáját most Zsótér Sándor állította színpadra. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.