Úgy tűnik, az idő ismétli önmagát, az igazi színház újra visszavonul a lakásokba: a nagy színházak fennen hirdetett repertoárja helyett rejtett előadásokra kell vadásznunk. DARIDA VERONIKA KRITIKÁJA.
A Hólyagcirkusz új előadásában a színház kerül színpadra, pontosabban az előadóművészet, amelynek különböző reprezentáns figurái – táncos, színész, zenész, artista – különböző módokon tűnnek fel előttünk, jelmezbéli utalás, báb, szituáció vagy szöveg révén. VARGA ANIKÓ ÍRÁSA.
A cirkusz többszörös metaforáját a jelenkorra, azon belül is mintha tulajdon helyzetére kopírozná rá a Hólyagcirkusz Társulat legújabb előadása, a Kulterer. Végletesen stilizált, hol homorú, hol domború tükör. Szenvtelen kép róluk, önmagunkról. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
Az emlékezet gyógyír, a jó emlékezet, még ha elveszítjük is néha az irányokat és eltévesztjük is az arányokat. A Hólyagcirkusz Társulat Tudom, hogy élsz című darabja fair játék a halállal. SISSO KRITIKÁJA.
A Hólyagcirkusz Pinokkiója nem gyerekelőadás. Nyoma sincs benne az 1940-ben készült Disney-rajzfilm kedves figuráinak, de még az eredeti, Carlo Collodi által írt mese cserfes, pajkos bábjának sem. Mégis ő a főszereplő. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
A Hólyagcirkusz Társulat 2006-os bemutatójának, a Don Cristóbal pályázatnak a sajtóvisszhangját áttekintve egy dolog azonnal feltűnik. Az ti., hogy az előadásnak gyakorlatilag nincs kritikai recepciója. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Lepusztult művház, elhanyagolt iskolai díszterem, szociális otthon átrendezett tv-szobája, székraktár egy elfekvőben? Mindegy. A magasból bánatos lampionok fittyednek, az L alakú asztal terítéke lomos-romos, egy kalitkába zárt fehér galamb magokat csipeget. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.