A Belvárosi Színházban, a negyven méter mélyen levő színházteremben szinte folyamatosan úgy kiabál egymással két ifjú ember, hogy azt akár az Erzsébet téri óriáskerék magasának hintáiban is meg lehetne hallani. Persze van miért kiabálni: a felemelt hang összekiabál egy szerelmet. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Jordán Adél
KÖSZÖNET A HÁZMESTERNEK
ÉRZÉKETLENEK VAGYTOK! Makszim Gorkij: Fényevők, Katona József Színház
Dráma az értelmiség vakságáról, tehetetlenségéről, társadalmi felelőtlenségéről – 1905-ből. De mintha ismerős lenne mindaz, amit ez az elegánsan színpadra állított előadás bemutat. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
JOBBÁRA ÁRTALMATLAN Megdönteni Hajnal Tímeát
Legalább évtizedes a magyar romantikus komédiák mélyrepülése: minden Csak szex és más semmire két S.O.S. Love jut. A Megdönteni Hajnal Tímeát a középutat járja: se botrányt, se állóvizet nem kavar, biztonsági játéka során pedig pár jó poént is behúz. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
CHICAGO HÁROMSZOR Kander-Ebb-Fosse: Chicago / Centrál Színház
A Centrál Színház célkitűzése pofonegyszerű, mégis egyedülálló: olyan zenés színházat akar a fővárosba, amelynek tétje is van. December végén például nem egy, hanem rögtön három Chicagót mutattak be. FRAUENHOFFER GYÖRGY KRITIKÁJA.
ARRÓL SZÓL, HOGY MEHETÜNK Illaberek / Katona József Színház
Ha megpróbálnánk összegyűjteni a színház világának híres kivándorlóit, meglepően hosszú listát kapnánk. FRAUENHOFFER GYÖRGY KRITIKÁJA.
APOKRIF Ödön von Horváth: A végítélet napja / Katona József Színház
A Woyzeck-parafrázisként is számon tartott színmű a Georg Büchner(–Tom Waits) Woyzeckjét a Katonában jelenleg ugyancsak játszó Keresztes Tamás állomásfőnök-alakítása révén kerül legközelebb az előadás elején ígérkező magas, metsző horizonthoz. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A VÉLEMÉNYEMET ÉS CSAKIS A VÉLEMÉNYEMET AlkalMáté Trupp: Száraz Dénes – Vele, de nélküle / Jurányi Inkubátorház
Valakinek az életén nevetgélni mindig felettébb szórakoztató dolog, pláne akkor, ha az illető nincs jelen. Száraz Dénest tulajdonképpen nyilvánosan beszélik ki a háta mögött. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
TALÁN JÖVŐRE Mohácsi testvérek (Carlo Goldoni azonos című darabja alapján): A nyaralás / Katona József Színház
Szerencsés a hajótörött, ha rumos hordóba kapaszkodva sodródik a szárazföld felé. Léket kapott színmű hajótörött nézőiként annyi az örömünk ezen az estén, hogy nem is túl ritkán jót húzhatunk a kotyogó szeszből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
MESE, MESE, MÁTKA AlkalMáté Trupp: Péter Kata / Zsámbéki Színházi Bázis
Terápiás fázisába érkezett Máté Gábor és Horvai István 2003-ban végzett osztályának önéletrajzi ihletettségű, immár a hatodik egynyári részt színre állító közéleti bulvársorozata, melynek jótékony hatásai egyéni és közösségi szinten is reménykeltők. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
NINCSEN MESSZE MAJOMORSZÁG Georg Büchner–Tom Waits: Woyzeck / Katona József Színház
A szép új világok vakok önnön falanszterük rút voltára: a megmaradt régi alapok korhadtságára, az illuzórikus új felépítmény sivár kilátástalanságára. Észrevétlenül mindenki kivetkőzik magából. Elnyomó és elnyomott, gyilkos és áldozat is. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.