Egy semmittevő agglegény, egy kém, sok kém, egy emlékezőművész, Skócia, London, 1935, náci birodalmi sas és egy ellopott államtitok. A Szegedi Nemzeti Színház 39 lépcsőfok című előadása mozgalmas és színes meneküléstörténet. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.
Sokadszor kezdek neki ennek a kritikának, kerülgetem a lényeget, hogy majd a végén az lesz a csattanó. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A szegedi színház A gyilkos című produkciójának kimenetele valójában már a darabválasztáskor eldőlt: az irodalmilag gyenge szövegből a rendezés sem faragott érdekfeszítő előadást. FRITZ GERGELY ÍRÁSA.
Az új szegedi direkció nagyszínpadi bemutatkozása a színházcsinálás lényegét érintő kérdéseket pedzeget. Szemet zsongító látvány, eklektikus színjátszás, vegyes ötletáradat. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
David Auburn darabjának címe eredetileg Proof, azaz bizonyítás, bizonyíték, de a szerzőtől nemhogy az Árkádia-, de még a Good Will Hunting-szintű tudományos ismeretterjesztést se várhatjuk. A magyar címben jelzett körvonalak meglehetősen haloványak, hogy pontosan mit is bizonyított be történetünk főszereplője, Catherine, fogalmunk nincs. Pedig jó lenne tudni, hiszen mégiscsak áttörésről van szó egy addig megoldatlan matematikai kérdést illetően. És nem azért, mert a színház a Mindentudás Egyeteme, hanem mert a lány élete múlik ezen. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Vannak helyzetek, amikor káromkodni vagy sírni lehet csak, akár nézői, akár szereplői vagyunk a történéseknek. S vannak életek, amik jobbára ilyen helyzetekből állanak. Seress Rezső, született Spitzer Rudolf, tudna mesélni. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Szülei túlélték a Bergen-belseni haláltábort, de ötven évig hallgattak róla. Szerelembe a svédországi rehabilitációs táborokban estek: leveleztek. A levelek édesapja halála után kerültek Gárdos Péter kezébe, aki előbb regényt írt, majd filmet forgatott szülei szerelméről. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Wagner Bolygó Hollandija nehéz és feldolgozhatatlan zenei eseményként él a színházi játékhagyományban, most felfrissülést kínáló élményt kaptunk Fischer Ádám csapatától. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
A főnyeremény megcsípésével csakis egy kispolgár kerülhet komoly erkölcsi válságba. De hogy még a saját Gyanújával is vitázzon? Komcsi operettben nem lehetetlen. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
I. Richard is afféle „művészparadoxont” komponált meg a hattyúlovag kudarcos megváltástörténetében. Régi-új Lohengrin-produkció a Budapesti Wagner-napokon. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
Kevésbé kacifántosan: önmegvető embergyűlölő. Mizantróp, aki embersűrűben kerülné az embereket, önmagától is szabadulva. Jelképes erejű, hogy a Katona József Színház Mizantrópjának címszereplője, Fekete Ernő játssza vendégként a Radnótiban Mátrai Ágostont, a főhőst. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Panellakás. Henteskötény és disznóvér. Láncfűrész, horrorfilm és metálzene. Ihletett Férfi, betoppanó barátnő, dörömbölő szomszéd és hatósági intézkedés. „Ez így összefoglalva kurva szarul hangzik.” Pedig egyáltalán nem az. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
A végén bohém mikulásnak öltözve, szivarral a szájában neveti ki az Ádámokat Hegedűs D. Géza (Úr), sőt, puttonyában negro is akad, ahogy a színpadon lego, IKEA-bútor, sörsátor, hűtőszekrény és akvárium. Rendesen átöltöztette a SZAKKÖR csapata Madách Imre kötelező olvasmányát. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
Az 1875-ben íródott darabból a címén kívül minden szó ütőképes. Annak magyarázgatását ma már nyugodtan el lehetne hagyni, hogy farkas, bárány, tyúk, galamb, netán kutya vagy egyéb jelképes állati minőségében csal, harácsol, sikkaszt, hamisít, mószerol-e az, aki teszi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Vajon releváns szempont-e egy tárlat összeállításánál, ha a művek alkotói egyébként elismert színházi emberek? Tartok tőle, hogy kevéssé. Mindegy, nyár van: díjazzuk inkább a merszet. TÓTH ÁGNES VERONIKA CIKKE.