A vírusok, a háborúk, na meg az elmagányosodás és a depresszió korát éljük. Létezésünk egy távoli szegletében azonban a modern operaértelmezésekét és azon belül Almási-Tóth Andrásét is. A Magyar Állami Operaház bő negyven év után új rendezésben játssza az Idomeneót. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA.
Simon Boccanegra nincs, Plácido Domingo viszont van – és ennek örülni kell. Az utóbbi fél évszázad legmeghatározóbb operaénekese baritonként kezdte pályáját, s most az Operaház színpadán is ebben a hangfekvésben debütált. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA.
A grandiózus látványról és a kiemelkedő énekhangokról marad emlékezetes a Magyar Állami Operaház 2022-es újranyitásának első operapremierje. A Hunyadi László új, ügyetlen rendezését azonban a feszes dirigálás sem tudja életben tartani. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ KRITIKÁJA.
Nemcsak a zsűri, de olykor a kritikus is pokolian nehéz helyzetben van. Nagy hírű és mesterien kidolgozott rendezés, kivételesen erős csapatjátékú előadás az új pesti Carmen – és mégis. Mi a bajom vele? Mi a baj velem? LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Eretnekek helyett könyveket égetnek, a tudást szimbolizáló könyvkupacot pedig úgy görgeti felfelé a hierarchia lépcsőjén a Szerzetes, mint Sziszüphosz azt a bizonyos követ. Frank Hilbrich rendezésében mutatták be a Don Carlost. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
Élvezhető, értékelhető produkció a Lammermoori Lucia az Erkel Színházban, viszont van néhány dolog, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ó, villámcsapás! CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.
Száz éve született Weiner Leó Csongor és Tündéje. A centenáriumon a Tavaszi Fesztivál nagyszabású összművészeti alkotással kívánt tisztelegni a kísérőzene értékei és szerzője emléke előtt. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
Amióta az Andrássy úton – látszólag kétségbe vonva a korábbi kurzus összes műfaji vívmányát – teljes esztétikai hátraarcot hajtottak végre, a „szép zene, szép ruha, szép díszlet” látóhatáránál messzebbre pillantó operabarátok kiéhezetten keresik az örömforrásokat. GÖRÖMBEY G. SZILÁRD CIKKE.
Pár évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hogy Kodály Zoltán emblematikus színpadi művét, a Háry Jánost ritkaságként köszöntsük a Margitszigeten. BÓKA GÁBOR CIKKE.
Lassan megszoktuk az úgynevezett félig szcenírozott operaelőadásokat a koncerttermekben. Immár bele kell törődnünk, hogy létezik szcenírozott oratórium-előadás is. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
Az ármányos Sujszkij, valamint a Kreml néma nagyharangja uralja a debreceni társulat ős-Boriszát. Vidnyánszky Attila rendezése ezúttal majd’ mindvégig kellő mértéket tart, míg a zenei megvalósítás nívója jócskán a szabadtéri mulatságok szokott szintje fölött mozog. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Emlékéven innen és túl bizonnyal sok vita lesz még arról, hogy vajon a Bánk bán eredeti vagy átdolgozott változata sikerültebb, szebb, színpadszerűbb-e? Ám ez a kérdés alkalmasint sosem válhat oly megosztóvá, mint Vidnyánszky Attila „ős-Bánk”-rendezése. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A debreceni operajátszás igényességét jelzi, hogy a Lammermoori Luciát a nálunk szinte sosem játszott, eredeti változatában mutatták be. Más kérdés, hogy a produkciónak jószerivel ez az egyetlen pozitívuma. BÓKA GÁBOR CIKKE.
Újabb orosz rendező, részben azonos szereplőgárda és hasonló végkövetkeztetések – a debreceni társulat Margit-szigeti Aidája mintha egyenes folytatása lenne a tavaly itt látott Manon Lescaut-nak. BÓKA GÁBOR ÍRÁSA.
Haydn a Krisztus keresztfán mondott szavaira komponált különös, szinte kizárólag meditatív, lassú tételekből álló darabját három verzióban alkotta meg. MALINA JÁNOS CIKKE.